Amikor visszaemlékezem az alábbi, megtörtént esetekre, már megmosolygom azokat. Pedig annak idején sem időm, sem kedvem nem volt hozzá. Izzadtunk és bosszankodtunk, de előbb vagy utóbb rájöttünk a hibákra. Még ha nehezen is. A történtek mind igazak Még ha humorosan is végződtek.

Egyik reggel
megjelent a műhelyben egy főorvos, 408-as Moszkvicsával. Panasza csupán annyi volt, hogy fékezéskor tompa koppanást észlel. Meghallgattuk, igaza volt. Egy belgyógyász füle különösen érzékeny a hangokra, tehát a hibát sürgősen meg kell szüntetni. De mi is adhatja ezt a hangot? Rövid tanakodás után a féktárcsára tanakodtunk. Nosza, nekiálltunk: le a két hátsó kerékkel, fékdobbal. A féktárcsát felerősítő csavarok ha nem is nagyon, de lazák voltak. Meghúztuk. Összeszereltük a hátsó futóművet, és kipróbáltuk. Egy, kettő, három és még néhány fékezés. A koppanó hang megszűnt. A csatát megnyertük. Illetve csak hittük, mert rázós úton tett próba után újra előjött a rejtélyes koppanás.
Nézzük meg az elejét. Kerék, fékdob le, csavarok meghúzása A lazulás itt sem olyan mérvű, hogy hangot adna. Mindegy, a leszerelt alkatrészeket visszatettük a helyükre, újra próba. A hang nem jelentkezett, de csak egy ideig. Tanakodtunk, mi lehet a hiba. Szinte biztosra vettük, hogy lazulás idézi elő ezt a furán tompa hangot, csak éppenséggel nem tudtunk rájönni, hogy mi lehet az előidézője. Kiszedünk mindent a csomagtartóból – úgy döntöttük. Ekkorra már vagy négyen kerestük a hiba okozóját. Üres csomagtartóval próba, a hang megvan. Talán a kesztyűtartóban akadhat tárgy, ami koppanhat. Kiszedtünk abból is mindent. A hang továbbra is megmaradt. Vizsgálgattuk azokat az alkatrészeket, amelyek gyanúsnak tűntek. Sehol semmi lazulás, rendellenesség. Művezetőnk, a szigorú és nagy tudású ember már nem bírta türelemmel:
– Meddig szórakoztok evvel a kocsival?
– Főnök! Fékezéskor hallható egy koppanó hang, s nem tudunk rájönni, mi okozhatja.
– Na, üljetek be, fordulunk egyet.
Neki is koppant valami. Csinált vagy öt fékpróbát, és utána kiszállított bennünket a kocsiból.
– Várjatok, mindjárt visszajövök – mondta, és elhúzott a Moszkviccsal. Nem telt el negyedóra sem, mikor visszajött. Az arcáról nem lehetett leolvasni semmit.
– Próbáljátok meg újra! – mondta. Fordultunk az autóval, fékeztünk egyszer, sokszor, koppanás sehol.
– Főnök, mit csinált, árulja el.
– Szeretnétek tudni, mi volt a hiba? – és mosolygott. És ekkor nem akartunk hinni a szemünknek. Egy konyakos üveg volt a koppanás előidézője. Mikor a főnök próbára ment, erőteljesen fékezett, rájött arra, hogy a hang a kocsi belsejéből jön, valahonnan az ülés alól. Az ülés alá nyúlt, és a kezébe akadt az üveg. Igen ám, de hogyan adhatott hangot? A válasz igen egyszerű: az üveg előre-hátra gurult. Fékezéskor – a lendület következtében – nekiütődött a kereszttartónak, ez adta a hangot. Közel négyórás munkát megtakaríthattunk volna, ha az ülés alá nézünk. Erre nem gondolt senki…

