1. nap: Szombathely – Kalte Kuchl – Mariazell – Leoben: 407 km
A vírushelyzet előtti erdélyi túra sikerén felbuzdulva elhatároztuk, hogy ismét útra kelünk, de ezúttal ellenkező irányba, nyugat felé vettük az irányt. Mivel csak kevés idő állt rendelkezésünkre, még előző nap összepakoltunk és munka után elmotoroztunk Szombathelyig, hogy aztán frissen vághassunk neki az osztrák hegyeknek. A perzselő hőséget megelőzve korán indultunk és Szombathelytől alig 20 kilométerre már gyönyörű erdei utakon kanyarogtunk. Nagyszerű bemelegítésnek bizonyult a Rohonc–Léka közötti szakasz, ami önmagában megért volna egy utazást, különösen útitársam, egy Honda Africa Twin 1100 Adventure Sports nyergében óriási mókának bizonyult. A kényelmes üléspozíció és remek szélvédelem mellett olyan volt döntögetni a szerpentineken, akár egy túlméretes keljfeljancsit, a hajtűkanyarokból kigyorsítva pedig a hosszú löketű kéthengeresnek köszönhetően sportmotoros barátaim egyre csak zsugorodtak a visszapillantóban. Kár lett volna azonban csak a helyes ívekre és a sebességre koncentrálni, szerintem nincs olyan utazó, aki a hegyek között megbúvó települések képeslapra illő látványától ne ámulna el, nem mellesleg a közúti bírságok sem éppen kompatibilisek a hazai fizetésekkel. Különösen lakott területen harapnak a hatóságok a gyorshajtásra, erre mindenképpen érdemes odafigyelni!
Következő úticélunk a motorosparadicsomként emlegetett 21-es út volt, ahol megálltunk az ikonikus Kalte Kuchl Alpengasthofnál, az almás süteményük kihagyhatatlan! Hétvégenként egyébként valósággal rajzanak itt a kétkerekűek: beszédes adat, hogy az ország motoros baleseteinek közel 30%-a itt történik! Az egyik legélvezetesebb szakasz a Kalte Kuchl–Ochsattel közötti rész, ugyanakkor kihívást jelent a sok irányváltással járó lendületes kanyarok leküzdése, hiszen a pazar minőségű aszfalt ellenére könnyű besokallni. Amikor már kezdtünk fáradni, elértük a festői Mariazellt, ahol Közép-Európa legfontosabb Mária-kegyhelye található. Magas hegyek között bújik meg a háromtornyú búcsújárótemplom, amely a gótikus és barokk stílus ötvözete, körülötte pedig bájos kávézók és kegytárgyüzletek várják a látogatókat – a csupán 1500 lelket számláló barátságos települést évente több mint egymillió zarándok keresi fel.
Rövid kulturális kitekintőnk után Wildalpen felé folytattuk utunkat, ahol a Salza folyó feletti függőhídról megnéztük a raftingolókat, aztán a meredek, nagy szintkülönbségekkel tarkított ösvényen mi is leereszkedtünk a jéghideg vízhez. Fürdési indíttatás hiányában elindultunk szálláshelyünkre Leobenbe, ami az ország vas- és acéliparának egyik központja. Kissé éles váltás volt a szépséges hegyek és városkák után az iparvárosban a dugóban álldogálni, mindenesetre élményekkel telve és kimerülten tértünk nyugovóra.
2. nap: Leoben – Preitenegg – Klippitzrörl – Turracherhöhe – Nockalmstrasse – Innerkrems: 327 km
Az első nap után még izgatottabban vártuk, hogy indulhassunk, ugyanis hihetetlen szintkülönbségek, valamint a Nockalmstrasse panorámaút meghódítása várt ránk.
Utunkat továbbra is tökéletes aszfalton, remek ívű kanyarokon folytattuk, azonban nem sokáig tartott az örömünk. Pár perc elteltével az Alpok időjárása megmutatta szeszélyes arcát, a napsütésben szitáló esőtől kezdve a dupla szivárványon át a világvégét sejtető fekete felhőkig mindenben volt részünk. Utóbbi miatt sajnos hamar előkerültek az esőruhák. Ekkor jöttek igazán jól az Africa Twin kiváló vezetést segítő rendszerei, különösen az észrevétlenül dolgozó kipörgésgátlót értékeltem nagyra. A további órák azonban minden kellemetlenségért kárpótoltak. Hirtelen kisütött a nap és ismét eldugott alpesi falvak, hatalmas füves dombok és mély erdők véget nem érő kanyarjaiban döntögettünk. Főútvonalak helyett kisebb erdei utakon haladtunk, miközben a forgalmat az úton áthaladó tehéncsordák jelentették. A nagyobb úthibákat valósággal csak megmosolyogta az Africa Twin, egyedüli negatívumként az ülést tudnám említeni, az én ízlésemhez túl keménynek és keskenynek bizonyult a túrán, bizonyára beszereznék egy komfortosabb nyerget, ha a sajátom lenne a gép. Aztán mire feleszméltem, a Preitenegg és a Klippitzrörl kanyarrengetegét már le is tudtuk, és megkezdtük az 1795 m magas Turracher Höhe megmászását.
