Még az időjárásfelelős is kedveli az autósportot, nemcsak az a mintegy százezernyi tömeg, amely szeptember 20-án összegyűlt a Városliget 4200 méternyi útvonala mentén, hogy végignézze a Túrakocsik Európa-bajnokságának Budapesti Grand Prix néven lebonyolításra kerülő 9. futamát. Kellemetlen, szeles időben került sor az előző napi gépátvételre és az edzésre, aztán a verseny utáni éjszaka meg is eredet a csendes eső. De, mint mondtuk, Esőisten nyilván autópárti, mert a GP napján közben kedvező idővel lepte meg az autósport barátait.
Már a gépátvétel színes forgatagában is akadt bőven látni- és hallanivaló. (Főleg ez utóbbiból jutott bőven, hiszen az öblöstorkú Ford Lotus Cortinák, meg a fantasztikusan menő, kis, skatulya BMC Cooperok könnyen állták a „hang-versenyt” a magas C-t is kivágó Saabokkal.) Zizegtek a filmezőgépek, kattantak a Leicák és volt mit jegyzetelnie a krónikásnak. Nagyot dobbant a benzinnel oltott ember színe, amikor belelesett a fehér Alfa Giulia Ti-S-ek gépházába, ahol ott lapult az 1570 kcm-es dupla ohc motor, hátul pedig ezt a telhetetlent tápláló 100 literes „gyomrot” csodálhatta. (Hja, holnap több mint 400 kemény kilométert kell száguldaniuk, és a tankolás drága perceket igényel!) Tetszik tudni, mennyi benzint vittek magukra erre az útra az 1800-as BMW-Ti-k? Pontosan 105 litert. De nem sokkal maradtak le a többiek sem. A 841 kcm-es svéd Saab-96 S-ek 95 litert, a Mini Cooperok 60, illetve 80 litereket nyeltek el … és ennek ellenére, a verseny folyamán bizony sor került a tankolásra.
Az előző nyolc futam alapján számítani lehetett, hogy kik lesznek a várható győztesek. Ilyen volt például az üstökösként nemrégen feltűnt fiatal angol gróf, Sir John Whitmore, a tavaly eredményesen itt járt német Hubert Hahne, az ugyancsak tavalyról ismerős svéd Rothstein, valamint Carlsson, a Saabék pilótái, aztán a 24 éves vállalati igazgató, az angol John Handley, aki Zandvoortban sok borsot tört kis Austin Cooperjével az EB-mezőny orra alá. Hírből ismertük már az olasz Balzarinit, a belgák különös nevű üdvöskéjét, Jasques Ickx-et, a bájos angol M. Burns-Greig kisasszonyt és a többieket.
A rendőrmotoros által vezetett versenyző-csoportot, városnézésből visszaérkezve az edzésre, némi előkészület után pályára vonult, és néhány ismerkedési kört „levágva”, megkezdődött a tánc. Legalábbis annak tűnt, amit egyesek műveltek a ravasz kanyarokban. Az autósportban „powerslide”-nak (ejtsd: pauerszlájd) mondják a kanyarvételnek ezt a módját, ami a motoros salakpálya-versenyeken látható „broadside”-nek tejtestvére. A gyakran három, sőt néha két keréken csúszó-faroló kocsik olyan meghökkentő látványt nyújtottak, hogy az edzés néhány ezer nézőjének volt mit csodálni és este mesélni. (Talán ez volt a verseny legjobb hírverése!)
Pedig ez még nem is volt az igazi. Hiszen a versenyzők nem mutogatták ellenfeleiknek élesrefent oroszlánkörmüket, ámbár néha-néha, az edzés harcának hevében mégis karmoltak vele. Így született meg a 11,3 km-es átlagnak megfelelő 2,15.8-as legjobb edzésidő, kivitelezte: J. Whitmore, a szakállas gróf.
