Mindössze százötven méterre a nápolyi Piazza del Plebiscito tértől van egy kapu, melyen átlépve harminc méter mélyre visz az út: a Bourbon-alagútba, ahol 530 méternyi folyosó, kamra és kanyarulat várja a látogatókat, tele évtizedek óta ott rozsdásodó régi autókkal és motorokkal. Ez a Bourbon galéria.
Az alagutat a 19. században építették, de a második világháború után elfeledték, egészen az elmúlt évtized elejéig, amikor feltárták, és hangulatos kiállítóteret csináltak belőle.
A Bourbon-alagutat II. Ferdinánd nápoly–szicíliai király parancsára kezdték el építeni 1853-ban, menekülő útvonalként. Az uralkodó paranoiás volt, nem is véletlenül: 1816 óta háromszor is fellázadtak a Bourbonok ellen, köztük az 1848-as igazán ijesztő volt az uralkodóház számára, a felkelők 16 hónapra elragadták a hatalmat. 1849-ben lett újra Ferdinándé az irányítás, ki is adta a parancsot az alagút megtervezésére. Ez egy katonai támaszponttal kötötte volna össze a királyi palotát, de Ferdinánd még az elkészülte előtt, 1859-ben meghalt, a munkálatok pedig félbeszakadtak.
A Bourbon-alagútban az 1930-as években lefoglalt csempészautókat tároltak, a második világháború alatt pedig bunker volt és katonai kórház. A háború után a harcokban menthetetlenné vált dolgokat hordták ide: többek között háztartási gépeket, járműveket és lerombolt fasiszta szobrokat. Aztán lepecsételték, és elfeledkeztek róla. Az alagutat a kétezres évek elején tárták fel: a kacatokat kivitték, a kocsikat és a motorokat viszont otthagyták, és megnyitották a Galleria Borbonicát, ami így lett a halott járművek hangulatos síremléke.
