Három évvel ezelőtt azzal a céllal hívta életre az Icona-modellsorozatát a Ferrari, hogy a legendás autóit radikálisan újraértelmezve modernizálja azokat. A sort a Monza SP1 és SP2 nyitotta, most pedig itt a Daytona SP3, amellyel az 1967-es Daytona-i 24 órás futamon győztes autóra emlékeznek – 1967. február 6-án a célvonalon elsőként a Ferrari 330 P3/4 prototípus haladt át, a második helyet a Ferrari 330 P4 szerezte meg, a bronzérmes pedig a Ferrari 412 P lett.
Flavio Manzoni és csapata számos legendás versenyautó-prototípust megidézett a Daytona SP3 megrajzolásakor, az orr kialakításával az 512 S, 712 Can-Am és 312 P típusokra utalnak, a karosszéria domborulataival az 512 S-t idézik, a hátsó részen a 330 P4-re utaló légterelőket lehet látni. A nyolcvanas évekre utalnak a bukólámpa újraértelmezésével, azaz hogy szükség esetén visszahúzódik az első burkolat alá a fényszóró felső részét borító takarólemez. Rendhagyó az aerodinamikai csomag, hiszen csak passzív elemeket használnak, azaz nincsenek aktív légterelők, cserében vannak trükkös megoldások, mint az ajtókon keresztül vezetett légcsatornák. Sokat dolgoztak a hűtőrendszeren, hogy javítsák a kocsi elején átmenő levegő áramlását, a motor nagyon rövid csatornán keresztül szívja a levegőt.
Erre, mármint a menetszél által a motorba préselt levegőre is szükség van ahhoz, hogy a 6,5 literes szívó V12-es végső formájában a Ferrari által készített legerősebb belső égésű motor legyen – az F140HC kódú erőforrásnál 9500/percre emelték a leszabályozási fordulatot, a reakciót a titánium hajtókarok (40%-kal könnyebbek az acélból készülteknél) és DLC-felületkezeléssel (diamond Like Coating) ellátott dugattyúk javítják, a főtengely tömegét 3%-kal csökkentették. Az F-1-es versenymotorokról érkezik a szelepvezérlés módja, azaz a DLC-felületkezelésű főtengely-profilon egyszerű – szintén DLC-felületkezeléssel ellátott – rúd csúszik, nem görgő. Két benzinpumpa szállítja az üzemanyagot a 350 baros nyomáson dolgozó befecskendezésnek, a megnövelt befecskendezési nyomással és az optimalizált befecskendezési idővel 30%-kal csökkentették a részecskeképződést a 812 Superfast blokkjához képest.
A 6496 köbcentis, 65°-os hengerszögű V12-es teljesítménye 840 lóerő 9250/perces fordulaton, a maximális nyomaték 697 Nm 7250/percnél – 98 oktános benzinnel mért értékek ezek, és 5 lóerőt hozzáadtak a mért adathoz azért, hogy a menetszél hatását is figyelembe vegyék. Ezenkívül még továbbfejlesztették a 7 fokozatú duplakuplungos váltót, hogy gyorsabban kapcsoljon, az 1142 mm-es csökkenti a menetellenállást, és (az opciós tömegcsökkentő extrákat is figyelembe véve) 1485 kg-ra csökkentették a saját tömeget, így lélegzetelállítóak a menetteljesítmények. A 0-100 km/óra gyorsulás 2,85 másodpercig tart, a 0-200 km/óra megvan 7,4 másodperc alatt, a csúcssebesség meghaladja a 340 km/órás tempót.
A karosszéria és a váz műanyagból készül, többféle karbont és kevlárt is használnak, az ülések rögzítettek, a kormány és a pedálok állításával lehet beállítani a megfelelő vezetési pozíciót. A Pirelli és a Ferrari mérnökei közösen fejlesztették ki a P Zero Corsa abroncsokat (elöl 265/30 ZR 20 , hátul 345/30 ZR 21 méretben), a menetstabilizáló aktívan képes segíteni a kanyarodást a féknyomás kerekenként szabályozásával. A Ferrari mindössze 599 példányt készít a Daytona SP3-asból, az alapár 2 millió euró, és már az összeset előre értékesítették. Egészen pontosan a 499 példányban készült Monza SP1 és SP2 vásárlóknak felajánlották az SP3 megvásárlásának a lehetőségét, és mindannyian kivétel nélkül éltek vele, a fennmaradó 100 darabot is „visszatérő” Ferrari-vásárlóknak ajánlották fel, akik szintén lecsaptak az ajánlatra.
