A Forma-1-es cirkusz Monaco után ezúttal Montrealba látogat a hétvégi Kanadai Nagydíj helyszínére. Miután az USA-ban csak jövőre rendeznek futamot, így egyelőre ez az egyetlen amerikai futam a versenynaptárban. Az óriási amerikai piac miatt így különösen fontos a hétvége a világbajnokságban résztvevő gyártók számára. A Montrealt övező csodálatos környezet, és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. Ez megkülönbözteti a többi észak-amerikai várostól, s Barcelona és Silvestone után a Forma-1-es világbajnokság egyik újabb kedvenc megállóhelyévé teszi.

A 2010-es Kanadai Nagydíj izgalmai után az idei verseny várhatóan fenomenális lesz, hiszen az új Pirelli gumik és a DRS (amit immáron két helyen is lehet használni) máris felkavarták az állóvizet. A tavalyi futam 70 köre alatt nem volt igazán nagy baleset, de így is nagyon lebilincselőre sikeredett a futam. Öt különböző pilóta vezetett a versenyben, miközben a csapatok hatalmas stratégiai küzdelmet folytattak az abroncskiválasztáskor. Ezen a gumifaló pályán a lágy gumik alig néhány kört bírtak, s a különböző stratégiák folytán mindig más és más került az élre. Végül kettős McLaren győzelem született Lewis Hamilton és Jenson Button révén.

Utolérik végre Vettelt és a Red Bull-t a többiek? Utolérik végre Vettelt és a Red Bull-t a többiek?

A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat, hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a versenynaptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. Így a tökéletes motornak nagyon rugalmasnak kell lennie, miközben elég erősnek is ahhoz, hogy a szűk és lassú kanyarokból ki lehessen gyorsítani. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra.

DRS és Pirelli abroncsok nélkül is izgalmas volt a tavalyi verseny DRS és Pirelli abroncsok nélkül is izgalmas volt a tavalyi verseny

A hétvége nagy esélyese ezúttal is az a Sebastian Vettel lehet, aki amellett, hogy nagyon tehetséges Monacóban még a szerencse is párfogásába vette. Jó passzban van a fiatal német és csapata, így bár a Monte-Carlóban második helyezett Fernando Alonso és a McLaren pilótái is szeretnék már kiütni a nyeregből, nagy valószínűséggel ez Kanadában sem fog nekik sikerülni. Ami pedig az időjárást illeti, Kanadában esőt és változékony időt jósolnak a versenyhétvégére, különös tekintettel a vasárnapi versenyre. Így igazán izgalmas verseny elé nézhetünk, akár váratlan végkimenetellel.

Tavaly Hamilton diadalmaskodott a kanadai futamon Tavaly Hamilton diadalmaskodott a kanadai futamon

Ami a Kanadai Nagydíj mellett mostanában foglalkoztatja a Forma-1-es közvéleményt, az a bahreini futam, amely úgy néz ki, hogy mégis megrendezésre kerül vagy az indiai debütáló verseny helyén (október végén) vagy szezonzáró futamként (decemberben). Sokan nemtetszésüknek adtak hangot ezzel kapcsolatban, hiszen nem lehet tudni, hogy tényleg biztonságos-e megrendezni a futamot, mások szerint nem tisztességes az indiaiak időpontját elvenni, ráadásul a szezon így majdnem egészen karácsonyig tart. Egyenlőre folynak a viták ezzel kapcsolatban, s minden bizonnyal még el kell telnie egy kis időnek mire pont kerül az ügy végére.

A verseny és a pálya

A montreali olyan ideiglenes pálya, mint a monacói vagy a Melbourne-i. Ez azt jelenti, hogy a pálya nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak, még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. A kemény kanadai tél miatt helyenként buckás a pálya, így ezt figyelembe kell venni az autó beállításakor. A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók.

A 70-körös Kanadai Nagydíj június 12.-én helyi idő szerint 13 órakor (nálunk 19 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,361 km, a teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot még mindig Rubens Barrichello tartja 2004-ből 1”13.622-es időeredménnyel. 2010-ben Lewis Hamilton (McLaren) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. A brit pilóta ideje 1:33:53.456 volt. A második helyezett Jenson Button (McLaren) lett, míg a bronzérmes helyen Fernando Alonso ért célba a Ferrarival.