Magyarországon jelenleg is sokan várakoznak a hamar népszerűvé vált szovjet kisautóra, amely olcsóságával, masszív építésével és egyszerűségével saját kis márkatábort toborzott magának.
Már forgalomba is került a típuscsalád legújabb változata, mely a korábbi 968-as kivitel módosításának tekinthető, és átveszi majd a régi típus helyét a gyártásban.

A karosszéria mutatja a legfeltűnőbb változást.

A külső kép átalakítása egyúttal a használhatóságot is kedvezően befolyásolja. Így a csomagtér homlokfala – a kocsi orr – előre domborodik, ami annak befogadóképességét növeli. A ZAZ 968 M típusnál ugyanis a pótkerék a csomagtérből a motortérbe került át, így valamelyest megnőtt a csomagok részére igénybe vehető hely – ami a farmotoros építési módnál valahogy mindig szűkre sikerül.

Esztétikailag kedvezőbb változást eredményez a hátsó sárvédők melletti „kopoltyúk” elhagyása. A motortér szellőzését a karosszéria vonalvezetéséhez jobban illeszkedő rácsozat szolgálja mindkét hátsó sárvédő oldalán.
A motor hűtőlevegőjét az új modellnél a motorház fedelének rácsos kivágásán keresztül vezetik be. A fedél alatt egy levegőcsatorna található, mely meleg időben a hűtőlevegőt közvetlenül az axiális ventillátorhoz szállítja. Ez a megoldás azért jó, mert a termosztátszelepek elromlása esetén sem engedi meg a használt, meleg hűtőlevegő újbóli beáramlását a ventillátorhoz és így a motorhoz sem.
Hideg időben a légcsatorna fedelének zárásával a hűtőlevegőt nem kívülről, hanem a motortérből szívja a ventilátor.

Kifejezetten a legújabb divatirányzatot követik a krómozott vészhárítókra felragasztott, végigfutó fekete műanyag szalagok, a fényszórókeretek fekete gumi védőgyűrűi, vagy az ugyancsak fekete műanyagból készített vészhárító-könyökdarabok.
Természetesen egy kocsi részmegoldásainak esztétikai kifejezése csak szubjektív módon ítélhető meg. Ennek ismeretében vállalom azt a kijelentést, hogy az új Zaporozsec hátsó lámpái, és azoknak a karosszériai összképhez való illeszkedése nekem kifejezetten tetszik.
Ez a megoldás példa arra is, hogy egy olcsó, nem luxuskivitelű autón is lehet szép részletmegoldásokat tervezni és megvalósítani.

A külső megjelenés ismertetése után néhány szót érdemel a belső kivitel is.

Az ülések műbőr bevonatúak, és nagyon hasonlítanak a lényegesen drágább Lada-típusok üléseihez. Így az első ülések ugyanúgy előre-hátra mozgathatóak, az első ülések támlái fokozatmentesen, vagy lépcsősen a fekvő helyzetig állíthatóak. A hátsó üléspad és támla szintén a Lada-kivitelre emlékeztet.
Ezenkívül más azonosságot is tapasztaltunk a Ladával. Többek között ilyen a kormány mellé szerelt irányjelző- és fényváltó kapcsoló, a kétfokozatú ablaktörlő és elektromos szélvédőmosó kombinált kapcsolója, vagy a kormányzáras gyújtáskapcsoló.
Az olcsó kocsik kategóriájában meglepően dús műszerfal nyújt átfogó tájékoztatást a gépkocsivezetőknek. A legfontosabb, a motor helyes üzeméhez szükséges információ – mint a kenőolaj hőmérséklete, az üzemanyag mennyisége és a menetsebesség – mutatós műszerekről olvasható le, míg az egyéb, szintén fontos információkat (töltésrendszer hibája, olajnyomás kiesése, kétkörös fékberendezés hibája) jelzőlámpák felgyulladása közli.

A kocsi padlóját könnyen tisztán tartható gumiszőnyeg borítja.
Gondoltak a tervezők a csomagtérben elhelyezett tárgyak védelmére is. A 968 M típusnál a csomagtérben egy műanyag panel került beépítésre a benzin-fűtőkészülék elé, és burkolat borítja a biztonsági kormányoszlop környékét is.

Jelentős változásokat vezettek be az elektromos berendezések területén is.

Az új típusnál az egyes áramköröket már a Bosch-rendszerű olvadóbetétes biztosítókkal látták el. (A biztosítékdoboz jól hozzáférhető helyen, a szerelvényfal alatt van elhelyezve.) Az új típusnál így elmaradt a központi bimetálos biztosító, melynek nagy hátránya volt, hogy esetleges elektromos hiba miatt valamennyi elektromos berendezés – így a kocsi világítása is – áram nélkül maradt.
Most a fényszórók külön-külön áramkörben egyedi biztosítóval vannak bekötve.


Jelentős továbbfejlesztés a kétfokozatú ablaktörlőmotor és az elektromos szélvédőmosó alkalmazása is.
Kiegészült a tartozéklista, a kocsihoz a Ladánál ismert szerelőlámpát mellékelik, melynek dugaszolóaljzata a szerelvényfal alatt nyert elhelyezést, és nem a régi villás dugóval, hanem egy szabványos kerek, kétpólusú dugóval csatlakoztatható.

Végére hagytam a legjelentősebb módosítást, a motor teljesítményének emelését.

A módosított erőforrás a 968 G jelzést videli a gyári motorszám előtt. A réi 968 típusú motor 4200 percenkénti fordulatnál 29,4 kW (40 LE) teljesítményt mutatott, míg a 968 G típusú motor 4400/perc fordulaton 33,1 kW (45 LE) teljesítményű.
A gyárban ezenkívül készül a 968 B típusú motor is, amely 4500/perc fordulatnál 36,8 kW (50 LE) teljesítmény ad.
A 40 és 45 LE teljesítményű motor sűrítési viszonya egyaránt 7,2:1 értékű, tehát a hazai 86 oktános normál benzin az új motorban is minden további nélkül alkalmazható. Az 50 lóerős motornál a sűrítési viszony 8,4:1 értékű.

A próbára kapott kocsi 45 lóerős motorral rendelkezik. Óhatatlanul felmerül a kérdés: miből származik a teljesítmény növekedése?
Elsősorban egy jól ismert porlasztót figyelhetünk meg a Zaporozsec-motoron – amely a VAZ típusokon már több milliós példányszámban, de újabban a Moszkvics-típusokon is bevált. Ez a VAZ 2101 kéttorkú, mechanikusan vezérelt második torokkal ellátott porlasztója.
Az „új” porlasztó miatt a légszűrőrendszer és annak rögzítése is módosult. Eddig a Zaporozsecnél alkalmazott olajfürdős levegőszűrő helyett egy, a motor mellett elhelyezett papírbetétes levegőszűrőház került alkalmazásra, amelyet lapos műanyag cső köt össze a porlasztó torkával.
A légbeszívás a motortér jobb oldalából történik, ahová a jobb hátsó sárvédő légrésein a menetszél által benyomott friss levegő kerül. Az új porlasztó általi jobb keverékképzés és a motor fordulatszámának növelése, a változatlan sűrítési viszony mellett is teljesítménynövekedést eredményezett.

Néhány vizsgálati tapasztalat.

Egy gépkocsi gyakorlati értékét, népszerűségét igen sok tényező befolyásolja. Ezek közül mind döntőbb szerepet játszik a kocsi ára, az üzemeltetésre és a karbantartásra fordítandó költségek, és nem utolsó sorban az alkatrészellátás, valamint a kocsi várható élettartama.
Teljesen nyilvánvaló, hogy egy új vagy módosított gépkocsi forgalombahozatal előtti vizsgálata is ki kell térjen ezekre a kérdésekre.
A Zaporozsec fogyasztói ára kedvezőnek mondható, más hasonló hengerűrtartalmú gépkocsikhoz viszonyítva. Ez a tény önmagában is megteremti egy bizonyos vásárlói réteg érdeklődését a kocsi iránt. Mostanában különösebb alkatrészellátási gondok sem igen jelentkeznek ennél a típusnál.
Az alkatrészárak viszonylagos olcsósága, a kocsi egyszerű szerkezetei felépítése ugyancsak elősegíti a viszonylag alacsony karbantartási költségeket.
Az üzemanyagfogyasztás – vizsgálataink szerint – városi forgalomban 10-10,5 l/100 km, országúti forgalomban 8-9 l/100 km értékűre adódott.
Figyelembe véve a motor hengerűrtartalmát, teljesítményét és azt, hogy megfelel hozzá a normál benzin, az üzemeltetési költség alacsonyabb, mint a hasonló kategóriába sorolható más gépkocsiknál.

A kocsi élettartamát döntően a karosszéria tartóssága határozza meg. Ebben fontos szerepet játszik a gyár által alkalmazott korrózióvédelem. Elmondható, hogy a Zaporozsecnek a korrózióvédelem gyári megoldása – fényezés, belső üregek kialakítása – jól sikerült.
A tíz évvel ezelőtt forgalomba hozott példányok közül (IB rendszám) még jelenleg is igen sok üzemel, ami jól bizonyítja a karosszéria kiválóságát.
Természetesen nem szabad elhallgatni azokat a gondokat sem, amelyek elsősorban egyedi kivitelezési hibára vezethetők vissza a típusnál, és amelyek esetenként az üzembiztonságit is nagyobb mértékben veszélyeztetik, mint azt más típusoknál megszokhattuk. Akik viszont ismerik a Zaporozsecet és igényeiket is a kocsitól elvárhatóhoz igazítják, azok a számos gazdasági előnyei miatt, véleményem szerint ismét ilyen gépkocsit vásárolnak maguknak.

Pák György
Okl. közlekedésmérnök
KERMI Járműosztály

Favics Péter felvételei

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!