Ferrari

Már önmagában az is ódákat zeng a Ferrari szervezettségéről, hogy az istálló – a sakkfigurák átgondoltan megtervezett tologatásával – a borúlátó jóslatok ellenére is képes volt szinte zökkenőmentesen túltenni magát a hétszeres világbajnok Michael Schumacher és a technikai igazgató Ross Brawn elvesztésén, s mindehhez még csak importálnia sem kellett kulcsembereket más csapatoktól. Ahhoz, hogy 2004 után ismét hozzájuk kerüljön a konstruktőri vb-cím, persze szükségük volt az ő soraikat is szétziláló kémbotrányra, de az aerodinamikailag a mezőny leghatékonyabb autójának tűnő F2007-es hosszú tengelytávjában rejlő lehetőségeket – az új Bridgestone-okhoz passzoló súlyelosztást, a stabilitást a hosszú kanyarokban – a szokatlan megbízhatósági problémák dacára is sikerült kiaknázniuk. S az sem bizonyult mellékesnek, hogy (ami részben bizonyára a Ferrari különleges, fluórozott szénhidrogén-keveréket tartalmazó gumigázának köszönhető) a lágy gumikon ott is el tudták kerülni a szemcsésedést, ahol a többiek, köztük a McLaren, kénytelenek voltak a keményebb keveréknél maradni. A hat pole pozíciójával edzésmenővé előlépő Felipe Massa a kétkedőknek fityiszt mutatva Kimi Räikkönen méltó ellenfelének bizonyult.

McLaren-Mercedes

A McLarennél úgy érezhették magukat, mintha hullámvasúton ülnének, hiszen mind a pályán, mind a színfalak mögött olyan mélységeket és magasságokat élt meg a patinás istálló, mint régóta nem – vagy talán még soha. Azok után, hogy szinte egész évben vezették a pontversenyt, a világbajnoki cím valószerűtlen elvesztése még egy utolsó pofont is lekent Ron Dennisnek, aki a Lewis Hamilton és Fernando Alonso közötti belviszály és a McLaren hírnevét megtépázó kémügy tanulságaként kénytelen volt ráébredni, hogy egy XXI. századi F–1-es óriáscsapatot ő sem tarthat tökéletesen ellenőrzés alatt. Az istálló hagyományainak megfelelően szemet gyönyörködtető cizelláltsággal megmunkált MP4-22-es azonban sokak szerint 2007 legjobb autója volt, s noha a versenytávokon talán egy hajszállal elmaradt a Ferraritól, a jó mechanikai tapadást igénylő pályákon – Monacóban, Monzában, Montrealban – verhetetlennek mutatkozott. Ráadásul megbízható is volt. Lehet, hogy a McLaren végül elbukta a vb-t, a csapat azonban már a rutintalanságát ezerszer meghazudtoló szuperújonc, Hamilton porondra hívásával is történelmet írt. Üröm az örömben, hogy az egyre hisztisebbé váló Alonsót nem sikerült boldoggá tenniük, amiben azért ők is minden bizonnyal hibásak valamelyest.

BMW-Sauber

A racionális célszerűség fellegváraként ismert BMW Sauber idén töretlen lendülettel pakolta tovább a téglákat, immár olyan magasra építve bástyáját, hogy az csupán a Ferrariétól és a McLarenétől maradt el – sőt, az utóbbi istálló kizárásával Mario Theissen bajor-svájci koprodukcióban működő csapata papíron a konstruktőri pontverseny 2. helyét szerezte meg. Amit egyesek mániákus konzervativizmusnak tartanak, az valójában nem más, mint tudatosan ütemezett fejlődés. Ma már senkinek nem újdonság, hogy a BMW-nek szinte bérelt helye volt valahol félúton a két gigász és a mezőny többi része között, s jóllehet, ebben a címvédő Renault meglepetésszerű vergődése is szerepet játszott, Nick Heidfeld jóvoltából az istálló kétségkívül elérte 2007-re kitűzött célját: Montrealban és a Hungaroringen erőből jutott el a dobogóig. A két csapattárs közül egyébként is Heidfeld volt az erősebb, aki az idény egészére vetítve meglepő fölénnyel győzte le a kanadai balesetéből bámulatos gyorsasággal felépülő Robert Kubicát.

Renault

Az élcsapatok közül a Renault sínylette meg legkeservesebben az áttérést a Bridgestone gumikra, amin nem is csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy előzőleg ők építették ki a legszorosabb munkakapcsolatot a Michelinnel. Az R27-es súlyelosztását nem sikerült a japánok szabványabroncsaihoz igazítaniuk, s noha az elmúlt két évet uraló Renault most mindvégig emelt fővel viselte a szokatlan kudarcokat, több ilyen évet nem engedhetnek meg maguknak a sportprogramot árgus szemekkel figyelő Carlos Ghosnnal a hátuk mögött. Az istálló nem heverte ki Fernando Alonso géniuszának elvesztését sem, bár Heikki Kovalainen a méltatlanul csapnivaló idénykezdet után acélos akaraterejéről tanúságot téve magára talált: fokozatosan háttérbe szorította a tapasztaltabb, ám kiöregedő Giancarlo Fisichellát, s Fujiban nyújtott teljesítményével még maradandót is alkotott.

