A Jaguar/Land Rover konszern jövőképében ugyan a villanyosításé a főszerep, de a Reimagine tervben az is benne van, hogy a terepjárókra specializálódott márka még 2030 után is kínál majd belső égésű motorral szerelt járműveket – lesznek olyan régiók a Földön, ahol a villanymotoros hajtás még nem lesz versenyképes. Szóval nem temetik a benzinmotort, csak háttérbe szorítják, és addig is még ünneplik egy keveset, hiszen épp most kapta meg a Defender az 5,0 literes, kompresszoros V8-ast.
Nem új keletű egyébként a dolog, hiszen már 1979-től kínált ilyen terepjárót a Land Rover, igaz, a 3,5 literes lökettérfogatból csak 91 lóerőt csalogattak elő. Az új Defender V8-ason látszik az idő változása, hiszen az 5,0 literből már 525 lóerőt és 625 Nm-t préselnek ki mechanikus feltöltő segítségével. A menetteljesítmény-adatokat a rövid 90-es karosszériával árulták el, a 0-100 km/óra gyorsulás 5,2 másodpercig tart, a csúcssebesség elektronikusan korlátozott 240 km/óra, a szabványos fogyasztás 14,5 l/100 km…
A hatalmas teljesítmény miatt áthangolt felfüggesztést kap a Defender V8, nem csak az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókat programozzák át, de a rugókat is lecserélik, feszesebb szilenteket, nagyobb átmérőjű tömör stabilizátorokat és elektronikusan vezérelt zárású hátsó differenciálművet építenek be, elektronikus karosszériadőlés-kontroll is van. A terepprogramok között új, és csak itt választható a Dynamic-mód, amivel aszfalton és murván lehet igen sportosan terelgetni a terepjárót.
Kívülről a négy kipufogó-végződésről, a selymesfényű sötétszürke 22 colos felnikről lehet felismerni a Land Rover Defender V8-ast, illetve a jellegzetes V8-as hangról. A Carpathian Edition Carpathian szürke karosszériát kap fekete motorház- és karosszériatetővel és hátsó ajtóval, kék színű féknyergekkel. A fényezés csillogását fóliával teszik selymesfényűvé, ez terepezéskor még egy védőréteget is jelent a fényezésnek.