Befejeződött az országos roncsderbibajnokság 2019-es kiírása. Mivel szezonális sportról beszélünk, ezért az autók már javában téli álmot alszanak, és várják, hogy újra tavasz legyen. Ez alól Vámos Dániel 1200-as Ladája sem kivétel. A mindössze 20 éves szombathelyi pilóta első bajnoki címének örülhetett az idei szezon végén. Az Auto-Crash Szombathely SE versenyzője a harmadik szezonja után ért fel a csúcsra, ahova hosszú, rögös út vezetett.
– Igazság szerint maga az autóversenyzés iránti szeretetem gyerekkoromra nyúlik vissza, sőt mondhatnám azt, hogy beleszülettem – meséli a kezdeteket Vámos Dániel – Mióta az eszemet tudom, édesapám rendszeresen vitt különböző autósporttal kapcsolatos eseményekre engem, és a két idősebb bátyámat. Ez volt a hétvégi programunk. Nekem is, a testvéreimnek is a Ladák voltak a kedvenceink, ezért azt mondhatom, hogy ez is már egy régi szerelem. Elég nagy a korkülönbség köztem és a bátyáim között, ezért nekik már javában jogsijuk és autójuk is volt, mikor én még csak általános iskolába jártam. Viszont, ha autóversenyről volt szó, akkor vittek mindenhova, amikor szereltek, akkor is mindig ott voltam, és segítettem, amiben tudtam. A legnagyobb hatással talán a fiatalabbik bátyám volt rám, aki egy rövid ideig rallyzott. Amikor beleültem a versenyautójába már tudtam, hogy majd egyszer én is versenyezni szeretnék. Ekkor nagyjából tíz éves voltam, de ahogy idősödtem sem csillapodott a versenyzés iránti vágyam, sőt inkább erősödött. A bátyám, mikor abbahagyta a versenyzést akkor eladott szinte mindent a versenyautóból, egyedül a karosszériája maradt meg, amit nekem adott. Egy 1200-as Lada a szóbanforgó autó. Ekkor nagyjából 16 éves lehettem, és eldöntöttem, hogy roncsderbizni fogok.
Mi kell ahhoz, hogy valaki elinduljon egy roncsderbin?
Van egy nagyon részletes és szigorú szabályzata a MORSZ-nak (Magyar Országos Roncsderby Szövetség), aminek meg kell felelni. Ahogy a többi autósportban, úgy itt is a biztonság az elsődleges szempont. Kötelező a bukócső az autóba, a kagylóülés, a rácsozat, az áramtalanító, hogy a teljesség igénye nélkül említsek néhány óvintézkedést. A sofőrnek bukósisakot, védőszemüveget, nyakmerevítőt, kesztyűt kell viselnie. Ami a papírokat illeti, van ifi kategória is, ahol a versenyzők még nem töltötték be a 18. életévüket. Esetükben több papírt kell leadni, hogy indulhassanak. A felnőtt mezőnynél csak egy vezetői engedélyt és a megkötött biztosításról szóló dokumentumot kell bemutatni. Minden verseny előtt a bírók az összes autót tüzetesen ellenőrzik, hogy minden szabályszerű legyen, utána következik a versenyző felszerelése. Ezt hívják gépátvételnek, ahova kategóriák szerint megyünk. Ha minden rendben van, akkor következhet az időmérő. Nem egyszer tapasztaltam, hogy több autót sem engedtek elindulni, mert valamilyen hiányosságot észleltek.
A roncsderbi mennyire csapatsport és mennyire egyéni?
Én az Autó-Crash Szombathely SE nevű csapat színeiben versenyzek. Minden évben nagyon fontos nekünk a csapatbajnokság, ezért bármennyire is tűnik ez inkább egyéni sportnak van egy másik oldala is. Az egyesület tagjai tényleg olyanok, mint egy nagy család, bárkinek gondja van, szerelni kell az autóját, vagy ki kell kalapálni egy borulás után, egyből mindenki megy segíteni. Többször is adódott már olyan szituáció, hogy meghibásodott valami az autómon, és az egyik csapattársam adott hozzá alkatrészt, aminek köszönhetően versenyezhettem tovább. De abban is biztos vagyok, hogy akik nem a csapattársaim, ők is segítettek volna, ez a roncsderbivilág így működik. Csak a pályán vagyunk egymás ellenfelei.
Mennyi ideig tartott, mire az első versenyre felkészítetted az autót?
Nagyon nagy előny volt, hogy a bátyámtól örököltem egy kasztnit futóművel, de így is hosszú ideig tartott. Iskola mellett is dolgoztam, és ahogy a pénz engedte, úgy fokozatosan építettem fel az autót. A családomtól is kaptam anyagi támogatást, a barátok pedig nagyon sokat segítettek, hogy elkészüljön. Mivel társasházban élek, ezért kezdetben a tárolását sem volt egyszerű megoldani. Mészáros István és Korándi Balázs már a kezdetektől fogva a szárnyaik alá vettek, nagyon sokat köszönhetek nekik. Szokták mondani, hogy minden kezdet nehéz, ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam. Igazi türelemjáték volt, egy nehéz időszak, de eltelt már annyi idő, hogy az emlékek megszépüljenek. Nagyjából két évbe telt, mire minden a helyére került, és el tudtam indulni az első versenyen.
Hogy emlékszel vissza a legelső versenyedre?