Williams-Toyota

Mégis van visszatérés? Amikor tavaly eldőlt, hogy a Williams a külső beszállító Cosworth helyett 2007-ben a Toyotától vásárolja a motorokat, sokan máris a japánok fiókcsapataként kezdtek tekinteni a sportág történetének egyik legsikeresebb, ám gyári státusz híján kétségkívül a senki földjén bolyongó istállójára. A Williams azonban simán legyőzte a nagyságrendekkel bővebb erő- és anyagi forrásokkal rendelkező Toyotát, a tanulópénzt tavaly befizető Nico Rosberg pedig sziporkázó teljesítményével (különös tekintettel interlagosi 4. helyére) nem csupán a közönséget kápráztatta el, hanem Alex Wurzot is végleg nyugdíjba küldte.

Red Bull-Renault

Adrian Newey RB3-asából nem lett az a világmegváltó konstrukció, aminek talán sokan várták, de Mark Webber így is a dobogót jelentő 3. helyig jutott vele a nürburgringi forgatagban, s az idény során David Coultharddal együtt 24 pontot gyűjtött, két pozíciót javítva az istálló 2006-os konstruktőri helyezésén. Az autó, s így egyben a csapat sebezhető pontja a váltóhidraulika volt – Coulthard négy, Webber hat nagydíjat adott fel különféle műszaki hibák miatt –, emellett azonban a középmezőnyből való kitöréshez elengedhetetlen átütő erő is hiányzott belőlük.

Toyota

Az újabb eltékozolt év után a Toyota egyetlen vigasza az maradt, ami mindig is volt: álmodozás egy szebb jövőről. Meddig mehet ez még? A csak költségvetésében nagy japán istálló idén ugyanazon a helyen végzett a konstruktőri tabellán, mint tavaly (6. pozíció), de míg akkor 11 alkalommal összesen 35 pontot szerzett, a Q3-akig rendszeresen eljutó Jarno Trulli és a fájóan középszerű Ralf Schumacher most csupán hétszer végzett a legjobb nyolc között, alig 13 ponttal gyarapítva a Toyota számláját. A TF107-es továbbra is a keleti vállalatvezetési filozófia F–-es kudarcának négy keréken guruló bizonyítéka maradt.

Scuderia Toro Rosso

Ki gondolta volna, hogy a Toro Rosso meg fogja előzni a Hondát? A Red Bull testvércsapatának jóvoltából Newey RB3-asának nem kettő, hanem négy példánya döngölte a pályák aszfaltjait, mégpedig a menet közben lebonyolított Scott Speed–Sebastian Vettel cserének köszönhetően nem kevés sikerrel. Az ifjú Vettel fájdalmas bakija Fujiban, a Safety Car mögött éppolyan emlékezetes volt, mint 4. helye az egy héttel későbbi Kínai Nagydíjon, melyet az tett még édesebbé a kis csapat számára, hogy ott az időnként villantó Tonio Liuzzi is szerzett 3 pontot.

Honda

Talán nem véletlen, hogy a Honda sztorija hasonló a szintén japán Toyotáéhoz, csak még sokkolóbb, hiszen egy olyan csapat esetében, amely az előző idény utolsó harmadában a világbajnoki aspiránsokkal is pariban volt, nehéz megérteni a drámai visszaesés okait. Az elképesztő igazság mégis az, hogy az általános tapadási problémákkal és a féktávon instabil RA107-essel küszködő Honda az idény nyolcadik versenyén, Magny-Cours-ban szerezte meg első pontját, ráadásul a veterán Rubens Barrichellónak ez egész év nem sikerült. A jó hír az, hogy a Honda elismerte a válságot: innen Ross Brawnnal csakis felfelé vezethet az út.

Super Aguri

A mezőny legkisebb, s sokak szemében legszimpatikusabb alakulata az év elején kavart némi vihart azzal, hogy lényegében a Honda 2006-os autójával vágott neki az idénynek, ám ezt csakhamar feledtette Takuma Sato hősies 8. helye Barcelonában. A Super Agurinál önmagát újra megtaláló kis japán a Kanadai Nagydíjon már odáig merészkedett, hogy – miután ügyesen taktikázott a lágy gumikkal – egy cseles manőverrel még a címvédő Alonsót is körbeautózta. A Super Aguri 2007-ben azt tette, amit tehetett: kihasználta a kínálkozó lehetőségeket. Mindet.

Spyker-Ferrari

Nem is lehet vitás, hogy 2007-ből melyik képet tesszük be az albumba a Spykerről: azt, amelyen a vendégsöfőrként fellépő Markus Winkelhock vezeti az Európa Nagydíjat. Az év végén ismét tulajdonost váltó csapatnál csodákra még Mike Gascoyne sem volt képes, de a mindig kockáztatni kész Adrian Sutil megmutatta, hogy a mezőny végén is lehet feltűnést kelteni.