(Milyen a boltos?) Szívbeteg, pedig 33 éves. Az üzlet őrölte fel egészségét. Megszökött a kórházból, hogy ne legyen fennakadás az általa vezetett üzletben, amelybe lökésszerűen érkeznek az érdeklődők és a vevők (mert e kettő között óriási a különbség).
(Milyen  vevő?) Elsősorban arról lehet felismerni, hogy határozott léptekkel érkezik, egyenesen a már régebben kinézett motorhoz, és néhány perc alatt megkötődik a vásár.
(Milyen az érdeklődő?) Ez a cím azt illeti meg, aki bejön a boltba, nézelődik, tapogat-fogdos, kérdezget és aztán eltávozik (nem pedig elmegy), úgy, mintha rövidesen visszajönne és könnyű szível leszurkolná azt a rongyos néhány ezrest. (Az sem ritkaság, hogy az esti üzlettakarításkor hiányzik néhány tanksapka – ha pedig tanksapka nélkül hagyják a motorokat, akkor cigarettavéget, papírt vagy egyebet dugnak az ingerlően nyitva hagyott nyílásba. „Fogyóeszköz” még a víz-zsák, a gyertyakábel, a pumpa… és a boltos káromkodik, aztán fizet az alkalmi szarka helyett.)

Valóban így van-e, ahogy itt olvashatják? Igen, erről magam is meggyőződhettem, mert fél napig bolti eladó voltam a Csepel Nagyker. Mintaboltjában. Igaz, a szarkát nem volt szerencsém látni, csak én vettem észre, hogy a P10 víz-zsákja hiányzik. A viszonylag nem nagy boltban időnként nagyon sokan vagyunk. Egy őszülő hajú asszony tanácstalanul forog, látszik, neki itt minden idegen. Hálásan tekint rám, amikor udvariasan kívánsága felől érdeklődöm.
– Kérek egy olyan tartályt – mutat  kirakatban álló Rigára.
– ?
– Már vettem egyet, de rövid idő múlva az is szivárgott a csapnál.
Alig akarja elhinni, hogy ezért a csekélységért nem kell új tartályt venni, mert a sérülés hegeszthető. A végén hálálkodva köszön el. (Persze a Riga nem az övé, hanem a 16 éves fiáé, aki nagyon jó gyerek, csak ne imádná annyira a motorozást. Furcsán néz rám, amikor szégyenkezve bevallom, hogy tökéletesen értem a Feri fiút.) Az ápolt szakállú fiatalember Verhovina moped után kutat, merthogy abból nem áll itt mintapéldány. Beszélgetés közben elmondja a 22 éves gépésztechnikus, hogy nincsen jogosítványa, ezért akar Verhovinát.
– Vizsgázzon le – ajánlom meggyőződéssel -, hiszen később úgyis vesz „igazi” motorkerékpárt – vélem én, mire ezt a meglepő választ kapom.
– Dehogy veszek ezekből a motorokból – hangsúlya elég lekicsinylő hangon. – Nem mondom, ha lenne Norton, akkor vennék. Inkább használt autóra spórolok, majd ad hozzá a család is. Az új motor árához teszünk még egy tízest (értsd 10 000 forintot), és autóm lesz.
Röviden ecsetelem az ilyen 25-26 ezres autónál szüntelenül esedékes pénzkiadási kényszert, de láthatóan ragaszkodik félresikerült tervéhez. Ezzel a konok elhatározással távozik (mint aki rövidesen visszatér egy Verhovináért). (Ellesett beszélgetés két fiatal és egy idősebb ember között. Nyilvánvalóan itt látták egymást először. – Ezt vegye – mutat korosabb a pirosra fényezett T5-re. – Bizony, ez a legjobb. Tapasztalatból mondom. Többet ér, mint a többi… – szinte főzi az alkalmi ismerőseit.)

Olyan 45-50 éves-forma, vidékies küllemű szemez a T5-tel.
– Tetszik? – kérdezem.
– Többre tartom, mint a P20-at, amit a huligánok hajkurásznak kétszázzal. Ilyen téötösöm van nekem is, de meg kell tőle válnom, mert a nejem (így mondja) fázik a motoron. Mondja kérem – vált hangot – ez a Müárt? – Kiderül, hogy tévedésből lépett a Mintaboltba, ugyanis a keresett Müárt cég a szomszédban van. (Íme, ez az érdeklődő nem vevő, hanem eladó volt. Ilyen nagy boltban ilyesmi is előfordul.)
– Van ehhez a piros Pannóniához oldalkocsi? – kérdezi egy bukósisakos fiatalember.
– Hogyne lenne – tüsténkedem, valahogy érzem, ez az igazi vevő.
– De én piros oldalkocsit szeretnék – így a vevőjelölt.
(Eszembe jut az öreg Henry Ford nevezetes mondása: Nálam a vevő olyan színű autót kap, amilyent akar, feltéve, ha az fekete!)
– Sajnos, csak fekete van, de ez éppen jól megy ehhez a piros motorhoz, hiszen a teleszkópja, a fényszórója és a nyerge fekete – fuvolázom elbájolóan. Mire vevőjelöltem társa, ugyancsak bukósisakkal, elismeréssel dicséri kifinomult ízlésemet. És két perc múlva ott áll a vevőm a pénztár előtt, és mint egy hatalmas latifundium romantikus ura, könnyed mozdulattal teszi le a köteg bankót. A fiatal aszódi kőműves öt nap múlva visszajöhet a motorjáért, mert csak pénteken lesz vizsga, és szombaton átveheti a forgalomra alkalmas Pannóniáját. Szerény mosollyal az ajkán fogadja jókívánságaimat az új szerzeményéhez.

Eladtam még három motorosszemüveget (darabját 23,40 Ft-ért), elbeszélgettem két ifjú motorossal – gyanítom, ismerhettek valahonnan, talán motorversenyről; ugyanis afelől faggattak, hogy mikor kezdik gyártani a Május 1-i ünnepi felvonulás útvonalán bemutatott gyönyörű (szó szerint így mondták) egyhengeres Pannóniát. Aztán társalogtam idősebb motorosokkal, és több kérdésükre nem tudtam válaszolni. Például arra: Miért nincsen nagyobb választék a mopedok között? Miért nincsen 350-es Jawa? Miért drága a Babetta? Miért kevés az üzletben a személyzet? Miért nem lehet a dúsan felhalmozott, de kevésbé fontos cucc mellett (vagy helyett) elengedhetetlenül szükséges alkatrészt kapni?… A kérdéseket továbbítottam a bolt igazgatójának, a 33 éves Wenger Imrének, aki majdnem két évtizeddel ezelőtt tanulta ki ezt a szakmát. Válasz helyett széttette a két kezét és felhúzta a vállát.
– Mit tenne Wenger Imre, ha valamilyen csoda folytán az öné lenne ez a szép üzlet? – teszem fel a nem éppen bölcs kérdést.
– Hát bizonyára egyet és mást megújítanék. Egy biztos, az árut magam szerezném be, és gondoskodnék a megnövelt számú eladóim ösztönzéséről… És elintézném a KPM-nél, hogy ha már egyszer megvalósulhatott az Autó-Motor szerkesztősége által kiharcolt házi vizsga, azt meg lehessen szervezni a motor eladása előtt, ne kelljen a vevőnek még egyszer visszajönnie. Higgyék el a kedves motorosok, nem mindig a boltoson múlik…

(rózsa)

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!