A kínai államelnök épp hivatalos látogatáson tartózkodik Nagy-Britanniában, ebből az alkalomból leplezte a Geely tulajdonában lévő London Taxi Company nevű cég legújabb autóját, amely a teljesen új tervezésű karosszéria mellett hálózatról tölthető elektromos meghajtást is kapott.
A Geely 300 millió fontos befektetéssel pörgeti fel a tulajdonában lévő brit céget, ebbe az összegbe az új TX5-ös kifejlesztésének a költsége mellett beletartozik egy zöldmezős beruházással felépített gyár és fejlesztőközpont is – a 2016-tól termelő Antsy-ben található üzem éves kapacitása 35 000 autó lesz.
Azt nem részletezik, hogy teljesen új technikát készítenek, vagy netán a szintén a Geely tulajdonában lévő Volvo által kifejlesztett megoldást használják. Az új taxi egyébként saját fejlesztésű alumínium térvázra épül, a karosszéria műanyag. A korábbinál hosszabb és magasabb a felépítmény, miközben a motortérnek kevesebb hely jut; sokkal tágasabb lett a belső tér – erről azonban még nem közöltek fényképeket, csak annyit mondanak, hogy a fedélzeti wifi mellett rengeteg kütyütöltési lehetőség is van. A formát a Geely barcelonai (korábban a Volvo márkáé volt) formatervező stúdiójában, Peter Horbury irányításával készítették el.
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!