Még az idén a kereskedésekben lesz a Mazda2 új generációja, ráadásul rögtön mindkét karosszériával – 5 ajtós és lépcsős hátú – megindul majd a típus sorozatgyártása. Addig is a Genfben bemutatott Hazumi tanulmány árulkodik arról, hogyan fog kinézni az újdonság.

Magától értetődik, hogy az arányok nem olyan sportosak, mint a 3-as vagy a 6-os esetén, de ennek kompenzálására még látványosabb részleteket álmodtak meg a japánok formatervezői. Karbon légterelőket látunk alul, a hűtőrács körüli krómdísz vastagabb, mint a Mazda szériaautókon, a nappali menetfény LED csíkja is igen kacskaringós lett.

A végletekig leegyszerűsítették a belső teret a Hazumi tanulmánynál, a műszeregység mellett a középkonzol is egy képernyő, igaz megtartották a szellőzés vezérlőkapcsolóit is. Négy darab piros fotelt helyeztek el az utastérben, a végleges változatban hagyományos üléseket és hétköznapibb színvilágot találunk majd. A motortérbe 1,5 literes dízelt szereltek – azt nem árulták el, 3 vagy 4 hengeres-e az új Skyactiv motor -, amihez hatfokozatú, automatikus váltó csatlakozik.

A Mazda Hazumi egyébként nem csak az új Mazda2-es előfutára, a Toyota ugyanis az észak-amerikai piacra szánt következő generációs kisautóját – jelenleg a Yarist és annak lépcsős hátú változatát forgalmazzák ott – szintén erre az alapra készíti el. A Toyota teljesen egyedi külső-belső megjelenést készít, az autót pedig a Mazda fogja gyártani az új mexikói üzemében, a szerződés értelmében évi 50 000 darabot. Egyelőre nincs arról szó, hogy Európában is Mazda2 alapú kisautóval váltanák a Yarist, mi majd Thaiföldi gyártásból kapjuk a Mazda kisautóját, míg a Toyota továbbra is Franciaországból látja majd el a helyi piacot.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!