Buszos kalandunk Kangdingban ért véget, a szerpentinezés fáradalmait a tibeti határ mellett fekvő kisvárosban pihentük ki. Itt főleg a környék hegyeit és fantasztikus kolostorait (pl. Paoma Shan) jártuk be, de a szeszélyes időjárás miatt viszonylag szűkek voltak a lehetőségeink. Míg az eső szakadt, szállodai szobánkból ismerkedtünk az országgal és annak szokásaival.
Külföldi tv-csatornák egyáltalán nem foghatók, nagyjából 40 belföldi adó van, ezeken csodálhattuk meg például a Londoni Olimpia kínai résztvevőit, a többieket ugyanis nem sűrűn mutatták. Emellett a nyugati videomegosztó és közösségi honlapok is le vannak tiltva, s a keresők is csak korlátozottan működnek.
Guruló nemzet: élen a járműgyártásban
A 80-as években még csak évi 100-200 ezer autót gyártó ország az elmúlt 20 esztendőben megszázszorozta járműipari termelését, tavaly 18 millió személy- és teherautót adtak el. Ennek megfelelően irdatlan mennyiségű kocsi fut az utakon, s közel 50%-uk hazai üzemekben készül. A piacot többek között a Brillance, a BYD, a Chang’an, a Chery, a Jianghuai, a Geely, a Great Wall, a Hafei és a Roewe uralja. Többségük licenc alapján dolgozik, ezért gyakran látni nálunk is kapható modelleket, ugyanakkor sok cég járja már a maga útját, például a világ első sorozatgyártású plug-in hibridjét, a BYD F3DM-et is itt mutatták be. Emellett természetesen a nyugati vállalatok is jelen vannak a térségben, a VW, a Hyundai és a PSA például folyamatosan növeli eladásait.
Ha valaki úgy érzi, kibírhatatlan a pesti forgalom, javaslom, hogy látogasson el Kínába, egy hónap után már könyörögni fog a Rákóczi útért. Elvégre nálunk csak egy-két órát kell a dugóban ülni, itt viszont néha napokig (!) is elhúzódik a dolog, s a vezetők egyetlen szabályt sem hajlandók betartani. Gyalogosként fabatkát sem érünk a közúti hierarchiában, a kis ívben fordulók még a legkulturáltabb helyeken is tülkölve hajtanak bele a zebrán, zöld jelzésen áthaladó tömegbe, és bárhol leparkolnak, ha úgy tartja kedvük. A legdurvább, hogy ezeket a kilengéseket gyakorlatilag szó nélkül elnézik egymásnak, a ledudált kismama éppúgy szótlanul halad tovább, mint a kis híján halálra gázolt robogós.
Ahol a vonat is háromszázzal megy
A sok jármű miatt a közutakon rendszeresek a torlódások, ezért épült gyorsvasút Hangcso és Sanghaj között. A 202 kilométeres szakaszra 2900 forintba kerül a másodosztályú jegy, cserében puha fotelekből merenghetünk a tovasuhanó tájon, illetve a Sanghajhoz közeledve kékből sötétszürkébe forduló égbolton. Mivel hajnalban indultunk, nagyon megörültünk a kényelmes üléseknek, szűk háromnegyed órát még aludhattunk volna, mielőtt nyakunkba vesszük a várost. Igen ám, de mellettünk kapott helyet egy kedves kínai család, akik útközben gondoltak megreggelizni. Nem vicc, a gyerekek száznapos tojást, a szülők vákuumfóliázott csirkelábat vettek magukhoz, míg a közvetlen szomszédságunkban falatozó nagymama egy főtt kukoricán csámcsogott szemérmetlenül. A csutkát megette, a szemek héját viszont a vastag padlószőnyegre köpdöste. Mindeközben a Siemens licencre épülő, 24 700 lóerős CRH380BL motorvonat pedig óránként 303 km/órával robogott a cél felé…
A kirakatvárosként is emlegetett Sanghaj a világ leghosszabb metróhálózatával büszkélkedhet, 11 vonalon összesen 434 kilométert tesznek meg a szerelvények, s ebben még nincs benne a mágnespályán közlekedő, 431 km/órás átlagsebességű Maglev. Kihasználva a rendszer adottságait, naponta (!) közel nyolcmillió ember utazik földalattival, hozzájuk csatlakoztunk röpke 45 percre, míg a belvárosból eljutottunk a Sanghaj Autómúzeumig.
Zsúfolt utcáival, szmogos levegőjével és hatalmas felhőkarcolóival Sanghaj méltó befejezése volt utazásunknak – a húszmilliós metropolisz méregerős sűrítményként foglalja össze Kína jelenét. Rengetegen élnek itt összezárva, olyan munka- és versenytempóhoz szokva, hogy talán észre sem veszik, mennyire háttérbe szorul minden a gazdasági érdekek mögött.
Sajátos viselkedésüktől eltekintve szerethető emberek, akik összetartó közösségként, szorgos munkával építették fel sok szempontból világelső országukat. Ha a környezetvédelem és a kultúra nagyobb hangsúlyt kap a jövőben, minden téren felülmúlhatják a nyugati társadalmakat, s talán még mi is visszalátogatunk egyszer…
Csak elektromos robogók mehetnek!
A légszennyezés csökkentése érdekében a pártvezetés úgy határozott, hogy a nagyobb városokban betiltja a belső égésű motorral hajtott robogókat, s utat nyit az elektromos járműveknek. Ennek hatására szinte teljesen eltűntek a benzines motorkerékpárok, helyüket agymotoros, akkumulátorokról táplált villamos bringák vették át. Mivel ezekhez nem szükséges jogosítvány, gondoltam, kerítek egyet, kibéreltem hát a helyi favoritot, az Evermaster 350-est. Az alacsony ára miatt kedvelt 350 wattos gép még csak egyéves volt, de alkatrészei már centis lógással kapcsolódtak egymáshoz, a kormánymozdulatok hatására kártyavárként remegett az egész szerkezet.
Mindezt a vadul hömpölygő pekingi forgalom kellős közepén, utassal, bukó nélkül, olyan bowdenes fékekkel, hogy a 30 km/órás végsebességről csak 10-15 méter alatt tudtam megállni, s ehhez bakancsom talpával is be kellett segítenem. Az egész várost be akartuk kalandozni, de az akku szűk egy óra alatt felmondta a szolgálatot. Menetpróbánk csupán arra volt elég, hogy megtanuljuk tisztelni százmillió Evermasterrel rohangáló sorstársunkat.
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért