Az ezredfordulón a Honda úgy döntött, leszámol az unalmas japán autó sztereotípiájával, és a Civic nyolcadik generációjának európai piacra szánt változatát egyedi formatervvel mutatta be. Az Angliában gyártott ötajtós a japán Toshiyuki Okumoto kreativitását dicséri, az ikonikus dizájnnak köszönhetően a 2005-ös leleplezéskor a szokásosnál is nagyobb publicitást kapott az autó. Igaz, hogy megosztotta a közönséget, de el kell ismerni, hogy 15 év után is mutatós ez az extravagáns külső, és egyik utódja sem tűnik modernebb autónak mellette. Bár a most bemutatott példány „csak” 13 éves, nem pusztán a látványa miatt tagadhatná le az évei és a kilométerei javát!

Kornél 2007 szeptemberében az azóta már megszűnt veszprémi szalonból hozta ki a vadonatúj, 1,8 literes, 140 lóerős benzinmotoros, Sport felszereltségű autót. Akkor 27 kilométert mutatott, 2020. november 1-jén már 300 000-en állt a műszer. Tízéves koráig az utcán parkolt, és a környező országok csaknem mindegyikét bejárta, sőt, a Hungaroringen is száguldott már a nagy becsben tartott Honda. Külsején egyszer maga a tulajdonos, többször az autóstársak okoztak kisebb sérüléseket, nagyobb baleset nem érte, minden alkalommal a műanyag lökhárító sérült. A saját bevallása szerint is maximalista Kornél gépi mosóban nem járt még vele, nem is fakult meg láthatóan a fényezés, ettől függetlenül már kétszer is fel volt polírozva, mert a gyárias csillogást a viaszozással sem sikerült sokáig fenntartani. Nem adta fel a harcot a Civic fényszóróit és hűtőrácsát borító, jellegzetes plexit érintő mattulással sem, legutóbb egy éve políroztatta a műanyag felületét, a foltok máris visszatértek. Így öregszik a hátsó légterelő vízszintes felülete is, hamarosan mindkét szépséghibát eltünteti. Két éve gyűlt össze annyi zavaró karc a felniken, hogy ideje volt szakemberre bízni a dolgot. Ezenkívül az első szélvédőtől induló tetődíszléceket kellett kicserélni.

Az utastérben elsőként a könyöklőre jutott, újkorában is érzékenynek tűnő kárpitanyag kopott ki. Kornélnak szerencséje volt, mert a garanciát érvényesítve az ajtókon és a könyöklőn is kicserélte neki a Honda. Azóta persze újra kikoptak, ezért tavaly ismét megújultak a váltógombbal és a bal oldali ablakemelők körül található, ezüstszínű betéttel együtt. A jobb oldali elem egyelőre még szalonképes, de már a kormány is megérett az újrabőrözésre, itt nem csak a lyukacsos felület, a kék díszvarrás is a tulajdonos fejlesztése. A típust jól ismerőknek feltűnhet a frissítés utáni kézifékkar, ezt akkor cserélte ki, amikor hét-nyolc év után elengedett az eredeti alkatrész ragasztása. Akadt gond kijelzővel is, de nem a különleges, digitális műszerfal, hanem a középkonzol panelje mondta be az unalmast. Tíz év után olvashatatlanná vált a digitek eltűnése miatt, akkor a gyári rádió is kezdte elveszíteni a beprogramozott adókat, illetve a potmétere is elromlott. Mindkét hibát sikerült olcsón elhárítani, az elsőhöz egy internetes videó és egy autóvillamossági szerelő, a másodikhoz egy hifibolond márkatárs kellett, aki a gyári fejegységet komolyabbra cserélte, a régi pedig feleslegessé, így tökéletes cseredarabbá vált. A jó hangzás Kornélnak is fontos, a csomagtartóban nem véletlenül cipel magával egy könnyen kiszerelhető mélynyomót, amely a speciális kárpitozásnak köszönhetően általában akkor is a helyén marad, ha tempósabban vesz be egy-egy kanyart az ilyesmire bármikor kapható Hondával. Igazi márkabarátként neki is fontos az élmény, ezért amikor csak lehet, élvezi a konstrukció átlagon felüli tudását, és a kiváló műszaki állapot fenntartását is komolyan veszi.

