Bemutatkozott az új Mercedes S-osztály első AMG változata, amelyben az 5,5 literes V8-as biturbó 583 lóerőt teljesít, és mindezt S 63 AMG-nek nevezték el. Nem annyira irigylésre méltó a megjelenés, cserébe még az igazán komoly sportkocsikat is képes megizzasztani ez a sofőrös limuzin.

Mindez két dolognak köszönhető leginkább, egyfelől az elődhöz képest 100 kg-ot faragtak le a saját tömegből – például ólomsavas helyett lítium-ion akkumulátora van a kocsinak, ami 20 kg-os spórolás -, és extraként már összkerékhajtás is rendelhető. Utóbbi extra tapadást biztosít, ami miatt az ESP-nek nem kell közbeszólnia, így ez a változat 4,0 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás tempóra, míg a sima hátsókerekes változatnak ugyanez 4,4 másodpercbe telik. A száguldásnak egyébként az elektronika szab határt, ami 250 km/órában korlátozza a végsebességet.

Ehhez képest egy kicsit szerény a megjelenés, persze jó nagy légbeömlőket vágtak az első lökhárítóba, de ettől eltekintve nincs semmi extra a megjelenésben. De a lényeg itt amúgy is az 5,5 literes, biturbó V8-as, amelynél 583 lóerő/900 Nm-re állították be a teljesítményt – ezt könnyen lehet még majd fokozni, például egy Performance Package-dzsel, ahogy azt a kisebb modelleknél teszik. Az utastérben következetesen végigvitték az AMG-témát, mindenfelé logókat találunk, nagyobb oldaltartásúak az ülések, a sportkormány mögött alumínium váltófülek helyezkednek el. Az új Mercedes S 63 AMG másik nagy újdonsága, hogy már karbon-kerámia fékkel is elérhető. A Frankfurti Autószalonon lesz a világpremier.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!