Persze volt egyéb izgalma is ennek a délutánnak. Az angolok egyik szemefénye, Ralph D. Broad olyat produkált, ami szinte lehetetlennek tűnt: Morris Mini Cooperjével bukfencet vetett a „sötét sarokban”, a BNV kapujának közelében. (Attól „sötét” ez a négy kanyart magába foglaló útszakasz, hogy a pályának csupán 2,4 %-át jelenti, de másodpercekben általában az összidő 7,7 %-át hagyták itt a versenyzők. Aki pedig az árnyas fákkal és gázkandelláberekkel szegett szakaszon „túl okos” akart lenni – és voltak néhányan ilyenek – az úgy járt, mint Broad.) Meg kell azt is mondani, miután a „talpra” állították, a Mini saját lábán folytatta útját a depóba, ahol gyorsan kiegyengették az itt-ott sérült karosszériát. Akkor még senki nem sejtette, hogy ez a szépséghibás kocsi lesz a kategóriájában a legeredményesebb. Aki látta a vadgesztenyefát és járdaperemet megölelő Schnitzler-féle BMW-1800-ast, ugyancsak aligha gondolta volna, hogy ezt a megondolált autót másnap viszontláthatja száguldás közben. Ámde a szerelőbravúrnak nincsen határa: egész éjszaka dolgoztak Gaál Feriéknél, és rendbehozták, az egyik olasz kísérőkocsi futóművének felhasználásával. Az olasz Prinoth Alfája nagyon rosszul járt. Feje tetején csúszott hosszú darabon. Ez ugyan főleg lemezsérülést eredményezett, de elszállt a szélvédőüvegje is. Egy kiadós kalapács-tánc után úgy-amennyire helyrehozták, – bár az egyébként gyönyörű Alfa Romeo most úgy festett, mint az iszapból kimenekített fátyolos menyasszony.
A népvándorlásnak ugyan nem láttuk nyomát a verseny reggelén, ennek ellenére már jóval 9 óra előtt tömött sorokban, fegyelmezetten várta a közönség a rajtot. A kockás zászló pontosan 10 perccel 9 óra után csapódott le a nagykategória résztvevői előtt, hogy 20 másodpercenként indítsa, sokszor forró helyzetekkel tarkított négyórás nehéz útjára a 36 főnyi mezőnyt.
A várt Hahne-Whitmore (BMW-1800-Ford Lotus) izgalmasnak ígérkező párviadal elmaradt, mert az angol versenyző már a 2. körben, gyertyazavarokkal leállt a boxában, ahol több mint 3 percet vesztegelt. Ami ugyan nem sok idő, de… (Hiszen ha az ember előre tudná a dolgokat!) Aztán megindult a gumit és motort gyilkoló hajsza. Nem a Ford Cortina motorja, hanem Dunlop-gumijai füstöltek, amikor túlpörgő kerekekkek belefarolt a nyújtott vagy éles kanyarokba. Volt olyan köre is, amikor 7 másodpercet hozott roppant elegánsan vezető ellenfelén, a 200 kcm-rel nagyobb motort vezető Hahnen.
Hasonlóan gyúrták egymást Headley (Austin Mini Cooper S) és honfi- és márkatársa, Broad, továbbá a négy főnyi svéd csapat a „lökős”-hangú tűzpiros Saabokkal, a kicsiket pedig a holland Koster (BMW-700) vezette, szorosan nyomában a mi Hollós Pistánk, rövid tengelytávú Puchjával. A sort Jaklics Lajos zárta be teljesen széria és nem is új Trabantjával. (Ekkor még a közönség derűje kísérte, mint valami telivér acélménesbe tévedt derék csacsit.)
Az első óra végeztével 25 köre volt Hahnenak (BMW 1800 Ti), Whitmore-nak pedig 24. További egy körrel volt kevesebbje a kisebb űrtartalmú motorok csoportjában Banksnek, és ugyancsak 23 köre volt még a 850 kcm-esek falkaelsőjének, a Saabos Rothsteinnek is. Noha még csak 60 perce tartott a motorgyilkos tempó, a mezőny már ugyancsak széthúzódott; amíg az első három Saab 23 kört hagyott maga után, addig a 8. helyezett csak 17 kört teljesített.
Egyeseknél a fáradtság jelei már mutatkoztak, amikor a második óra után csak ketten tudtak maguk mögött 50 kört: Hahne és Whitmore, aki sikeresen ledolgozta hátrányát, ámbár nem teljesen. Csupán egy kocsinak volt 49 köre, éspedig a Prinoth által Balzarinitől átvett Alfa romeo Giuliának. Az 1300-as kategóriában a „Broad Team” vezetőjének, Ralph D. Broadnak (Morris Mini Cooper S) 47 teljesített köre volt. Hollós teljesítménye 44, Szabó Zoltáné (Wartburg) 40 kör.
