Mai szemmel visszalépésnek tűnhet a gömbölyű után kockára cserélt design, a 60-as években azonban ultramodernnek számítottak azok a vonalak, melyekért ugyanaz a Hans Fleischer volt felelős, s amelyek a bő két évtizedes gyártási ciklus végére elavulttá és unalmassá váltak. A 353-as – vagy ahogy 1966 nyarán bemutatkozott – 1000-es Wartburg modern és praktikus autó volt abban a rendszerben, ahol a vásárlók a rendelésnél többnyire csak elméletben dönthettek a színről és a felszereltségről, sőt, néha a típus is megváltozott a sokéves várakozás közben.
Aki hozzájutott egy Wartburghoz – lehetett akármilyen szkeptikus –, biztosan megkedvelte, hiszen a szűkre szabott kínálatban nem volt olcsóbban fenntartható, fürgébb, nagyobb csomagtartót és tágasabb utasteret nyújtó konstrukció. Hátrányai egyben az előnyei is voltak, hiszen 1,0 literes, háromhengeres, kétütemű motorjában összesen hét főbb mozgó alkatrész dolgozott, régimódi, alvázas felépítése és hasmagassága jól jött földutakon, miközben elsőkerékhajtása jóindulatú alulkormányozottságot biztosított a csúszós macskakövön.
Megbízható és strapabíró volt, nem számított a viszonylag magas fogyasztás, az sem, hogy a kipufogójából kékes füsttel távozott a felesleges olaj, és a hiányos hangszigetelésre visszavezethető pléhhang miatt sem tüntettek a dolgozók a VEB Automobilwerk Eisenach kapuja előtt. Elviselték, megszokták, megszerették az egyetlen, tolótetős szocialista gyártmányt. Lehet, hogy beázott, de felemelő lehetett azon át integetni a berlini fal leomlásakor. 1,2 millió darab készült, az NDK-ban a hivatali szervek mind a kockát használták, de nem csak a keletnémetek esküdtek rá, a Merkurnál 1987-ben vették át a 250 000. Magyarországra importált példányt.
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!