A varrógépektől a kerékpárokon át az autókig, – az Opel történelme rengeteg kincset rejt. 160 éves története során, a komoly tradíciójú márka legendás bestsellereket alkotott, a korai “Doktorwagen”-től az Opel Olympián és a Kadetten, valamint Kapitän-en keresztül egészen az olyan mai sikermodellekig mint a Corsa, a Mokka vagy éppen az új Astra. A márka célja mindig is az volt, hogy a magas szintű technológiákat és az iparág újításait a lehető legszélesebb vásárlókör számára tegye elérhetővé. Ez az újító szemlélet azonban nem csak autókban öltött testet. Az Opel vezetői mindig távolabbra néztek, és olyan újításokkal, termékekkel álltak elő, amelyek komoly feltűnést keltettek a maguk korában, de manapság esetleg elsiklunk felettük. A sikerautók mellett az Opel “földeken dolgozó óriásai” is fontos részét képezik a márka történelmének. Sőt, a vállalat a levegőt is meghódította, majd eljutott a tengerek mélyére, ráadásul nem is pusztán a Manta elnevezése révén. A cég mindig is élen járt az újdonságok kutatásában és fejlesztésében, világszinten is…

Dugózó gépek az Opeltől: a bortermelők kívánságára
Nem titok, hogy a cég alapítója, Adam Opel, varrógépek gyártásával kezdte 1862-ben, és a márka csak négy évvel a halála után, özvegye Sophie, és fiai döntésére fogott automobilok építésébe. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy az Opel 1885-től tíz éven át szőlészeti, borgazdasági gépeket is gyártott, és Németországban komoly sikereket ért el velük. A környező vidék borosgazdáinak javaslatára Adam Opel dugózó gépek gyártásába kezdett, Németországban elsőként. A nagy kereslet ellenére gyorsan kiderült, hogy az ilyen szerkezetek iránti érdeklődés erősen szezonális, azonban az 1887 óta készített kerékpárok, valamint a varrógépek évszaktól függetlenül jól fogytak, munkát és bevételt biztosítva a vállalatnak. Apjuk halála után az Opel fiúk a borászati gépek teljes gyártósorát eladták két korábbi alkalmazottjuknak, akik ezzel a háttérrel saját üzletet indítottak és még hosszú ideig sikeresen gyártották az “Opel dugózókat”.

Az Opel, mint a motoros ekék úttörője: a mezők óriásai
Hatalmas vaskerekek, óriási motor és egy hátrafelé kiálló fém-csontváz – mi ez? Hát egy motoros eke, az Opel 1911-ben mutatta be a sajátját, hajtását egy friss fejlesztésű 60 lóerős, 10 literes motorra bízták. Az erőforrást a hajtott hátsó kerekek elé építették be, hogy ellensúlyként is szolgáljon a hatpengés ekének hátul. Ezzel az óriással a korban még mindig rendkívül népszerű gőzekéknek kívánt versenytársat állítani a márka. Hogy miért volt jobb a benzinmotor, mint a gőzgép? Hát főleg azért, mert így egy ember is elegendő volt az óriásgép kezeléséhez. Ahogy a gépkönyv írta: “10-12 hektár szántása naponta, közepesen kemény talajon.” Ezzel rengeteg munkát, időt és pénzt takaríthattak meg a gazdák. Illetve takaríthattak volna, ugyanis gyorsan kiderült, hogy Rajna-Majna vidék szántói túlságosan kicsik, a gép pedig túlságosan nagy. A gyártást leállították, majd az első világháború kitörésével a projektet végleg törölték. Ettől azonban még tény, hogy az Opel az első járműgyártók között kínált mezőgazdasági vontatót.

Két méterrel a föld felett: a targoncák úttörője
Az Opel szállítási osztályát vezető Heinrich Müller kezdeményezésére a cég 1936-ban kifejlesztett egy emelő-szállítógépet, amelyet később bárki meg is vásárolhatott 3750 birodalmi márkáért. A 3 tonna teherbírású szerkezet emelési magassága 2 m volt, ez akkor kiváló értéknek számított. A hajtást az egytonnás Blitz teherautót és az 1938-as Olimpiát is mozgató 37 lóerős, 1,5 literes benzinmotorra bízták, a tank 30 literes volt. A targoncát 40 km/h-s végsebességre tervezték, de ennél jóval többet tudott. Nagyjából 300 darabot gyártottak belőle összesen, majd 1940-ben az Opel eladta a gyártás jogait egy másik német járműmárkának. A targoncák fő vásárlója akkoriban a birodalmi vasút és a német posta volt; 1976-ban még mindig közel 60 ilyen gép dolgozott Németországban. Egy ilyen szerkezet ma a Német Földművelési Múzeum gyűjteményében látható, Hohenheim-ben, Stuttgart közelében. Heinrich Müller, “Hebmüller” (emelős Müller) néven vonult be a járműtörténetbe.

