Nem véletlen, hogy a Cooper és Cooper S modellekkel indult a harmadik generációs új Mini bemutatkozása, és csak a sajtószövegben említették meg a One létezését. Nem egyszerűen csak felszereltségben jelent lemondást az aktuális Mini alapváltozata, az bizony megjelenésében és technikájában is kevesebbet tud a többinél.

A vásárlók többsége a One-t választja, amelynek a karosszériáján épp csak annyi krómot látunk, amiről nem tudtak lemondani a gyártószerszámok módosítása nélkül. Az első fényszóróban nincs látványos LED-gyűrű, a hátsó lámpákban is hagyományos izzók világítanak. Az utastérben nyoma sincs nagy képernyős navigációnak.

Két motorral lesz majd választható a Mini One, mindkettő háromhengeres, turbófeltöltős és közvetlen befecskendezéses. A benzines lökettérfogata 1,2 liter, teljesítménye 102 lóerő, a dízel a már korábban bejelentett 1,5 literes, amelyet ennek a modellnek a kedvéért 95 lóerőre fognak vissza. De ez még nem a minimum, a nyártól elérhető lesz a dízel  75 lóerővel is – bár erre inkább csak a flottapiacon lesz majd kereslet a gyár előrejelzése szerint.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!