Legjobb lenne, ha együtt mennénk, útközben beszélgetnénk, és azt sem bánnám, ha te vezetnél – mondta a vendég. A vendég különben régi jó barát, de mostanában ritkán találkozunk. Nyári szabadságra jött csak a tengerentúlról, ahol még egy-két évig dolgozik. Így indulunk a Balaton felé. És mindjárt eszembe is jutott a régi kabarészöveg. Vagyis: jobb feltűnően dicsérni, milyen hatalmas, milyen széles a vendég autója, akkor talán úgy tűnik, csak ahhoz képest keskenyek nálunk az utak… De ezt nem érdemes ma tagadni, hiszen ha nem lenne ilyen a helyzet, nem épülne mellettünk a második sáv. Amíg persze az M7-ig jutunk, valóban nagy egy ilyen autó a mi utcáinkon.

De baj van a kövezetekkel is, mert akárhogy ügyeskedem, néha akkorát lengünk egy-egy sín érintésekor, vagy jó néhány töredezett lyuk felett – amelyeket nem jelez előre semmiféle tábla -, hogy kínosan érzem magam. Akkor is, amikor az ordítóan egyirányúsított utcában velünk szemben tapossa a pedált egy vigyorgó postásfiú. Méghozzá olyan cikázással, hogy a vendég kérdésére: „Hát ez megőrült?” – nem merek határozottan tagadni. Azután bosszankodunk még néhány színét vesztett, illetve éppen rosszul programozott jelzőlámpánál, mérgelődünk egy-két, a belső sávban füstölő, éktelenül zörgő nem éppen jó állapotúnak nevezhető teherautó miatt…
– Látod, ezért is kértelek, hogy vezess, mert egy kicsit furcsa nekem most az itteni forgalom.
Nem akartam azt mondani, hogy nekünk is furcsa, inkább arról beszéltem, milyen élvezet vezetni az automataváltós kocsit…

A vendég viszont arra figyelt fel, hogy milyen fürgék nálunk az új Moszkvics típusok. Ő még a régi, 43-45 lovasokat szokta meg, és a mostani 80 SAE lóerős motororral bizony nagyon ki tudnak ugrani a 412-esek. És dicsérte a kis Trabantokat, felidézve azt az időt – még a P 70-esek korát – amikor idegenkedtek nálunk a műanyag-karosszériáktól. Hát igen, a százezerszeresen kipróbált, rozsdamentes „duroplast” borítással csak jól jártak a Trabantok, illetve a Trabantosok, akik ezen az úton is fitogtatták, hogy mit tudnak. – Ez is a Trabant volt? – kérdezte, mikor egy kombi vágott elénk. Igen, ezt is ugyanolyan 26 DIN, vagy úgy tetszik 30 SAE lóerős motor hajtja, de az én szemen továbbra is azt vadászta, mikor kerül elénk vagy mögénk egy eredeti torinói 124-es Fiat. A vendég ugyanis nem akarta elhinni, hogy ahány olyan formájú kocsit lát nálunk, az már mind Zsiguli…
– Esküszöm, ezek gyorsabbak itt, mint a sztrádán voltak az olaszok – mondta, de éreztem, hogy bizonyítanom kell a Togliattiból való származást. Azután azt mesélte el, hogy nyugaton csak „Lada” néven ismerik ezt a kocsit, és egy osztrák lapban látta az egyik hirdetést is. „Italienisches Styling, Perfektes Finish, Russische Härte” – idézte a reklám szövegét, és azt is említette, hogy Ausztriában már több mint 100 szervize van az új szovjet autóknak. – Nálatok, gondolom sokkal több már a Lada-, vagyis Zsiguli-szerviz, ha már ennyi fut itt – jegyezte meg, és feltehetően várta, hogy igennel válaszoljak. Nem szóltam semmit, nyeltem egy nagyon és inkább arra tértem ki, hogy a szembejövő kék kocsi, az előttünk futó bordó és a szürke, a hátranéző kisgyerekekkel ugyancsak Zsiguli és nem olasz Fiat. Arról, hogy tulajdonképpen hány Zsiguli-szerviz és milyen kapacitással van nálunk Pesten, meg vidéken, ezen az úton nem esett több szó. Remélem viszont, hogy máshol, más alkalommal, de hamarosan szóba jön ez a kérdés is…

