Tizenkét nappal a Sanghaji Autószalon megnyitása előtt a régióban már 24 esetben számoltak be a madárinfluenza emberre való átterjedéséről, ebből 7 esetben elhunyt az áldozat. A hivatalok szerint nincs jele annak, hogy az új H5N1 influenza-törzs emberről-emberre terjedve is fertőzne, de már rengetegen visszaléptek a kiállítás meglátogatásától.

2003-ban egyébként már érintett volt egyszer a kiállítás madárinfluenza-járványban, akkor három nappal hamarabb, mindössze két látogatói nap után zárta be kapuit a nemzetközi seregszemle, és a legtöbb hosztesz maszkban állt az autók mellett, és a látogatók is ilyet viseltek. Egyelőre nem tudni, megtartják-e a Sanghaji Autószalont, hiszen a hivatalok a járvány veszélyének minimalizálása miatt arra kérték fel az embereket, kerüljék a nagy tömeget – legutóbb 2011-ben rendezték meg a Sanghaji Autószalont, akkor 7 milliónyian látogatták meg a kiállítást. A tíz évvel ezelőttihez képest sokkal fontosabb lett ez az autós seregszemle, már most is több nagy újdonság bemutatóját jelentették be a alkalomból a gyártók.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!