Feljebb kapcsolt a Forma-1 gépezete, hiszen azután, hogy Bahrein kihagyásával késve indult a szezon, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után két héttel máris a Malajziai Nagydíj következik a szepangi pályán. Az akklimatizálódás miatt a csapatok szinte azonnal Malajziába repültek, hogy a 2011-es világbajnokság második és egyben időjárás szempontjából legkiszámíthatatlanabb futamára felkészüljenek.

Bár az időjósok esőt jósolnak a hétvégére, a csapatok mérnökei mégsem ezzel, hanem a nagy forrósággal foglalkoznak többet. A nagy hőség miatt ugyanis meg kell oldani a versenyautók extra hűtését. Az autókat a szerelők próbálják meg felkészíteni erre a kemény tesztre. A melegben különösen a motornak és az abroncsoknak jut nagy szerep. Utóbbiak még gyorsabban kopnak majd a maláj forró aszfalton, mint Ausztráliában. A Pirelli úgy számol, hogy három vagy négy bokszbeállásra lesz szüksége a csapatoknak a kerékcserék miatt.

Vettel tavaly győzött Malajziában. A KERS vele, vagy ellene lesz? Vettel tavaly győzött Malajziában. A KERS vele, vagy ellene lesz?

Az eső szerepét azonban botorság lenne lekicsinyleni Malajziában. 2009-ben 31 körösre kellett rövidíteni a futamot mivel hatalmas eső szakadt a pályára és mikor járhatatlanná vált a pálya, félbeszakították a versenyt. Tavaly az időmérő edzést nehezítette csak eső, de annak az eredménye nagyba beleszólt a verseny végkimenetelébe. Az esős időmérő eredményeként magukat elszámító élcsapatok, a Ferrari és a McLaren – melynek pilótái a mezőny végéről vágtak neki az 56 körös versenynek – gondoskodtak az izgalmakról a versenyen.

Az Ausztrál Nagydíj közepesen izgalmasra sikeredett. Az idei évre bevezetett újítások nem hozták a tőlük várt átütő eredményt Melbourne-ben. Az új Pirelli gumik nem koptak annyira, mint várták tőlük. Mi több Sergio Perez, a Sauber üdvöskéje egy kerékcserével teljesítette a távot. Az állítható hátsó szárnyak, vagyis a DRS, sem adott nagy előnyt, az azt használó pilótáknak, hiszen a KERS (kinetikusenergia-visszanyerési rendszer) segítségével hatástalanítható volt az általa nyert előny. Ezen a hétvégén viszont nagyot fordulhatnak a dolgok. A malajziai pálya nagyon különböző az ausztráltól és kihangsúlyozza az autók különböző dinamikai minőségét, főleg a hosszú és gyors kanyarokban. Emiatt itt jobban érvényesülhet majd a DRS az autókon és a sokszori kerékcserék is megkeverhetik a mezőnyt.

Massa gyorsabb autót szeretne, hogy versenyképes legyen Massa gyorsabb autót szeretne, hogy versenyképes legyen

Tavalyi kettős győzelmét és ausztráliai sikerét követően a Red Bull a hétvégi futam fő esélyese címvédő világbajnoka, Sebastian Vettel révén. A Ferrarinak és a Mercedesnek nem alakult jól a szezonkezdete, de mindkét csapat bizakodóbban tekint a szepangi futam elé. Michael Schumacher szerint a Mercedes ismét erőre kap Malajziában. „Nincs kétségünk afelől, hogy jobban akarunk teljesíteni, mint a nyitófutamon, amely mindannyiunk számára nagy csalódás volt.” – szögezte le a hétszeres világbajnok. „Ezt kihívásnak tartjuk és még korai lenne leírni minket.” – tette hozzá.

Felipe Massa közben a blogjában sürgette a Ferrarit, hogy találja meg mi történt Ausztráliában, mi olyat tett a maranellói gárda, amit a többi csapat nem. A brazil pilóta azt is elmondta, hogy a Red Bullok gyorsasága miatt főhet igazán a Ferrari feje, s ami aggódásra adhat okot az az, hogy nem is tudják megmondani, hogy miért nem voltak versenyképesebbek az F150 Italiával.

Michael Schumacher szeretné végre bebizonyítani, hogy nem felejtett el versenyezni Michael Schumacher szeretné végre bebizonyítani, hogy nem felejtett el versenyezni

Nagyon kiszámíthatatlan az időjárás a forró-párás Malajziában. A hőmérséklet 32-40°C között mozog, míg a levegő páratartalma megközelíti a 80%-ot. Ez emberre és gépre egyaránt nagyon nagy terhet ró. A pilóták ezért, amint megérkeznek a helyszínre azonnal elkezdenek tréningezni, vagy éppen a tengerparton pihenve próbálnak akklimatizálódni. Sokan a konditeremben izzasztották magukat, hiszen jobb kondícióval jobban átvészelhető az extrém körülmények között tartott futam.

Néhány csapat kihasználta az első két futam közötti két hét szünetet s az elmúlt hétvégén bemutatót tartott Malajziában. Így például a Red Bull David Coulthard segítségével mulattatta Kuala Lumpur lakosait, miközben a Lotus csapat Heikki Kovalainen és Jarno Trulli felvonultatásával mutatta meg autóját.

Sepangban, ha minden igaz, az új szabályok már éreztetik hatásukat, és izgalmasabb futamot láthatunk Sepangban, ha minden igaz, az új szabályok már éreztetik hatásukat, és izgalmasabb futamot láthatunk

A hétvége igazi teszt lesz a csapatok számára, különösen az Ausztráliában brillírozó Red Bullnak, hiszen ezúttal várhatóan keményebb ellenfelekkel kell felvennie a kesztyűt. Amennyiben azonban a repülő bika autói uralni tudják a helyzetet Malajziában, az jelzi az erőviszonyokat a szezon hátralévő részére.

A verseny és a pálya

Az 56-körös Malajziai Nagydíj április 10.-én délelőtt 10-kor, helyi idő szerint 16 órakor veszi kezdetét a szepangi pályán. A pálya hossza: 5,543 km, a teljes versenytáv 310,408 km. A pályarekordot még mindig Juan-Pablo Montoya tartja 2004-ből, ideje 1 perc 34,223 másodperc.

A pálya gyors részekből és széles és hosszú kanyarokból áll, így nagyon próbára teszi az autók és pilóták teherbírását. Miután ez a pálya a versenynaptár egyik legszélesebb pályája, sok lehetőséget ad a pilótáknak az előzésre, főleg a hátsó egyenes végén lévő kanyarban. Így nem véletlenül a pilóták egyik kedvence a pálya ezen része.

2010-ben kettős Red Bull-siker született. Sebastian Vettel nyert, Mark Webber pedig második lett. A német pilóta ideje 1’33”48.412 volt. A bronzérmes helyen a Mercedes-szel versenyző Nico Rosberg ért célba.