Nincs egyszerű dolguk a használt autót vásárlóknak, különösen amikor a kiszemelt portéka ellenőrzésére kerül a sor. A hivatalos adatbázisokból lekérdezhető adatok feketén-fehéren árulkodnak a járművek előéletéről, legyen az biztosítási káreset, kilométer-számláló állása, vagy történetesen a digitális szervizkönyv bejegyzései. A szóban forgó gépkocsit élő valójában megpillantani már egészen más, az internetes hirdetések világában ma már az a megszokott, hogy „távszerelem” alakul ki, a tárgyilagosság csak utána kezdődik.
Hiába az autótulajdonosok vélelmezhető ösztönös rutinja, számos vásárlásnál felfedezetlenül maradnak a hibák, és ez esetben nem kell okvetlenül az eladó fél rosszhiszeműségére gondolni. A felcsigázó birtokvágy, az adminisztrációs dolgok sürgetése (mindkét fél részéről) és egy-egy sikeres alkudozás (pro és kontra) elhomályosíthat néhány részletet, az aláírások és a pénz kifizetése után pedig főhet a feje annak, aki a „ja, hát ez elkerülte a figyelmemet” vagy a „fenébe, erre miért nem kérdeztem rá” zsákutcába gyalogol.
A megoldás kézenfekvő, még akkor is, ha nincs az embernek autószerelő ismerőse, akit magával tudna ráncigálni egy autó szemrevételezésére. Ajánlatos egy úgynevezett kontroll-listát készíteni, célzottan 5 fő pontba szedve a gépkocsival kapcsolatos átvizsgálási területeket. Ilyen a mechanikai állapot, a karosszéria, a fényezés, a belső tér, valamint az elektromos és elektronikus felszereltség. Cikkünk elkészítéséhez a Das WeltAuto 110 pontos ellenőrzési protokollját vettük alapul, ebben a hibatároló lekérdezésétől kezdve a padlóburkolat és az ajtózárak csekkolásán át a futómű elemeinek vizsgálatáig tengernyi tétel szerepel, gyakorlatilag olyan alapos részletességgel, hogy a minősítendő autó egyetlen porcikája sem maradhat ki a szórásból.