Az első Opel motorkerékpárok: két kerék és egy motor
Mára szinte feledésbe merült, hogy az Opel a 20. század elején sikeres motorkerékpárokat is készített. Az első ilyen a “Motorzweirad” volt, 1901-ben; a keskeny, hosszú építésű kétkerekű le sem tagadhatná, hogy alapjai a kerékpároktól eredeztethetők, ugyanakkor felépítésével már előre vetítette az elkövetkező évek szerkezeti arányait: a motor a váz közepén dolgozott, a hátsó kereket pedig szíj hajtotta. Az 1¾ lóerős motor 40 km/h-s végsebességre volt elegendő. A piaci sikerek nyomán hamarosan újabb modellek is megjelentek, az utolsó Opel motorkerékpár pedig az 1928 és 1930 között gyártott 500-as Motoclub volt. Bár újabb prototípusok is készültek, a General Motors, az Opel új főrészvényese 1930-ban úgy döntött, bezárja a motorkerékpáros üzletágat.

Irány az ég: az Opel repülőgépmotorjai
A motoros eke bemutatója mellett 1911-ben egy másik Opel újdonság is megjelent – az Opel repülőgépmotor. Nagyjából 1910 körültől egyre nagyobb igény mutatkozott a megbízható, finom járású és nagy teljesítményű repülőgépmotorokra. Az Opel motorkonstruktőrei és motorépítő gárdája örömmel válaszolt a kihívásokra: a márka első, vízhűtéses, négyhengeres repülőgép erőforrása 65 lóerős volt és mindössze 130 kilót nyomott, műszaki szerkezete az Opel nagyautóiban használatos hajtóművekére épült. Az újdonság Darmstadt repülőterén debütált, a repülés korai korszakának egyik legendája, August Euler kétfedelesében. Az első felszállásnál az akkor 71 éves Sophie Opel mellett jelen volt öt fia, Heinrich, Poroszország hercege és Ernst Ludwig, hesseni nagyherceg is. Az Opel később hathengeres repülőgépmotorokat is épített, ezeket azonban licencben gyártotta az első világháború idején. Az Argus As III O típusa, majd a BMW IIIa O modellje nem is titkolta Rüsselsheim-i eredetét, hiszen a típusmegjelölés O-ja éppen erre utalt. Röviddel a háború vége előtt az Opel mérnökei elkészítettek egy kilenchengeres, 200 lóerős repülőgépmotort is, amelyet ki is próbáltak, de ennek sorozatgyártása már nem indult el.

Hírek Rüsselsheim-ból: Közel a világhoz
A Weimari Köztársaság idején dübörgött a német filmipar, sorra nyíltak a sokak által látogatott mozik. Azonban az emberek akkoriban nem csak a játékfilmekért jártak moziba, hanem információszerzés céljából is, hiszen a filmhíradók rendszeresen beszámoltak a világ fontos politikai-, kulturális-, és sporteseményeiről. A mozifilmek előtt vetített híradók között az 1920-as évek közepén jelent meg az Opel által támogatott ”Opel Wochenschau” (Opel híradó). Néhány ilyen 1926-1927-es filmet ma is őriz a Koblenz-i Szövetségi Archívum. Megtekinthető így például a Zugspitze vasút megnyitója, New York 300. születésnapja, és a Frankfurti Virágkarneválon forgatott “A díjnyertes Opel autók sikerei” című híradórészlet is, amelyben kaszkadőrmutatványokat bemutató járműveket láthatunk, orrukon az Opel logójával. A feliratos némafilmek ma is izgalmasak, de a maguk korában szenzációs erővel hatottak a közönségre, hiszen a nézők többsége életében ekkor láthatta először a világ távoli tájait és eseményeit saját szemével.

Hosszú történelme során az Opel mindig a fejlődés ütőerén tartotta ujját, és nem is csak az autóiparban; ez általában meglepi a mai embereket. Akiket érdekel, hogy hogyan szerepelt a márka a bútoriparban, vagy esetleg az, hogy hogyan került a téli sportok közelébe, az “Az Opel archívumának rejtett kincsei” című minisorozat hamarosan érkező második részében érdekes, és értékes információkra lelhet akár olyan – sok esetben kultusztárggyá vált – eszközökről is, amelyek a ma Opeljeiben szintén fontos szerepet töltenek be.