A hegy tetején három idillikus tó található, továbbá itt van Ausztria legnagyobb cirbolyafenyő erdeje. Ezek a fák akár 1000 évig is élhetnek! Még be sem teltem a látvánnyal, amikor a Turracher Höhe-ról leereszkedve megérkeztünk a Nockalmstrasse lábához. A Nockbergen hegyek szívében a Nockalmstrasse már díjköteles, motorral 13 eurót kell fizetni a belépésért, ám az első méterek után nyilvánvaló, hogy kihagyhatatlan a 35 km hosszú, 2000 m magasra vezető alpesi panorámaút. Eddig is csak áradozni tudtam a tájról, de a parádés vonalvezetésű aszfaltutat mesebeli völgyek, csodás fenyőligetek és virágzó alpesi legelők teszik felejthetetlenné. A kristálytiszta magaslati levegőn még elidőztünk keveset, aztán hamarosan indulnunk kellett a szálláshelyünkre Innerkremsbe, hiszen másnap a Grossglockner meghódítása várt ránk.
3. nap: Innerkrems – Grossglockner – Bad Ischl: 292 km
A Grossglocknerig vezető út nem tartogatott sok izgalmat, egyedül a felhők közül sejtelmesen kirajzolódó hegycsúcsok jelezték, hogy valami különlegesre készülhetünk. A Magas-Tauern Nemzeti Park szívében 3798 m magasra emelkedik Ausztria legmagasabb hegye, melynek lábánál építették meg a Grossglockner alpesi panorámautat. A 2571 m-es magasságig kígyózó szerpentin egyértelműen a túránk fénypontja volt! Ugyan a 27 eurós útdíj nem kevés, de ezt a tájat mindenkinek legalább egyszer látnia kell az életben: a hágók, a szintkülönbségek, a fejünk fölé tornyosuló, majd a mélységbe eltűnő sziklák mind-mind elképesztőek. Igazi porszemnek érezzük magunkat a szurdok aljában, az út legmagasabb pontján az Edelweißspitzén egyszerre félelmetes és magasztos állni. Az Edelweißspitze parkolójából természetesen nem hiányozhatnak a Ferrarik, Porschék és a legkülönlegesebb Ducatik sem, és legszívesebben minden kanyarban órákra megállnék fotózni. Egy spontán hógolyózást követően a 48 km hosszú panorámaúton kétszer is végigmentünk, először bámészkodós tempóban, majd kicsit gyorsabban. Természetesen nagyon észnél kell lenni, hibázására sehol sincs lehetőség, a 36 hajtűkanyar vezetéstechnikailag kifejezetten nagy kihívás még a tapasztalt motorosok számára is, ráadásul a hegyi levegő könnyen elnyomja az embert. Hatalmas szerencsénk volt az idővel, kellemes 15-20 fokban barangolhattuk be a Glocknert, másnap már 5 fok és jégeső várt volna ránk. Mosolyogva, ám kissé fáradtan értünk le a hegyi útról, így alig vártuk, hogy egy kiadós vacsora után nyugovóra térhessünk.
4. nap: Bad Ischl – Budapest: 561 km
Az utolsó napra nem maradt más, mint autópályán épségben hazajönni, aminek az élvezeti értéke ugyan nem volt túl nagy, de ez volt az ára, hogy 4 napba bele tudjuk zsúfolni a Keleti-Alpok legjavát. Az erdélyi túra után itt is bebizonyította az Africa Twin, hogy milyen sokoldalú kalandmotor, magas mókafaktorán túl említésre méltó, hogy a fogyasztás csupán 5,5 liter környékén alakult, ami kifejezetten jó érték ilyen kemény igénybevétel mellett. És a konklúzió? A bejárt útvonal természeti szépségeiről csak áradozni lehet, motorosszemmel aligha tudnék jobb helyszínt találni egy pár napos kikapcsolódásra!
KANYAR: BARÁT VAGY ELLENSÉG?
Semmi sem nyújt akkora élvezetet a motorozásban, mint a kanyarodás, ugyanakkor a legtöbb baleset is a fordulókban történik. A legnagyobb veszélyt általában a szűkülő, beláthatatlan hajtűkanyarok jelentik. Így mindig érdemes még a kanyar előtt figyelni a jeleket, például a szembejövők sebességét, az út széleinek mozgását, a növényzetet és a záróvonalat. Ökölszabály, hogy a féktávolság ne legyen nagyobb a belátható útszakasznál, így egy váratlanul szűkülő ív sem ijeszthet ránk. Amennyiben az út szélét és a záróvonalat úgy látjuk a távolban, mintha összeérnének, akkor biztosak lehetünk benne, hogy éles kanyar jön. Szintén fontos figyelni az aszfalt minőségét, hegyi utakon vagy egy esős nap után pedig hordalékra, kavicsokra számíthatunk. Ha végképp besokallnánk a vészesen szűkülő kanyarulat előtt, akkor a hátsó fék finom használatával könnyedén szűkíthetjük az ívet, továbbá nyugodtan bízzunk az abroncs tapadásában, egy modern túragumi is hatalmas tapadási tartalékkal rendelkezik. Semmiképpen se vágjuk le a kanyart vagy haladjunk a záróvonalon, mindig számítsunk egy sávunkba átlógó teherautóra vagy buszra! Soha ne nézzünk mereven a motor elé, tekintetünket szegezzük messzebb a kívánt menetirányra, melynek következtében csökken a sebességérzetünk és több információt tudunk feldolgozni a környezetünkről. Végül, de nem utolsósorban érdemes egy vezetéstechnikai tréningen gyakorolni a különböző testhelyzetek és kormányimpulzusok végtelen lehetőségét, így sokkal tudatosabban vághatunk neki következő motoros kalandunknak.