Az biztos, hogy nem fogom elfelejteni azt a versenyt, elég viszontagságokkal teli vasárnap volt. Direkt a hazai, szombathelyi pályára időzítettük a debütálást. Úgy indult minden, hogy természetesen az utolsó pillanatban állt össze az autó, hajnali kettőkor értem haza a szerelésből, reggel hatra meg már menni kellett. Alvás szempontjából igazából teljesen mindegy volt, mert annyira izgultam, hogy le sem tudtam hunyni a szemem. Amikor odaértem a helyszínre kiderült, hogy még ez sem jó, az sem jó az autón, akkor elkezdődött a kapkodás, és a rohangálás. Mentálisan sem érintett jól ez a helyzet, mert gondoltam, hogy mennyi munka bele lett téve, végre itt vagyok, versenyezhetnék, és akkor meghiúsul az egész. Lekéstem az időmérőt, mert éppen akkor szereltünk, hogy oda tudjak állni a rajtvonalhoz. Végül sikerült orvosolni a problémát, de mivel nem vettem részt az időmérőn, ezért az utolsó helyről kellett indulnom, ami jelen esetben a tizenegyedik pozíció volt. Amikor felálltunk az első futamra, azt sem tudtam, hogy hol vagyok, tehát nem az a valóra vált az álmom, hanem inkább a csak ezt éljem túl-érzés volt bennem. Az előbbi csak a verseny után tudatosult bennem. Egy pillanatra behunytam a szemem, majd kinyitottam, és kezdődött a futam. Mivel utolsóként indultam, ezért elég hamar bekerültem az úgynevezett darálóba, egyből megtapasztalhattam, hogy mi a roncsderbi sava-borsa. Ráadásul nem sok lehetőségem volt előtte zártpályán menni, talán összesen két-három alkalommal sikerült. Már azzal elégedett lettem volna, ha befejezem a versenyt úgy, hogy az autó sincs romokban, és én is épségben kiszállok belőle. A sok nehézség ellenére egyébként összességében egész jól sikerült a debütálás, a negyedik helyen zártam.
Melyik a kedvenc pályád a bajnokságban?
Talán egy kicsit a szívem is hazahúz, mert a szombathelyit mondanám, de nem csak a közelsége miatt. A megyeszékhelyen található pálya hosszú és gyors, ami sokkal jobban fekszik nekem és az autónak is, mint a többi. Az eredmények valahogy mégsem ezt mutatják. Az első évet már említettem, második évben sajnos elrontottam a hazai rendezésű versenyt. Idén, a harmadik szezonomban viszont sikerült megnyernem a Lada kategóriát Szombathelyen. Nagy vágyam volt, hogy azon a pályán, ahol szinte felnőttem, gyerekként áhítattal néztem a versenyeket, egyszer majd én is nyerni tudjak. A legnehezebb pálya, ahol mentem az talán az idei utolsó, sümegi verseny volt. Ott nem a gyorsaság számított, hanem hogy a megfelelő taktikát válasszam. Érdekes, de bármelyik pályán is mentem, borulni még soha nem borultam fel. Sokan jegyzik meg viccesen, hogy amíg nem estem át a tűzkeresztségen, addig nem is vagyok igazi roncsderbis, de szerintem ez azért nem ezen múlik. Komolyabb ütközésem azért már volt, ha visszagondolok rá, még mindig hallom azt a hangot. Ott egy kicsit el is sötétült minden, de hamar észnél kellett lennem, hogy minél előbb korrigálni tudjak.
Mennyire vannak jelen a szponzorok a roncsderbiben?
Sajnos viszonylag kevés a szponzor ebben a sportban, így a többség önköltségen finanszírozza a versenyeken való részvételt. Nyilván sokaknak a civil munkájukból adódóan könnyebb orvosolni egy-egy problémát, többen autószerelőként dolgoznak, akár más cégnél, akár a saját vállalkozásában. Lehet, hogy sokak nem értik, hogy miért ölünk bele ennyi pénzt, a válasz mégis egyszerű: szenvedély. Azért is szeretek versenyezni, mert a rajt és a cél közötti időszak egy olyan szabadságérzést ad, amikor nem gondolok semmilyen külső tényezőre. Az a néhány perc tényleg az enyém.
Fokozatosan építetted a karriered és végül megnyerted a bajnokságot…
Igen, valóban fokozatosan javuló tendenciát mutatnak az eredményeim. Az első szezonomban nem is tudtam minden versenyen elindulni, és végül hatodik helyen zártam. A második idényben az volt a cél, hogy az összes versenyen részt tudjak venni, ez végül sikerült is. Nagyon jól kezdtem, aztán kicsit könnyelmű lettem, sajnos el kell ismernem, hogy nem voltam meg annyira fejben, amennyire kellett volna. Az idény utolsó versenye döntött a bajnoki címről, ahol egy műszaki hiba hátráltatott, és ezen el is úszott minden. Nagyon nehezen éltem meg ezt a szituációt, ezúton is köszönöm édesanyámnak és barátnőmnek azt a támogatást, amit kaptam tőlük abban a nehezebb időszakban. Így utólag persze a második helyezés is szép, de el kellett telnie fél évnek, mire csillogni kezdett az ezüst is. Eljött az idei év, aminek szintén nagy ambíciókkal vágtam neki, és szerencsére ezúttal a végén is kijött a lépés. Az utolsó előtti versenyen dőlt el a bajnoki cím sorsa. Vas megyében, Rábatöttősön volt a futam, ami szintén egy olyan pálya, amit szeretek. Sokáig emlékezni fogok arra a versenyre. Első lettem, ami azt jelentette, hogy Lada kategóriában a bajnoki címet is megnyertem. Amikor az utolsó kör után a depóban letettem az autót a családom, és a barátok egyből rohantak oda gratulálni, majd nyakon öntöttek pezsgővel. Az egy olyan pillanat volt, amire azt mondhatom: megérte.
Nyitókép: Unger Tamás / Vas Népe
