A stopper szerint 1’12,445″ – ennyi idő alatt teljesítette az idényzáró Brazil Nagydíj 66. körét Kimi Matias Räikkönen, s ez önmagában is mindent elárul arról az emberről, akit 2003-as és 2005-ös világbajnoki bukása után sokan már a hipertehetséges, de örökösen balszerencsés vesztesek között könyveltek el. Csapattársát hűséges hátvédként maga mögött tudva tíz versenyzőből kilenc alighanem nem akart volna mást, mint épségben eljutni a célig, Kimi azonban pontosan úgy vezetett, ahogy az idény előző 977 körében, s mintegy mellékesen, szinte arcátlanul magától értetődő természetességgel megfutotta a leggyorsabb kört. Mert gyorsnak lenni számára nem a pattanásig feszített idegek izzadságtól gyöngyöző terméke, hanem színtiszta nyugalmi állapot, maga a nagybetűs létezés. S mégis: most, amikor végre elhagyta a beváltatlan ígéretek, a Chris Amonok és Ronnie Petersonok nyomasztó társaságát, talán ő maga is fellélegzett kicsit. A feladatot elvégezte; ettől kezdve minden más “csak” ráadás lesz.
Jókor, jó helyen
Pedig a győzelmére idén sem lehetett mérget venni. Ki tudhatta volna biztosan, hogy a Ferrarinál azonnal sikerülhet neki az, amiért a McLarennél öt éven át hiába küzdött? Ha egy új csapathoz beilleszkedni manapság, a mind összetettebbé váló munkafolyamatok korában egyébként is nehéz, Michael Schumacher helyét betölteni szinte megoldhatatlan feladatnak tűnt. Könnyű lett volna elbukni azon, hogy a Ferrari a Michaellel jól bejáratott rutint próbálja ráerőszakolni Kimire, vagy éppen ő sírja vissza mindazt, amit a McLarennél már megszokott. Egy kevésbé intelligens versenyző és egy kevésbé intelligens csapat talán belesüppedt volna a kölcsönös összehasonlítgatások mocsarába, Kimi és a Ferrari azonban kellő nyitottsággal, bénító előítéletek nélkül kezdte meg a közös munkát.
Igen, jól olvasták: Kimi intelligens. Nem abban az értelemben, ahogy az IQ-tesztek mérik, nem azért, mert gyorsan képes kirakni a Rubik-kockát vagy átlátni az absztrakt matematikai összefüggéseket, hanem a saját területén: versenyzőként. Csakis ennek köszönheti, hogy a döcögős évkezdet után a maga javára tudta fordítani a helyzetet, és átgondolt szemléletváltással a saját stílusához sikerült igazítania az autóját. A melbourne-i ajándékgyőzelmet követően (ajándék volt, hiszen Felipe Massa egy műszaki probléma miatt hátulról rajtolt) hamar meglátszott, hogy Kimi rendszeresen alulkormányzottsággal küszködik, és a Ferrari csúcstechnológiájú kipörgésgátlója túl erős az ízlésének. Eleinte görcsösen igyekezett alkalmazkodni az F2007-eshez, ezért az ösztöneit felülbírálva vezetett, a monacói Q2-ben elkövetett csúnya hibája azonban ráébresztette, hogy addig a nyúl vitte a puskát, hiszen az autót kellene az ő igényeihez szabni, nem fordítva. Versenymérnökével, Chris Dyerrel (aki korábban Michael mellett dolgozott) közösen az alapoktól újragondolták a beállításokat, s Indianapolisban, ahol kényszerből vetélytársaitól eltérően gazdálkodott a gumikkal, hirtelen ő lett a leggyorsabb a futam alatt. Elérkezett a fordulópont. Ha Kimi világbajnoki győzelme a vártnál kevésbé tűnt sziporkázónak (bár a Fujiban és Silverstone-ban bemutatott produkciójára biztosan emlékezni fogunk), az kizárólag a kezdeti nehézségek miatt volt.
A Ferrarinak a látszat ellenére nem volt különösebben nehéz alkalmazkodnia Kimihez. Lehet, hogy Kimi nem az a pályán gátlástalan, ultrahatékony versenyzőrobot, mint Michael, ám nem is az a sebezhető, kétségekkel teli művészlélek, mint mondjuk Jarno Trulli. Hinnénk vagy sem, Michaelben és benne meglepően sok a közös vonás. Egyikük sem kritizálja nyíltan a csapatát, hanem a nehéz időkben is leszegett fejjel dolgozik. A kanyarcsúcsponti sebesség maximalizálása helyett mindketten a kanyarban eltöltött idő minimalizálására törekszenek, mihamarabb semlegesítve az oldalterhelést. Ahogy Michael, úgy Kimi is ösztönösen rajong mindenért, ami gyors és kerekeken gurul, s a róla kialakított kép ellenére éppúgy érdeklődik a technikai részletek iránt, s éppúgy szereti bütykölgetni az autóit, mint elődje. Mindketten imádják a kutyákat (Kiminek most kettő is van), és mindketten szívesebben élik a magánéletüket zárt ajtók mögött, még ha Kiminek – aki Finnországban A-listás híresség – ez nehezen is megy.
Mert megérdemelték!
S Michaelhez hasonlóan Kimi is nehéz sorból kapaszkodott fel. Ma már az F–1-es folklór jól ismert története, hogy a szülei lemondtak a házon belüli fürdőszoba kialakításáról (Kimi ezt később meghálálta nekik: felújíttatta a házukat), mert a félretett pénzen inkább gokartot vásároltak neki és testvérének. Kimi, aki egyébként motokrosszozással kezdte, ezután sokáig egy ütött-kopott Ladával (!) szlalomozgatott a közeli erdőben, és nemzetközi szinten is sikerrel gokartozott, mielőtt édesapja 500 dollárral a zsebében elengedte szerencsét próbálni Nagy-Britanniába – Kimi ekkor 19 éves volt. A többi, amint mondják, már történelem. Most, a Hamilton-hisztéria sűrűjében könnyű megfeledkezni róla, hogy annak idején Kimi is csodagyerek volt, hogy az első idényében csak feltételesen kapott F–1-es szuperlicencet, s azt is csak hosszas alkudozás árán. Ami persze nem meglepő, hiszen Peter Sauber jóvoltából az F–3-at és az F3000-et átugorva, közvetlenül a Formula Renault 2000-ből érkezett az F–1-be, miután alig 23 versenyen indult együléses autóval – legelső nagydíján, a 2001-es Ausztrál GP-n mégis azonnal pontot szerzett.
Räikkönen, aki szűkebbnek érzi a tágas motorhome-októl csillogó paddockot, mint a Ferrari miniatűr pilótafülkéjét, nem mozog fesztelenül a nyilvánosság előtt, de van egy különleges tulajdonsága: a Formula–1 körüli őrült felhajtásban is önmaga tudott maradni. A bulvárlapok a magánéletén csámcsognak, a versenyzőtársak áskálódnak egymás ellen? Kit érdekel? Kimi ebben nem vesz részt, és ami talán még üdítőbb, nem játszik sem kényeskedő primadonnát, sem nagyvilági szupersztárt. Azok után, hogy a vállalati arculatot véresen komolyan vevő McLarennél formára akarták nyírni, mint valami sövényt egy angolparkban, a Ferrarinál hagyták, hogy szabadon nőjön arra, amerre szeretne. Talán éppen ez volt a trükk. A jó hír az, hogy Kiminek jövőre, egy összeszokott csapattal, kipörgésgátló nélkül már könnyebb dolga lesz. Vagyis az ellenfeleinek nehezebb…
