Tizenhárom évvel ezelőtt még nem dübörgött ennyire a retrópiac, a Guzzi mégis óriási sikert aratott az újra feltalált V7-essel, mely gyakorlatilag az 1967-ben debütált ősmodell modernkori újjászületése volt. Az új V7-es 2009-re a márka legnépszerűbb típusává vált, így logikus volt, hogy a hivatalosan V7 III-asra keresztelt aktuális nemzedéknél is hűek maradnak az alapkoncepcióhoz. Ami a V7-esekben közös, az a külsőt alapvetően meghatározó, 750 cm3-es, hosszában beépített, léghűtéses V2-es, amely kardántengelyen keresztül hajtja a hátsó kereket. A teljesítmény ugyan „csak” 52 lóerő, de a nyomaték miatt a Guzzi mérnökei változtattak a váltó áttételezésén, az új modelleknél az első és a hatodik fokozat is hosszabb. A kuplungot is módosították, az eredmény a tartósságban és a kisebb erőszükségletben is megmutatkozik. A klasszikus külső és a léghűtéses blokk nem jelenti azt, hogy a V7-esből hiányoznának a fontos biztonsági segédek, a Continentaltól érkező ABS és a háromállású kipörgésgátló is alapáras. Nézzük a 2020-as felhozatalt, amelyben mindenki megtalálhatja a szívéhez közel álló verziót!

V7 III Special

Optikailag egyértelműen ez áll legközelebb az 1967-es ősmodellhez. Az elegáns gép hurkás bőrülésével, krómozott kipufogójával és sűrűn küllőzött felnijeivel amolyan két keréken guruló történelem – még az utaskapaszkodó is csillogó bevonatot kapott! A Guzzi a Stone-hoz hasonlóan itt is eltekint a villaszárakat védő gumiharangtól.

V7 III Stone/Stone S

Az alapverzió a minimalista stílus képviselője, de ettől még nagyon látványos. Hosszúra vágott hátsó sárvédője mellett említésre méltó, hogy a manapság oly divatos „csupafekete” kivitelben is elérhető, műszerezettsége pedig egészen minimális, fordulatszámmérőt ne is keressünk. A 2020-as modellévre mutatták be a Stone S kivitelt, mely 750 darabos kisszériában készül. A full-LED-es fényszórók, a matt krómszínű tank és a piros hátsó tekercsrugó a kínálat egyik legdögösebb változatává teszik az S-t.

V7 III Milano

Ez nem más, mint a Special sportosabb kivitele. Itt is a hagyományőrzés dominál, de a felnik és az ülés kialakítása eltérő, illetve fontos különbség, hogy a Milano egyetlen, szürke fényezéssel választható. A Specialhoz hasonlóan dupla órás műszeregységet alkalmaznak.

V7 III Rough

A Triumph és a BMW után a scrambler-láz a Moto Guzzit is elérte: a Rough kivitel könnyű terepen is bevethető, roppant stílusos masina, akár katonai zöld fényezéssel! De az olyan műfaji jellegzetességek sem hiányozhatnak, mint az extra tapadásért felelős, mélyen barázdált abroncsok.

V7 III Carbon

A márka születési évére utalnak azzal, hogy a különkiadás 1921 példányban készül. Ez a motor is bebizonyítja, hogy a matt fekete alaphoz mennyire illenek a piros részletek (embléma, első féknyergek, szelepfedelek), illetve hogy egy Alcantara ülés mindig gyönyörű!

V7 III Racer

A Racer változat tiszteleg a Guzzi versenysikerei előtt, hangulatával pedig visszarepít minket a 70-es évekbe. Az Öhlins rugóstag mellett a Dunlop Arrowmax Streetsmart gumik is extra képességekkel ruházzák fel a korlátozott példányszámban készülő, együléses modellt. Az új fejidomba full-LEDes fényszórót integrálnak.

Hét érdekesség a Moto Guzziról

• Az 1921-ben alapított márka a legrégebbi, folyamatosan működő motorkerékpárgyártó Európában.
• Az alapítók – a két pilóta és repülőgépszerelő – a sas emblémával az olasz légierőre utaltak.
• A motorkerékpár-gyártók közül a Moto Guzzi volt az első, mely szélcsatornát épített (1950).
• Bár a Guzzi manapság nem a sportos modelljeiről híres, a márka 11-szer győzött a Man-szigeti TT-n.
• 1955-ben jelentkezett a márka az Otto Cilindri versenygéppel. Az 500 cm3-es, V8-as modell végsebessége elérte a 280 km/órát.
• 2004 óta a Piaggio-csoporthoz tartozik a Guzzi, de a szintén konszerntárs Apriliához hasonlóan önálló fejlesztési részleggel dolgoznak.
• A Guzzi központja ma is a Comói-tó mellett fekvő Mandello del Larióban található. A város 2001 óta minden évben otthont ad a Worldwide Guzzi Days márkatalálkozónak.