Hányadik fokozatban mertél teljes gázt húzni? Motoros berkekben ez egy gyakori kérdés volt, ha valaki felült a Suzuki Hayabusára, amely a Kawasaki ZX-12R-rel és a Honda Blackbirddel együtt egy olyan világban született a 90-es években, ahol a nyílt sisakos sebességhajsza nagyon is lázba hozta a motoros közvéleményt. A kipörgésgátló és mindenféle elektronikai őrangyal nélküli, mai szemmel istenkísértésnek tekinthető motorok igazi legendák, de a piaci trendek azt mutatják, hogy a Hayabusához hasonló gépek reneszánsza talán sosem jön el. Az említett trió tagjai ugyanis egy olyan korban voltak kiemelkedően sikeresek, amikor a sportmotorok gyengébbek voltak, manapság viszont 200 lóerőnél is izmosabbak az ezres superbike-ok, arról nem is beszélve, hogy a tömeg terén sokkal jobban állnak. Vagyis a Hayabusa új kiadásának már nehezebb a dolga, ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy a típus szimpatizánsainak így is örömünnep volt, amikor a Suzuki bejelentette, hogy érkezik a friss modell.

Így aztán én is izgatottan vártam a találkozást, amelynél az első gondolatom az volt, hogy a lényeg semmit sem változott! A Hayabusa nem egy filigrán gép, nagy tengelytávolsága és komoly idomzata a csutkakormánnyal együtt rögtön egyértelművé teszi, a nagy sebességű, egyenes haladásra tervezték – még a kuplung- és fékkart is módosították az aerodinamikai hatékonyság jegyében. A másik, ami feltűnt, hogy mennyire igényes a kidolgozása, a mai Suzukik között ebben biztosan az első. Aztán ahogy elindultam, a városban úgy éreztem magam, mint elefánt a porcelánboltban, amikor pedig szabad lett az út, akkor gyorsan megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy ekkora teljesítménynél pillanatok alatt elfogy az ember és motor alól az út. Egyszerűen észnél kell lenni, mert hiába csökkent 7 lóerőt a teljesítmény, az 1340 cm3-es soros négyhengeres 190 lóereje is brutális. De a lényeg az, hogy amíg a modern sportmotorok magas fordulatszámon brillíroznak, a Hayabusa már alul begyújtja a rakétákat, gyakorlatilag mindegy, hogy hatodikban 120-ról vagy 70 km/óráról gyorsítunk, mindenféle erőlködés nélkül, dinamikusan indul meg a 264 kg-os test. Amikor pedig rajtautomatikával kilő az ember, az már nem is gyorsítás, hanem inkább térugrás: ahogyan üvölt a blokk és megfeszül az egész szerkezet a kilövés előtt, az már önmagában egy adrenalinfröccs. Persze hiába nagy a tengelytávolság, ekkora teljesítménynél nem meglepő, hogy az erő útra vitele az igazi feladat. Egy kis bajuszráncigálással 1500-2000 km alatt elkopik a direkt ehhez a modellhez fejlesztett Bridgestone gumi. Ugyanakkor az igazi változás a felmenőhöz képest pont a kontrollálhatóság terén történt. A ride-by-wire gázkar alkalmazása mellett fontos, hogy nemcsak a kipörgésgátló és a motorfék állítható, hanem az egykerekezés-gátló is, ugyanis ennek a gépnek olyan tempónál is „feljön” az eleje, amikor már réges rég nem számítanánk rá. Az elektronikai fejlesztések a komfortra is jótékony hatást gyakorolnak, hiszen van már tempomat és visszagurulás-gátló illetve az újdonság felvonultatja a többi Suzukiból ismert egyérintéses indítást, valamint az araszolást segítő alapjárati fordulatszám-emelést. Ezek mind szép és jó dolgok, de azért a Hayabusából ettől még nem lesz kényelmes sport-túra motor, a csuklókra jutó terhelés az átdolgozott kormány ellenére még mindig jelentős, és bizony az egész üléspozíció megszokást kíván.

Az is biztos, hogy a Suzuki végleg megelégelte azokat a kritikákat, amik a fékekre vonatkoznak, a Brembo Stylema nyergek a korábbinál 10 mm-rel nagyobb, 320 mm-es tárcsákkal elképesztően lassítanak. Az már csak hab a tortán, hogy ha az első fékre ható kart húzzuk, az elektronika hátra is küld fékerőt, illetve hogy a rear lift control rendszer megakadályozza, hogy lejtőn egy nagyobb fékezésnél elemelkedjen a motor hátulja. Az viszont meglepő, hogy a Suzuki egy ilyen csúcsmodellnél sem vet be elektromos futóműállítást, ebből a szempontból a Hayabusára is igaz a márkára jellemző konzervatív irányvonal. Nem mintha a 43 mm csőátmérőjű KYB villára bármi panasz lenne, egyszerűen csak egy ilyen kirakatgéphez már ez dukálna.

A Suzuki ugyanakkor ennél a típusnál sem szállt el az árral. A 6 499 000 Ft-os jövevény ugyan drágább a GSX-R1000R-nél (és ezzel a legdrágább Suzuki motorkerékpár), de a technikai színvonal és teljesítmény fényében semmiképpen sem túlzó. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag a Honda és a Kawasaki kiszállásával az európai piacon a Hayabusa maradt a hiperbike kategória egyetlen túlélője.

MITŐL KETYEG?
A Suzuki a fejlesztési fázis kezdetekor a hathengeres blokk gondolatával is kacérkodott, végül maradt a soros négyhengeres felépítés. Az előző Hayabusához képest ugyanakkor sok a változás: félgömb alakú égésteret alakítottak ki, hogy még hatékonyabban égjen el a befecskendezett üzemanyag, de az új injektorok, a módosított vezérműtengelyek és a korábbinál 26 grammal könnyebb dugattyúk is fontosak. A Suzuki mérnökei a teljes hűtőrendszert átalakították, ami nem csak azt jelenti, hogy nagyobb kapacitású a vízhűtő, hanem, hogy a hengerfalak hőelvezetése még jobb, illetve hogy a dugattyúkat hűtő olajsugaras rendszer is hatékonyabb.

TETSZETT
• végtelen erő
• motor járáskultúrája
• stabilitás nagy sebességnél
NEM TETSZETT
• városban nehézkes manőverezhetőség
• tömeg

ÖSSZEGZÉS
Nem valószínű, hogy az új Hayabusa megismétli elődje sikerét, de nem azért, mert ne lenne különleges vagy érdekes motor, hanem azért, mert az iparág egészen más irányba tart, és a vásárlói fejekben is sok változás történt. Ettől függetlenül, azt el kell ismerni, hogy ereje és műszaki adottságai lenyűgözőek.

Suzuki Hayabusa
Lökettérfogat: 1340 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 140 kW (190 LE) 9700/perc
Max. forgatónyomaték: 150 Nm 7000/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1480 mm
Ülésmagasság: 800 mm
Üzemanyagtank: 20,0 l
Fék elöl/hátul: 320/240 mm tárcsa
Gumi elöl/hátul: 120/70 R17/190/50 R17
Menetkész tömeg: 264 kg
Tesztfogyasztás: 6,8 l/100 km
Alapár: 6 499 000 Ft