A Škoda 120-as például a szocialista országokban – és természetesen a maga korában – sokak vágyott autótípusát jelentette. A típus egy példányát újította fel a közelmúltban Horváth Tamás veteránautós, akinek szocialistaautó-gyűjteménye ezzel 22 darabosra nőtt.
– 1976-ban az S100 utódjaként vadonatúj modellekkel rukkoltak elő a Škodánál – bocsátotta előre Horváth Tamás. – Ezek első példányait Brnóban mutatták be; a 105-ös és a 120-as között inkább csak felszereltségbeli különbségek voltak, külsőre nagyon hasonlítottak egymásra. Persze valamennyire a kinézetük is eltért, de nem markánsan, így igazából egy laikusnak nem is volt első pillantásra nyilvánvaló, hogy melyik típussal találkozott. A legnagyobb különbséget a motortérfogat jelentette: a 105-ös 1050 köbcentis volt, a 120-as pedig 1200. A 120-ason belül is létezett többféle verzió, el lehetett veszni a betűk rengetegében. Az enyém az úgynevezett „vasalólámpás” változat, a hátsó lámpatesteket hívták így vasalóra hasonlító alakjuk miatt. Ezt körülbelül másfél évig gyártották, aztán jött a szélesebb futóműves, az Opel Kadetthez hasonló, téglatest alakú, döntött első lámpás verzió.
Tamás azt is elmondta: a „vasalólámpás” Škodák érzékenyek voltak az oldalszélre, ezen később kisebb felnivel, az aerodinamika megváltoztatásával próbált segíteni a konstruktőr. A motort az autó farában helyezték el, ami kifejezetten jó menettulajdonságokat eredményezett havon, s az ebből fakadó könnyű orr miatt a kormányt szinte szervós minőségben lehetett kezelni. „Cserébe” az autó eleje esőben, vizes úton kicsit csúszkált. Az utastér ülései kényelmesek, a hely is elég bő.
A csomagtartót az autó elejében alakították ki, s érdekes módon – mai szemmel nézve – nem túl nagyra, mindössze 280 literesre sikeredett. A farmotoros konstrukció nagy hibája volt, hogy a hűtővíz könnyen túlmelegedett, hiszen a vízpumpa a motortól az elöl elhelyezett hűtőig 13 liternyi folyadékot mozgatott, ami bizony időbe telt. Ezért az autóra ráragasztották a „teaforraló” csúfnevet.
– Az 1982-ben gyártott autót egyik barátomtól vettem jelképes összegért – árulta el Horváth Tamás. – Nagyon szép állapotban volt eleve, a karosszériát felpolíroztuk, megcsináltuk a futóművét, és ennyi. Tavasszal ezzel megyek majd Erdélybe, 10 napos körútra a veterán autós barátokkal.
A férfi hozzátette: a Škoda 120-assal 22 darabosra nőtt szocialista autókból álló gyűjteménye.
– Én minden szocialista autóba szerelmes vagyok, de ebbe a típusba különösen, mert ilyenen vizsgáztam – árulta el Horváth Tamás. – Szép autó volt, s hiába gyenge motorikusan, a Zsigulihoz képest finomabb, kényelmesebb, nyugatiasabb; szinte műszer…
