Április 30-án ünnepli születésnapját Nádas György színész, humorista, így mi is nosztalgiázunk egy kicsit, ezért elővettünk egy réges-régi cikket, amely az Autó-Motor 1997/2-es számban jelent meg.

Mi az, ami Nádas György nevének hallatán eszébe jut az embernek? Hát a svájcisapka, a kucsma, a bajusz, a lovaskocsi, Markos György és Boncz Géza, s persze a nonstop hülyeség. A dolog idáig rendben is volna, ám ezúttal sokkal komolyabb “ügyről” van szó.

Itt van ugye ez a 130 lovas Nissan Primera, no meg Nádas Gyuri. Utóbbinak vezetni, sőt mi több, tesztelnie kéne az ominózus autót, nekünk pedig élve megúszni a kalandot. Nádas öt esztendeje vezet, e tényt viszony súlyosbítja az, hogy annak idején Boncz Gézával együtt tanulta a sofőrködés velejáróit. (Egyes meg nem erősített hírek szerint oktatóik azóta valamelyik hegyvidéki idegklinika páciensei.)

Legnagyobb örömünkre rövidesen kiderül, hogy szó sincs tragédiáról. Nádas boldogan és büszkén mutogatja Seat Cordobáját, annak pedig külön örül, hogy ezúttal nem a zöld masinát kell mozgósítani, így az maradhat a környéken ritkaságnak számító parkolóhelyek egyikén.

A Cordoba sértetlensége láttán valamelyest nyugodtabbak leszünk, hiszen az ütésnyomoktól mentes autó látványa arra enged következtetni, hogy gazdája esetleg mégsem tartozik a roncsderbisek táborához. Na mindegy, lesz, ami lesz, induljunk.

Útiterv

“Tulajdonképpen duplán jó, hogy kipróbálhatom ezt a Nissant. Először is azért, mert még sohasem vezettem japán autót, másodszor pedig azért, mert később úgyis be kéne mennem a városba (felvétel a rádióban Bonczzal), így összeköthetjük a kellemest a hasznossal” – közli velünk Nádas a miheztartás végett, majd mint a villám indul is a Primérával. A biztonsági öv miatt zúgolódik egy kicsit, hiszen saját bevallása szerint városban soha nem használja a “kantárokat”, de kérésünkre ezúttal kivételt tesz.

A “befalazott Józsi bácsi” úgy kezeli a Nissant, mintha a sajátja lenne. Nincs kapkodás, nincs bénázás, csupán a világítás kapcsolójával bíbelődik egy sort.

“Nem látom, hogy be van-e kapcsolva, hiszen semmilyen kontrollámpa nem jelzi vissza. Jobb lenne, ha ilyesmire is gondolnának a ferdeszeműek” – foglalja össze első benyomásait, miközben nagy élvezettel próbálja mozgósítani a 2 literes motor erőtartalékait.

“A Seatom csak 1,4-es, ezért élvezkedem egy kicsit. Nagyon tetszik, hogy ennyire erős ez a kocsi, könnyű volt megszokni. Nekem egy kicsit puha a kuplung és rövidnek tűnik a sebességváltókar útja, de valószínűleg ezek a tünetek néhány nap alatt észrevétlenné válnának.”

Óbuda felé vesszük az irányt, ugyanis Nádas Gyurinak eszébe jut, hogy éppen költözködik, és régi lakásából nem ártana egy-két apróságot magához vennie. Több száz darabos CD-gyűjteményéből válogat, bespájzol néhányat a “nagyok” közül, majd formás kis alutáskáját tüntetőleg a Primera hatalmas csomagtartójának kellős közepére helyezi. Mielőtt tovább robognánk, megmutatja a ház előtti üvegtörmelékeket, melyek Cordobájának “féltéglázása” nyománk tengődnek még mindig a betonon.

Éljen a rendőrség!

Rövidke városnézés után az M3-as kivezető szakaszára érünk, ahol Nádas kicsit “megkeni” a Nissan száját. Nyomja a gázt, de figyel, próbálgatja a féket, visszakapcsol, láthatóan élvezi a tesztpilóta szerepét. Töredelmesen bevallja, hogy nagyon szereti a sebességet, a tempózást, no és annak elmaradhatatlan “kellékét”, a rendőröket.

“Nagyon sokat megyek a Seattal, vidéki műsorok, szereplések, meg ez is, az is, így nem csoda, hogy két év alatt több mint 89 000 kilométert tapostam bele. Az autópályákon rendszeresen 150-160-nal hajtok, a baj csak akkor kezdődik, amikor a lakott területeken is alacsonyan szállok.”

“Egyik kedvenc esetem valahol Miskolc környékén történt. Én annak rendje és módja szerint jóval 100 kilométeres sebesség fölött érkeztem be egy faluba, ahol azonnal lekapcsolt egy rendőr. Ez már a főbelövés tipikus esete – gondolta magamban -, s vártam, hogy megkérdezi, hová kérem az ólmot. Ennek ellenére a rendőr bácsi csak állt, és láthatólag nem tudta, hogyan szólítson meg. Én mondtam, hogy tudom, tudom. Mit tud? – kérdezte ő, mire azt válaszoltam, hogy hát azt, hogy nem a látási viszonyoknak megfelelően vezettem. Na ezt végképp nem értette, s megkérdezte, hogy én ezt hogy értem. Úgy, hogy nem láttam, hogy maga itt áll, ezért jöttem gyorsan – válaszoltam a főtörzsnek. Elengedett.”

A város szélén visszafordulunk. Nádas Gyuri közli, hogy irány a Bródy Sándor utca. A maradék időt a Nissan Primera utolsó átfésülésével és pályafutása eddigi járgányainak felsorolásával kezdi. Egy ideig csend, majd elmondja, hogy tulajdonképpen elfogadna egy ilyen autót, amely a néhány órás együttlét alatt – úgy tűnik – meggyőzte őt.

Márkaváltás

“Az első autóm egy Citroën CV2-es Kacsa volt. Azon tanultam meg vezetni, imádtam az igénytelenségét. Ha mégis valami baja esett, egy kötőtű és egy kalapács segítségével még szelephézagot is lehetett rajta állítani. Bonczzal többször utaztunk vele vidékre, mindketten megszerettük. A Kacsa után egy kuriózumnak számító 315-ös BMW következett. Akkor jegyeztem el magam örökre a BMW-vel. A 315-öst Katona János barátom vette meg, azóta is azzal jár.”

“A BMW után ismét egy Citroën jött, de csak rövid ideig. Sajnos, sok gondom volt vele. A problémás franciát egy Lada követte. Mint minden rendes embernek, nekem is kijutott a jóból, de nemsokára ismét egy ‘igazi’ autóba ülhettem. Ő egy 730-as automata BMW volt. Kényelmes, gyors, ám egy héttel az eladás előtt nekemjött egy vietnami emberke. Megcsináltuk a nagy hajót, s fájó szívvel adtam át kulcsait a vevőnek. Azóta a Seat Cordoba az ügyeletes.”

Nádas Gyurinak a Nissanból sem akaródzik kiszállni. Tetszik neki, még egyszer utoljára hátradől az ülésben, körbenéz, s sóhajt egy nagyot: “Ma taxival megyek haza”.