A Brit Formula-1-es Nagydíj után két héttel kerül megrendezésre a Német Nagydíj a tavalyi unalmas Formula-1-es szezon után elég izgalmasra sikeredett 2005-ös idényben a Hockenheimringen.
Category
Sport
Sport
F1: az FIA felmenti a michelines csapatokat
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke a 2008-as szabálykönyv visszavonása után újabb gesztussal jelezte a Formula-1-es istállók felé, hogy mihamarabb véget szeretne vetni a sportágat romboló politikai harcnak. Közel a béke.
Sport
A Francia Nagydíj következik
A gumifüsttől szagos botrányos indianapolisi futam rajtát követően máris pakolt a mezőny nagy része, s még vasárnap visszautaztak a csapatok Európába, hogy tesztelni kezdjenek a soron következő négy júliusi nagydíjra.
Sport
Botrányos futam Indianapolisban
Minden tisztelet azé a hat autóé, akik részt vettek a vasárnapi USA Nagydíjon, mégis azt kell mondani, hogy az Indianapolisban megrendezett verseny egy színjátéknak is felért. A Michelin abroncsokon futó autók ugyanis a felvezető kör után biztonsági okokra hivatkozva elhagyták a pályát, így a hat rajthoz álló Bridgestone abroncsokon versenyző autó már a startnál biztos pontszerző helyről vágott neki a 73 körös futamnak.
Sport
Räikkönen nyert Schumi előtt
Kimi Räikkönen lett a végső győztese annak az akciódús Kanadai Nagydíjnak, ahol többen is az élen álltak, többen is kiestek, nem is beszélve egy kizárásról és a biztonsági autó behívásáról. A második helyen a címvédő ferraris Michael Schumacher ért célba csapattársa, a bokszutcából rajtoló Rubens Barrichello előtt.
Sport
Alonso újra nyert
A 60 körös Európa Nagydíj utolsó előtti körében vesztette el az addig az élen haladó Kimi Räikkönen az aranyérmes helyet és az addig a második helyen köröző Fernando Alonso lett az első a Nürburgringen. A spanyol Renault-pilóta ezüsttálcán kapta meg a győzelmi trófeát. A második helyezett az élről rajtoló Nick Heidfeld lett, míg a harmadik helyen a ferraris Rubens Barrichello kormányozta célba autóját.
Sport
Räikkönen leiskolázta a mezőnyt
Kimi Räikkönen rajtcél győzelmet szerzett a 78 körös Monaco Nagydíjon. A dobogós helyeken a meglepetéseredményt produkáló Williams-BMW-s pilóták értek célba. Nick Heidfeld az ezüstérmes, míg Mark Webber a bronzérmes helyen. A Renault és a Toyota ezúttal nem hozta a tőle várt teljesítményt.
Sport
Maserati Trofeo Gransport – Bárkinek?!
Egy 380 lóerős Maserati Gransporttal furikázni maga a gyönyör. V8-as motor, Formula-1-es váltó, sportfutómű, no és persze hátsókerékhajtás. De hol használhatjuk ki ezt a bődületes teljesítményt? Netán az utcán? Nem érdemes. Aki kíváncsi az autóra, inkább a nemzetközi Maserati kupasorozatra nevezzen, hisz úgy világszínvonalú pályákon állhat rajthoz a típus versenyverziójával.
Sport
Csúcsformában Räikkönen és az Ezüst Nyíl
Néhány kör után világossá vált, hogy ki nyeri a 66 körös Spanyol Formula 1-es Nagydíjat vasárnap délután. Kimi Räikkönen autója hibátlanul futott, így a finn pilóta majd fél perces előnnyel ért célba a világbajnokságban vezető Fernando Alonso előtt.
Sport
Alonso kontra Schumacher
Immár zsinórban harmadszorra sikerült Fernando Alonsónak megszereznie a győzelmet a 2005-ös Formula-1-es világbajnokságban, ezúttal a San Marino Nagydíjon. Az akciódús futamon Alonso sikeresen visszaverte a feléledő Michael Schumacher támadásait, aki így a második helyen ért célba. Harmadik helyen Jenson Button ünnepelhette idei első célbaérését és dobogós helyezését.