Mottó: a parkolóhely olyan különleges áru, amelynek értékét hiánya szabja meg. A budapesti parkolóhelyek egyre értékesebbek.

Átmentünk a túloldalra, a parkolóhely túloldalára. Hallgatunk a hívó szóra, a „csak próbálnák meg, majd elmegy a kedvük” invitálásra, és meglátogattuk a parkolóhelyek gazdáját, a Fővárosi Garázsipari Vállalatot. A budapesti fizető parkolók – kevés kivétellel – mind a vállalathoz tartoznak. Az autósokkal ellentétben a szakemberek jónak és hasznosnak tartják ezt a munkát, olyannyira, hogy több baráti ország fővárosa is érdeklődik módszereik iránt, mi több Debrecen, Szeged és Miskolc után Balatonfüred és Nyíregyháza is megbízta a vállalatot órás parkolórendszerének elkészítésével.
A fizetős parkolás maga az érdekek teljes ütközése. A vállalatnak az a fontos, hogy fizető, az autósnak pedig, hogy parkolás.

A bűnjelek

– Jön a fagylaltszezon – túl a leletek közé Atalai József, a parkolási osztály vezetője. – Ezt majd az előrecsomagolt fagylaltok műanyag fogóinak és kiskanalainak szaporodásán mérhetjük le.
Valóban, most még a fémeké az elsőség. Van itt gemkapocs, e célra faragott rézkorong, fürdős biléta, külföldi pénz és pengő is. Az automaták ürítése után a bevételt számoló okos gép buta hangokat hallat, amikor ezekkel a hamisítványokkal találkozik – látszik, nem életre nevelték.

Parkolás felsőfokon

A parkolóházban nyugalom van, ide megszűrve ér a belváros lármája. A több mint egykilométeres házon belüli úton akár fel is viszik a kocsit, ha a bizonytalan autós nem akarja a szűk „csigalépcsőn” összetörni. Az óránkénti 5 forintos parkolás ideje alatt kívánságra le is mossák az autót, a szervizbe is leviszik, szóval ez itt a parkolóparadicsom. A paradicsomban azt tervezik, hogy a magasabb szinteken olcsóbban adják a helyeket – mert van még hely.
A Vörösmarty téri óriás parkolók között cirkál Bertók Dömötör, a tér autóinak felügyelője. „Csak egy úr van a téren, a Vörösmarty. Ő még egy rossz szót se szólt hozzám.” Az „úr” hallgatag, egy szobortól nem is várhatnánk mást. És az autósoktól? „Szombaton a legrosszabb. Talán, mert az hiszik az emberek, hogy ez ünnepnap, pedig az órák működnek, hiszen a boltok is nyitva vannak.” A beszélgetés közben többen is az őrt keresik. Néhányan pénzt váltanak (nem kötelessége, de táskányi forintossal kezdi a reggelt), mások reklamálnak. Talán mert ott vagyunk, mindenki udvarias. Mert az őr szerint naponta legalább két-háromszor elküldik –, hogy hová, nem árulja el. „Eddig még nem vertek meg, csak kilátásba helyezték.”

Az őr napi átlagban 20-25 figyelmeztető cédulát tűz az ablaktörlők alá, ezeket 44 forintos csekkek kísérik, ennyi 48 órán belül a parkolási díj és a büntetés összege, két nap elteltével százra ugrik a bírság tétele. Az őr dolga, hogy a lejárt óránál álló autókat feldíszítse ezekkel a cédulákkal. Nem mérlegelheti, miért fut ki az autós az idejéből. A bírságoltak némelyike azonban mérlegel, és kitalál valamit, hogy megmeneküljön. A legegyszerűbb trükk a pótforintos akció. Ilyenkor az órába dobnak egy forintost (ez a befektetés), és haladéktalanul odaszólítják az őrt, hogy maga is meggyőződhessen a szabályos parkolásról és egyben arról is, hogy amikor cédulázott, vak volt, ütődött, vagy részeg, másképp nem tévesztette volna össze a pénzért várakozó autót az óra mellett álló kukásedénnyel. A fáradtságot vállalók az órától távolabb tolják az autójukat (a motort nem szabad beindítani – zajjal jár!), oda, ahová már nem érhet a vállalat keze, aztán az előbbi módszer szerint az őrt hívják tévedésbeismerésre.

Most tessék fizetni!