A gyár ugyan 20 000 kilométerenként ír elő olajcserét, eleinte 17 000, hét év után 15 000, újabban viszont 10 000 után fizeti be az autóját egy cserére. Két alkalom között újabban 3-4 deci olajat fogyaszt el az i-VTEC motor. A fogyasztásmérő éppen ennyit csal, mert az átlagot a lambdaszondák jelei alapján kalkulálja ki, tehát a komputer szerinti 6,7 liter/100 km helyett valójában 7,0-7,1 litert fogyaszt vegyes használatban. A teljesítményét és a karakterét figyelembe véve a valós érték is kedvezőnek számít. Jellemző probléma, hogy az első fékbetét a tartóelem hibája miatt magától befog, ezzel nem csak magát, hanem a tárcsa belső felét is elkoptatja. Ez Kornél Civicjén 250 000 kilométernél okozott gondot, emiatt ismét ki kellett cserélni a 195 000-et bíró első tárcsákat. Mielőtt elérte a 200 000-et, a kormányt perselyeztetni kellett, de az első lengéscsillapítók és a kuplung is csereéretté váltak, utóbbi egyre jobban felkeményedő pedállal jelezte, hogy eljárt felette az idő. Ezt a műveletet viszont meg kellett ismételni 288 000-nél, mert a kinyomóvilla cseréje elmaradt, egy idő után elkopott, és mivel nem volt folyamatos a nyomatékátvitel, az indulásba az egész hajtáslánc beleremegett. A rugótornyokba jutó kosz miatt a kormányzás során zavaró hangok szűrődtek be az utastérbe. Ezen segített egy alapos tisztítás, 292 000 kilométernél azonban a kiszakadt gumiharangba bejutó szennyeződés miatt elvékonyodott és nagy zajt csapva eltört a féltengely. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor mozgásképtelen maradt a Honda. A látványos, háromszög alakú nyílás mögött a kipufogórendszerben a hátsó dob, illetve azon belül is a lamellák adták meg magukat először 265 000 kilométernél, utána 298 000-nél a hővédő lemez is engedett a korróziónak. Rozsdafoltot egyébként nem találni rajta, ez annak is köszönhető, hogy a lelkiismeretes tulajdonos a karosszéria kis zugait is gyakran kipucolja.

Vezethetőségét egy rövid, de annál mozgalmasabb körön tehettem próbára. Kiderült, hogy a Civic működés közben is egy fiatal autó benyomását kelti. Bár legutóbb egy évtizede ültem a Kornéléhoz hasonló tesztautóban, kísértetiesen hasonló érzéseket váltott ki belőlem, mintha meg sem kottyant volna neki a mindennapi használat. Nem csak az autó, a konstrukció korát sem könnyű észrevenni, mert azóta nem lépett előre akkorát az autóipar, hogy az „ufó” Civic feltűnően elmaradjon az aktuális generáció, vagy éppen a riválisai mögött. Kizökkenthetetlen stabilitása, szokatlanul nagy kanyarsebessége, jellegzetes, magas fordulaton életvidám, mai füllel már hihetetlenül vérpezsdítő hangú motorja a bizonyíték, hogy a japánok nem csak egy piacképes kompakt autóban, hanem egy vérbeli Hondában gondolkoztak, és a Type R kivitel még erre is rátett egy lapáttal!

A hibátlannak nem nevezhető, viszont megbízható és szerethető Civic számtalan kellemes pillanatot szerzett Kornélnak, megvásárlását egy percig sem bánta meg. A Honda használódása során egyedül a kézi váltó kopását említette zavaró apróságként, a vajpuhán kapcsolható szerkezet erőszükséglete egyre nagyobb, és néha a kar is akadozik, ami újabb megoldandó feladatot jelent majd, de megéri foglalkozni vele, hiszen ez a csinos kompakt a maga pörgős szívómotorjával és sportautósan stabil futóművével még mindig formában van!