A 60-as évek elején kezdett el igazán dübörögni az NSZK gazdasága, az újjáépítés kínkeserves esztendei után a német ipar és a vállalkozások nagyon megerősödtek. Ahogy a BMW-nél mondják, ekkor váltak az egész világon jegyzett és elismert globális márkává, ami természetesen új kihívások elé állította a cég vezetését. Többek között abból a szempontból is, hogy új adminisztratív központot kellett építeniük, ugyanis a 60-as évek közepén már látszott, hogy az alkalmazotti létszám növelése miatt elkerülhetetlen egy új bázis létrehozása. Egy 1400 fő befogadására alkalmas, modern épület tervezésére írtak ki pályázatot, a birtokba vételi céldátumot pedig 1972-ben határozták meg, hogy a müncheni nyári Olimpiára elkészüljön a BMW törekvéseit is szimbolizáló épület. Sok-sok építésziroda versengett a Petuelring mellé megálmodott főhadiszállás megtervezéséért, végül a bécsi Karl Schwanzer professzor és csapatának tervei futottak be.

Schwanzer, aki a bécsi 20er Haus múzeummal és a Montreáli Világkiállításra tervezett osztrák pavilonnal világhírű és ünnepelt építésszé vált, minden éjszaka végigsétált a közel 100 főt foglalkoztató irodájában és átnézte a szemetes kosarakat, hogy a tervezői milyen ötleteket vetettek el. Az egyik kosárban megpillantotta egy felülnézetből lóhere alakú épület skiccét, ami annyira megtetszett neki, hogy végül ennek alapján született meg a tervdokumentáció. Schwanzerék nem egyszerűen egy vaskos dossziét adtak át a BMW vezetőségének, hanem a müncheni filmstúdióban megépítették az épület egyik komplett szintjét, méghozzá a város látképével együtt. A külső tervek és az open office elrendezés annyira elnyerte a BMW vezetőség tetszését, hogy – a szóbeszéd szerint – ott rögtön aláírták a szerződést, ami mindössze egyetlen gépelt oldal volt. Schwanzer és a BMW vezetősége egyszerűen Hochhausnak, vagyis magasháznak hívta az építményt, de a müncheniek egy idő után ráaggatták a négyhengeres nevet, amit a márka képviselői egyáltalán nem bántak.

1970-től építették 109 millió márkás keretből a futurisztikus BMW Múzeummal együtt, az 500 munkás mintegy 16 800 tonna betont és javarészt Japánból importált alumíniumot mozgatott meg, hogy elkészüljön a 22 emeletes, 72 ezer m2 alapterületű komplexum. 99,5 méteres magasságával ugyan csak egy évig volt München legmagasabb épülete, már a beruházás első fázisában is csodájára jártak, hiszen egy speciális eljárással gyakorlatilag felülről lefelé építették a szinteket a konstrukció magjának számító vaskos betonoszlopok köré. A kész épületet egyenesen a kortárs művészeti alkotások közé sorolták, az már más kérdés, hogy elkészültét beárnyékolták az Olimpián történt tragikus események, hiszen az izraeli sportolók szállása a Connollystrassén alig pár száz méterre volt az ünnepelt Hochhaustól.

Karl Schwanzer 1975-ben saját kezével vetett véget életének, de szellemisége a BMW központjában is tovább él. Munkáját mi sem dicséri jobban, minthogy Oliver Zipse, a BMW Group jelenlegi vezetője szerint ez egy olyan főhadiszállás, amit „ha újra kellene építkeznünk, semmit sem csinálnánk másképp.”