A módszerek és ellenmódszerek ismeretében az újságíró is őrnek áll. (Az őr kifejezés megtévesztő: a kocsira nem ügyelnek, lopás-, törésügyben felelősséget nem vállalnak, csak a parkolási időt és a forintokat őrzik.) A Deák Ferenc utcai parkolóban öröm várakozni. Várakozni a kocsikra a tavaszi napsütésben. Jönnek is szépen, van forgalom. Csak most ismerkedem a fogásokkal. A parkolójegyen például érdemes előre kilyukasztani a dátumkockát, akkor csak az időpontlyukasztás marad hátra, kezdetben ez is hosszadalmas elfoglaltság.
– Egy óra – korlátozza a szavakat egy škodás, és ad egy ötöst. A visszajáró forintot elhárítja – ez az első borravalóm. Az autók jönnek-mennek, a borravaló gyűlik. Gyorsan készül a felmérés: a maszekoknak úgy a fele ad pénzt, az állami rendszámos autók vezetői nem termelnek profitot az őrnek. Amikor a hivatásos őrt ismét magára hagyjuk a 180 autónyi helyen, búcsúzóul még elmondja, hogy télen, bokáig érő hóban nem volt ilyen kellemes az élet. És sokat kell ám gyalogolni.

A parkolóhelyek őrei nyugdíjasok. Ötórás a műszak, és ezalatt nincs sok pihenő. Van, aki nyugdíj-kiegészítésül csinálja, van, aki elsősorban az elfoglaltságért, és van, aki a bevételért – akár a vállalatok rovására is. Sok pénzt gyorsan keresni nem lehet, és aki mégis megpróbálja, hamar fennakad az ellenőrzésen. A Madách téri parkoló főőre a 250 ezer forintos automata. A behajított forintosokért méri a negyedórákat. A „jó placc” az óra mellett vár. Segíteni az óránál bizonytalankodóknak, ketteseket váltani, a kocsit parkjeggyel feldíszíteni jövedelmező foglalkozás.
– Adjon egy fél órát arra a zöld kocsira ott hátul – utasít a siető férfi, és egy tízest nyom a markomba. Száz méter oda, száz méter vissza, ez 40 forintos kilométerpénzt jelent.

A bűnhődés

A megvásárolt idő lejárta után tíz perccel kell a szélvédőre tenni a 44 forintos csekket. Lassan visszatérnek a megbírságolásra ítéltek. A fehér Lada vezetője dühösen lobogtatja az ablaktörlő alól kiemelt papírokat. „Ezért a fél óráért fizessek negyvennégy forintot?!” – kiáltja rám, választ sem várva mérges gázadással kitolat a helyéről, de még félre tudok lépni az útjából. A következő autósnál azt fürkészem, vajon jobb- vagy balkezes-e ez a szikrázó szemű férfi. Jobb az ilyet tudni, Rejtő Jenő óta ismert, hogy nem állhat minden pofon mellett egy forgalomirányító rendőr. De tettlegességre nem kerül sor. A vállalati előírás szerint jogos a bírságolás. A szikrázó szemű az Ibusz-irodában volt kénytelen eddig várni, és ki is fizetné a félórányi pluszvárakozás kétforintját. De azt nem lehet, illetve lehet, de a bírság marad.
– Hol a központjuk – mordul rám fenyegetően – , ezt nem hagyom annyiban.
A szikrázó szemű elviharzik, ki tudja, milyen útja lesz. Végül is okkal bosszús. Nem szórakozásból hagyta magára az autót.
– Tényleg nem lehet visszacsinálni az ilyen bírságolást? – adom tovább a kérdést kísérőmnek.
– Nem, a fizető parkolók éppen azért vannak, hogy megnövekedjék a forgási sebesség, ne álljon itt egész nap az autó.
– De itt állhatnak. Csak meg kell fizetni, az óra bő kézzel méri az időt.
– Igaz, de az autós akkor is késett.
Ezt meg nekem kell elismernem. A mondás szerint a királyok udvariassága a pontosság. A Garázsipari Vállalat fenséges magatartásra neveli az autósokat.

A fiatal nő beszédén érezni, nem Pesten lakik. Barátságosan újságolja, hogy nem tudott az automata óráról, észre sem vette a fizetés módjára figyelmeztető nagy fehér táblát. Zokszó nélkül fizeti ki a büntetést, ez is hozzátartozik a napi élményhez. A legszívesebben visszavonnám a büntetést, annyira ártatlan, de nem lehet, részben mert a csekkel el kell számolni, részben mert a hátam mögött áll a vállalat képviselője. Legalább az eszembe jutna valami vigasz. Időnyerésért megkérdem, hol lakik. Amikor megmondja a város nevét, már tudom, mivel vigasztalhatom: asszonyom, ne aggódjon, hamarosan odahaza is óránál parkolhat. Nem látszott túlságosan boldognak.

Földvári András
Favics Péter felvételei

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!