A „sötét sarokban” újabb, szerencsés végű csattanásnak lehettek tanúi az ott álló nézők. A német H. Wiese DKW-ja nekisodródott az egyik gázlámpának, de úgy, hogy azt három önálló részre bontotta. A kocsi tönkrement, a vezetőnek semmi baja nem történt. Majdnem így járt szokatlanul csendes Puchjával Hollós István is: a Hősök terén kidurrant a bal hátsógumija. Bizony, forró jelent volt, amikor a kis „hörcsög”, a menetiránnyal szemben lehorgonyzott. Irány: a depó.
Az ember azt hinné, hogy ott lázas iramban serénykednek. Erről szó sem volt, pedig a szerelés magasiskoláját mutatták be ezek az emberek, akik kimért, szinte szertartásos mozdulatokkal végezték munkájukat.
Alig hihető, pedig így történt, hogy amikor Ickx Ford Cortinája törött bal mellsőaggyal bedöcögött, csupán egy szerelő vette kezelésbe, – és a kocsi 5,5 perc múlva ismét a pályán volt. Hogy dolgozott ez a szerelő? Átgondoltan; zsámolya mellé állított, vízzel teli vödörbe dobálta a tüzes alkatrészeket, s vizes szivacsokkal szedte le az átforrósodott tárcsaféket. Igaz, addig egy másik szerelő tankot, olajat cserélt, lemosta a szélvédőt és a hátsóablakot. Sima, betanult mozdulatokkal. Érdekes volt megfigyelni, hogy a boxokból kifutó kocsik zárható felületeit tapintással ellenőrizték ezek a verseny szempontjából nagyon fontos, de a közönség által nem ismert emberek.
Amikor 11 óra múlt 35 perccel, 27 kocsit számoltunk a pályán. Ez persze nem azt jelentette, mintha 9 kocsi kiesett volna. Igaz, egyesek csakugyan talonban voltak már, de a többiek javítottak, tankoltak.
Hahne depója gyorsító jelzést adott, mert a szakállas gróf egyre jobban közelített. Úgy tűnt, hogy a BMW-t el is hagyja a Ford, ha annak nemsokkal a célba futás előtt nem kellett volna azzal a boxhoz állnia. Amikor Whitmore újabb 2 perces időveszteség után ismét pályán volt, a közönség a műsorfüzetek és újságok lobogtatásával serkentette még nagyobb tempóra. Ámde Hahne sem kímélte a BMW-jét, amely mintha sínen futott volna, biztosan tartotta magát az ideális vonalon. Őszintén szólva, nem volt semmiféle bravúrra szüksége, mert motorjának erőtöbblete lehetővé tette a biztos kezű vezetőnek az „iskola-versenyzés” bemutatását.
A magyarok közül legeredményesebbnek Hollós bizonyult, aki Kosterrel együtt 67 kört teljesített a harmadik órában. Egyedül Whitmore és Hahne tudott 75 kört felmutatni, ami 100 feletti átlagot jelentett. Szabó Zoltán 59 körnél tartott, és a nap meglepetése, a magát hősiesen tartó Jaklics már 51 kört hajtott a derék kis Trabanttal, azaz ezen a helyenként kacskaringós, nehéz pályán 70 feletti átlagot ért el. (Tessék ezt utánacsinálni, esetleg egy nagyobb motorral, akkor majd kiderül, hogy mi is rejlik ezekben a motortörpékben!)
Az utolsó kör előtt félórával már csak 24 kocsi körözött, de a tempó mitsem esett, sőt. A mindig mosolygó Whitmore fáradhatatlanul csúsztatja a szalmabálákkal szegélyezett kanyarokban piros-sárga kocsiját, hogy „bűvészmutatványával” a nézőkbe fojtsa a lélegzetet. Művésze a gyors, de biztos autóvezetésnek. (Azon sem csodálkoznánk, ha jövőre valamelyik Forma-1 kocsiban látnánk viszont.) Meglepetésre már alig lehetett számítani. A kategóriagyőztesek több körös előnyét nem fenyegette veszély, és ez a versenyt befejező leintés pillanatáig nem is változott.
Elsőként a Túraautó EB-jének alapítója, Willy Stenger, a Saarvidéki Autóklub sportelnöke gratulált a Magyar Autóklub főtitkárának, Matykó Vilmosnak a verseny pompás rendezéséért, és úgy vélte, hogy Magyarország nemcsak Balatonjáról, paprikájáról és boráról híres, hanem ezek mellé már hozzásorolható a városligeti versenypálya is, amely méltán emelkedett európai rangra.
Rózsa György
Rózsa György felvételei
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
