A GM állítása szerint a most bemutatott Holden Commodore VF a valaha Ausztráliában fejlesztett legmodernebb autó – és egyben az utolsó is, hiszen a következő, 2017-ben esedékes modellváltásnál már globális platformra vált a típus.

Addig is azonban hátsókerékhajtással folytatja a típus, amely Chevrolet SS Sport Sedan néven az Egyesült Államokban is megvásárolható lesz majd – utóbbit február 16-án leplezik majd le. A Holden Commodore VF esetén alumínium ajtók és fedelek, elektromos kormányszervo, és jobb aerodinamika 10 százalékkal csökkenti a szabványos fogyasztást az elődhöz képest, a motorokat még nem nevezték meg, de valószínűleg a korábbi V6-os és V8-as egységekkel lesz majd választható.

Arra is nagyon odafigyeltek a fejlesztés során, hogy jobb legyen a minőségérzet az utastérben, és természetesen minden ma megszokott kedvesség – parkolósegéd, holttérfigyelő, sávelhagyás-figyelmeztetés – elérhető az autóhoz.

Egyelőre csak a normál tengelytávolságú szedánt ismerhettük meg, de hamarosan bemutatják majd a kombi, pickup és nyújtott tengelytávolságú Caprice modelleket is, és még az év vége előtt várható a HSV nagy teljesítményű sportváltozat megjelenése is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!