A mi beszélgetésünk új témája hirtelen az országúti segélyszolgálat lett, mert éppen egy „sárga angyal” tűnt fel. – Apropó – mondja a vendég – , éppen tegnap panaszkodott valaki Pesten, hogy elakadt kocsiját nem tudták beindítani. A kihívott sárga kocsi szerelője azt tanácsolta, kerítsen vontatót, vagyis spárgakocsit, mert másképp nem tud a műhelyig eljutni. Szerencsére valaki mégis beindította a motort, pedig az illető nem is sárga autóval ment oda…
– És nem nagyon találok nálatok olyan szervizkocsikat, amelyeket speciálisan egy-egy márka segítségére lehetne kihívni. És ha az úton nem is tudna segíteni, mindjárt gondoskodna, hogy a javítandó kocsi a megfelelő műhelybe kerüljön. Gondolom, ez megnyugtatná az itteni autósokat…
Bizony, ez jó volna – mert mi mást lehet erre válaszolni -, és egyetértek a vendéggel abban is, hogy a mi mai forgalmunkban nem ritkaságnak, hanem általánosnak kellene lenni a biztonsági övnek is. A hazai közlekedés igen hirtelen lépte át a cammogási szakaszt, és amíg nem is olyan rég egy autós még gyakran szinte egyedül gurult az országúton, ma nem helyen lógathatja ki karját az ablakon. Többnyire két kézzel és teljes figyelemmel kell vezetni!
Nálunk sem ritkák már az elöl-hátul összenyomott kocsik, bizonyítva, hogy tömörebb járműoszlopokban hajtunk. És ezek a törések bizonyítják azt is, hogy még nem szoktunk hozzá, miként kell sok kocsi között vezetni…

Mi sem tudtuk végigbeszélni az utat, bár egy viszonylag csendes időszakban haladtunk. Mindketten sokszor megszakítottuk a mondanivalónkat, és együtt meresztgettük szemeinket előre vagy oldalt, várva, mit tesz a másik, közelünkbe jutott autós, motoros, busz- vagy teherkocsivezető. Igen, az autós hasonlítson egy kicsit a sakkozókhoz, és gondolja át, hogyan léphet a másik. És nagyon örültem, hogy ezen az úton mind több olyan partnerrel kerültünk össze, aki törődött mások előnyével is. Magas fülkékből kiintő kezek biztattak nyugodt előzésre, sőt akadtak olyanok, akik a pótkocsijukkal sem restelltek egy kicsit lehúzódni az út szélére, hogy több helyet kapjon, aki gyorsabb.
Igen-igen, nálunk különösen illene, hogy az országút emberséges légkört árasszon, hiszen az utak mentén annyi jel bizonyítja, hogy más vonatkozásban már sikerült ilyen nemes célokat elérni. Egy olyan országban, ahol a nyugati nagyokat megszégyenítő iskolarendszert, példás orvosi hálózatot, bámulatra méltó vidéki könyvtárakat, kultúrcentrumokat tudtunk rövid idő alatt teremteni, nem uralkodhat ettől eltérő szellem az utakon.

Persze tudjuk jól, hogy esetleg ugyanabban a községben, ahol csodálatos hangversenyt élveznek az emberek, a régi kocsmában még bicskázásra is sor kerül; de ha útjaink moráljáról van szó, akkor meg kell követelni és jó példákkal ösztönözni, hogy a józan ész, az emberség domináljon a mozgásban lévő motorosított közösségben is. Azt hiszem, erről mostanában mások is sokat beszélgetnek a kocsikban…

L.Gy.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!