Minden úgy zajlott, ahogyan annak lennie kell a második Derecskei Retró Majális és Veteránjármű-találkozón szombaton, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól érezhették magukat. Már a délelőtt folyamán sokan kilátogattak az eseményre, tíz óra körül többen már lángost majszoltak, a gyerekek fagylaltot szorongattak a kezükben, míg a férfiak egy buborékkal teli, aranyló színben, finom utóízzel és komló aromákkal büszkélkedő hűsítővel koccintottak a bográcsokat körbeállva. Készült mindenféle finomság, köztük a Hajdúságban közkedvelt slambuc, de készítettek ropogós csirkebőrt is.
Kiváló ötlet alapján jött létre a retró majális
Az esemény házigazdája, Rácz Anikó, Derecske polgármestere köszöntőjében elmondta, tavaly első alkalommal adtak otthont a rendezvénynek, amihez kellett egy civil társaság, akik elhozták a kiváló ötletüket, hogy a majálist újítsák meg.
Ráfért a vérfrissítés a korábbi rendezvényeinkre, sikerült tavaly is egy nagyon különleges és emlékezetes rendezvényt átélnünk, bízom benne, ez idén sem lesz máshogyan – hangsúlyozta.
– Elnézve a gépjármű csodákat, lehet egy velem korabeli négykerekűvel fogok hazamenni a rendezvényről – fogalmazott mosollyal az arcán Vitányi István országgyűlési képviselő. Kiemelte, az amerikai autók közel állnak a szívéhez, többek közt azért, mert a régi kedvenc filmjeiben is feltűnnek. A derecskeiek ismét egy újítással álltak elő, egy nagyon jól megszervezett eseményen lehetünk – emelte ki.
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke megjegyezte, Derecskének köszönhetően különböző generációk együtt repülhetnek vissza a múltba, és láthatják testközelből azokat a járműveket, amelyek a 21. században is megállják a helyüket. – Mindenképpen becsülendő, hogy az oldtimerek gazdái ilyen kitűnő állapotban tartják az autójukat, motorjukat, szó szerint ereklyének számítanak ezek a veterán autó csodák – hangsúlyozta.
Volt minden; finom főétel, retró kocsik és motorok
Antal János éppen paprikás krumplit kavargatott, amikor odaléptünk hozzá, majd érdeklődésünkre megjegyezte, minden hasonló rendezvényre kilátogat Derecskén. Örül annak, hogy szép számmal érkeznek látogatók, szerinte példaértékű összefogás az, ami Derecskén tapasztalható, éppen ezért is készít egy nagy adag hagyományos ételt, hogy ő maga is hozzájáruljon valamivel az eseményhez.
Tátott szájjal néztük a járműkiállítást, volt mindenféle autó és motor, 60-70 éves veterán járművek, isteni szerencse, hogy a sorok között sétálva szembejött velünk Brilla Tibor főszervező, akitől megtudtuk, mintegy 200 járgányt sorakoztattak fel a Makkay János téren, megcsodálható volt 120 négykerekű, 60 motorkerékpár és mintegy 20 veterán kerékpár.
A retró örök, de úgy vélem, azért is vagyunk ilyen sokan, mert az utóbbi években kicsit mindenki magába szállt. Itt volt/van a közelünkben egy háborús konfliktus, valamint a koronavírus-járvány is mindent megtett annak érdekében, hogy a családi, baráti kapcsolatokat valamennyire szétcincálja, és az utóbbi 1-2 évben ezek hatására is elkezdtünk végre élni, rendezvényekre kilátogatni – szögezte le.
Ez aztán az igazi autócsoda!
A túloldalon egy nagyobb csoportra lettünk figyelmesek, akik egy Buborékra keresztelt veterán BMW-t álltak körbe. Nagyon érdekes autóról beszélünk, ugyanis a kocsi ajtaja a motorháztető „helyén” van, ott nyílik a sokak által csodált mini kocsi. Az autótulajdonosa, Márton Miklós a Haonnal megosztotta, a ’90-es évek elején került hozzá a kocsi, sok évig pihent egy műhelyben, majd restauráltatta. – Jelenleg is forgalomban van, üzemképes, 1958-ban gyártották, 300 köbcentis, 1961-ben egy lelkész hozta be Magyarországra, egy ősmagyar autóról beszélünk. Körülbelül 50-el tud menni, nagyon nehéz váltatni, egy motorkerékpár motor van benne – emelte ki. Hozzátette, nem egyszerű vele közlekedni az utakon, ugyanis imádják az autósok, mindenki megcsodálja.
Az ára most ennek a járgánynak 20 ezer euró lehet – mondta a hajdúszoboszlói férfi. Majd a legkisebbek azonnal kaptak az alkalmon, és be is ültek egy-egy fotó erejéig a nem mindennapi autóba.
A rendezvényen volt ugrálóvár, motorbőgés, bográcsban rotyogó pörkölt, valamint retró tárgyakat is bemutattak a nagyközönségnek.