Bár a parc fermében megadta magát a V10-es Renault motor, mégis kibírta az 56-kört a versenyautó, így Alonso domináns vezetéssel megnyerte a 2005-ös szezonzáró Kína Nagydíjat. Ezzel Alonso egyéni világbajnoki címe mellé a Renault is begyűjtötte a konstruktőri vb-trófeát.
Sport
Schumacher 2008-ban visszavonul
Willi Weber szerint Michael Schumacher a 2008-as idény után fejezi be sikerekben igen gazdag pályafutását. A menedzser kizártnak tartja, hogy a hétszeres világbajnok a McLarenhez igazoljon.
Schumacher 2008-ban visszavonul
Willi Weber szerint Michael Schumacher a 2008-as idény után fejezi be sikerekben igen gazdag pályafutását. A menedzser kizártnak tartja, hogy a hétszeres világbajnok a McLarenhez igazoljon.
Räikkönen nyerte a Japán GP-t
A 2005-ös szezon utolsó előtti nagydíját lehetne az év futamának nevezni, amelyet nem más, mint a mezőny hátuljáról rajtoló Kimi Räikkönen nyert meg. Az egyéni ponttábla második helyén álló finn szenzációs vezetéssel verekedte fel magát az élbolyba, s az utolsó körben előzte meg Giancarlo Fisichellát. A Renault így sem búslakodhat, hiszen a konstruktőri ponttábla első helyét visszavette a McLarentől Fisichella második és Fernando Alonso harmadik helyezésének köszönhetően.
F1: Ázsiai végkifejlet
Az utolsó három futam ugyanaz, mint tavaly is volt, de míg tavaly a Brazil Nagydíjjal ért véget a világbajnokság, addig idén a Kína Nagydíj lesz az utolsó. Egy biztos a Japán Nagydíj tavaly is és idén is utolsó előtti lesz.
Alonso a világbajnok!
Bár végig a két mclarenes pilóta dominált a versenyben, végül mégis a harmadik helyet megszerző Fernando Alonso lett a végső győztes, hiszen 2005-ös Formula-1-es világbajnokká "koronázták" Brazíliában. Így a Renault sztárpilótája nemcsak az első spanyol F1-es világbajnok, de egyben a legfiatalabb is. A versenyt Alonso ünneplésének árnyékában töltő Juan-Pablo Montoya nyerte meg, míg Kimi Räikkönen ezüstérmes lett az ezúttal normál időjárási körülmények között zajló futamon.
F1: Button sokmillió euróért marad a BAR-nál
Az Autosport-Atlas értesülése szerint a Forma-1-es Williams-istálló lemondott Jenson Button szolgálatairól, így az angol a következő szezont is a BAR-Hondánál kezdheti. Hivatalos bejelentés szerdán várható.
F1: Alonso csak nyolcadik a fizetési listán
A Bild című bulvárlap nyilvánosságra hozta szokásos Forma-1-es fizetési listáját, amelynek meglepetése, hogy az első számú világbajnok-jelölt Fernando Alonsónál heten is többet keresnek a mezőnyben jövőre.
Räikkönen nyerte a Belga Nagydíjat
A Belga Nagydíj ezúttal sem okozott csalódást a Formula-1-es rajongóknak, hiszen ezúttal is izgalmas és eseménydús versenyt láthattunk a vasárnapi futamon. Kimi Räikkönen szezonbeli hatodik győzelmével fenntartotta esélyét a világbajnoki címre. Fernando Alonsónak bár nem túl jól sikerült az időmérő edzés, mégis az ezüstérmes helyre behozta autóját. Meglepetésre a harmadik helyezett a BAR-os Jenson Button lett.
Montoya szakadt gumival nyert Monzában
Az utolsó néhány kört teljesen elkopott bal hátsó gumival teljesítő Juan Pablo Montoya nyerte a Formula-1-es Olasz Nagydíjat. A kolumbiainak szerencséje volt, csapattársának, Kimi Räikkönennek kevésbé: a finn hiába taktikázott papíron jól, az ő bal hátsóját ki kellett cserélni, így csak negyedik lett. A második helyen a vb-cím felé ismét hatalmasat lépő Fernando Alonso, a harmadikon Giancarlo Fisichella végzett.