Japánban 2018 januárjában indult a Suzuki Jimny negyedik generációjának sorozatgyártása, majd a hatalmas kereslet miatt 2020 novemberétől már Indiában is készítik az autót – de csak exportra, hiszen a szubkontinensen eddig nem forgalmazták azt. Ez most változik, hiszen bemutatták az ott gyártott és megvásárolható 5 ajtós változatot, amelyet a Nexa prémium-kereskedőhálózatban tesznek elérhetővé; talán ennek tudható be az új orrpajzs, amelyen apró krómbetétek vannak a szellőzőnyílások peremén.
43,5 centivel megnyújtották a karosszériát és 34 centivel a tengelytávolságot, így a hossz az Indiában adózási szempontból fontosnak számító 4 méter alatt marad, egészen pontosan 3985 mm, a szélesség és a magasság nem változik a 3 ajtóshoz képest. A karosszérián belül a bővülést nem csak arra használják, hogy végre érdemi lábtér legyen a második sorban, a bővülés egy része a csomagtér javát szolgálja. A hátsó ülések mögött már 208 literes a csomagtér, ami 85 literes bővülést jelent. Továbbra is ággyá lehet alakítani a belső teret az első ülések ledöntésével, a 3 ajtóshoz képest már használhatóbb méretű a létrejövő fekvőfelület.
Műszakilag nincs változás, ami azt is jelenti, hogy egyelőre nincs az európai személyautó-létet újra lehetővé tevő elektrifikáció, az 1,5-ös szívómotor 102 lóerős, a váltó 5 fokozatú kézi kapcsolású vagy 4 fokozatú automatikus, alapfelszerelés a terepfokozattal rendelkező AllGrip Pro kapcsolható összkerékhajtás. Már megkezdték az 5 ajtós Suzuki Jimny sorozatgyártását a Gurugram városában lévő gyárban, Indiában májusban indul a forgalmazás, utána kezdik meg az exportot.