A Road and Track elnevezésű amerikai magazin elektronikus kiadásának előzetesében szerepelt az újság következő számának címlapja, amelynek közepén ott virít a Lexus LF-LC tanulmány, amelyről még néhány egyéb képet is bevágnak a rövidke – azóta természetesen a különféle videómegosztókról folyamatosan törölt – videóból.

Az egyedüli aprócska gond ezzel kapcsolatban, hogy az autó még be sincs mutatva, azaz megsértették a titoktartási embargót – márpedig erről alá is írtak egy papírt. De ez legyen az ő bajuk.

Csak a belsőt mutatja a hivatalos előzetes Csak a belsőt mutatja a hivatalos előzetes

Az autóról magáról nem sok ismert, azon kívül, hogy ránézésre a LF-A utóda lehet majd hibrid hajtással. Butaság lenne veszni hagyni a tíz éves munkával kifejlesztett karbon autót, amelynek ismeretében nem valószínű, hogy a Lexus tulajok bánkódnak majd azon, hogy a BMW-Toyota dízelmotor szerződés nem terjed ki a Lexus márkára. Sokkal szebb dolog ugyanis a hibrid, főleg ilyen csomagolásban.

Ott a még be sem mutatott autó a R&T címlapján Ott a még be sem mutatott autó a R&T címlapján

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!