– Fiam! Cseréld ki a diff-szupportot
– szólt a főnök. Rutinmunka, egy fiatal segédnek meg se kottyan. Raktár. Anyagvételezés. Az asztalon fekszik az új szerkezet. A régi kiszerelése hamar megy. Az inas örömmel veszi ki a régit.
– Mester – mondja –, hadd tegyem be én az újat.
– Rendben, de vigyázz, csak egyféleképpen lehet beszerelni!
– Tudom, bízza rám.
A munka halad, igaz lassabban. A tanulónak idő kell. Hát csak csinálja.
– Beszereltem, olajjal is feltölthetem?
– Igen, természetesen.
– Kész vagyok, mehetünk próbára – mondta a füléig olajos inas. Motorindítás, gáz, kuplung benyomva, első sebességbe téve a váltó, kuplung lassan kiengedve, a kocsi megindul – hátrafelé. Ránézünk az inasra:
– Mondd fiam, hogyan szerelted be a szupportot?
– Mester! Maga mondta, hogy csak egyféleképpen lehet, úgy is tettem be.
– Mondd, nem forgattad el, amikor betetted?
– Hát … a csavarok nehezen kaptak be, ezért egy kicsit elfordítottam.
– Jól elforgattad, mert éppen az ellenkező oldalra került a tányérkerék. Mikor tehát az egyes sebességet kapcsolva indulni akartunk, a kocsi nem előre, hanem hátra ment. Sőt, négy fokozattal lehetett vele tolatni…

A következő történetben
egy javítás közben elkövetett hibáról lesz szó, amelyet nem volt egyszerű felismerni. Igaz, a Moszkvicsokról akkor még keveset tudtunk.
Moszkvics 408-as. A munkalapon szelepcsiszolás, fék, futómű és differenciálmű szükség szerinti javítása szerepelt. Minden a legnagyobb rendben folyt. Volt elegendő alkatrész a raktárban, a műhely klímája is megfelelő, a jó munkának nincs akadálya. Az autó készen lett. Próba. A tulajdonos a legnagyobb elismeréssel vette ár a megjavított kocsit. Harmadik napon váratlanul megjelent a műhelyben.
– Csak nincs valami baj? – kérdeztük szorongva. (Ugyanis szerelőcsoportunk nem nagyon ismert reklamációt, visszatérő munkát.)
– Nincs semmi baj, csak az az érzésem hogy a kocsi nem megy úgy mint javítás előtt.
Nosza, nekiálltunk vizsgálni. A motor kompressziója rendben. Szinte hajszálnyira egyforma a hengerekben a nyomás. Gyertya, megszakító új. A karburátorban a bespriccelés, a nívóállás tökéletes. A motor, véleményünk szerint, több, mint jó. (Abban az időben nálunk ismeretlenek voltak azok a diagnosztikai műszerek, amelyeket ma használunk.) De menjünk tovább. Vizsgáljuk meg a kuplungot. Megnéztük: még magas motorfordulatszámon sem csúszik meg. Egyszerűen nem tudtuk meg, mi okozhatja a lassúbb menettempót. Az egyik fék kissé szorosnak bizonyult. Valószínűleg ez foghatta vissza a kocsit. Beállítottuk a féket, és útjára engedtük az autót. Két nap telt el, a Moszkvics újra visszajött.
– Hiába, nem megy – mondta a tulajdonos.
Mindent újra átnéztünk, nem találtunk semmit. Kétségbeesve fordultunk a Moszkvics gyár itteni megbízottjához tanácsért. Töviről hegyire kikérdezett, mit javítottunk az autón és miként. Amikor mindent elmondtunk, kérte, hogy vegyük ki a differenciál-szupportot. Nem tudtuk elképzelni, miért. Hiszen hangja nem volt, zajtalanul működött.
– Vegyék csak ki – mondta tanácsadónk. Kiszedtük, megnézte és így szól:
– Ezért nem megy az autó gyorsan – mutatott rá a tányér- és kúpkerékre. Nem értettük. A hibátlannak tűnő alkatrészeken semmi sem látszott.
– Véletlenül furgonhoz használt tányér- és fogaskereket építettek be, amelynek a fogszáma nem egyezik a Limousine-éval. Ki gondolta volna?…

– Nem tudom, mi lehet az oka,
hogy menet közben leáll a motor – jött be egyszer egy autós. – Csupán az az érdekes, hogy nem mindig tapasztalatom, inkább rázós úton fordul elő.
Szokásos rutinellenőrzés. Gyújtás, gyertyacsatlakozás, megszakító-vizsgálat – az eredmény negatív. Talán az úszó akadhat fel a porlasztóban, ám később elvetjük ezt a felvetést is. Az olyan hibák, amelyek csak szakaszosan jelentkeznek, a legnehezebben deríthetők fel. Vizsgálgattuk tovább a szóba jöhető alkatrészeket, eredmény nélkül. És egyszer – ebben a véletlen is közrejátszott – a trafótól az elosztóig vezető primer áram vezetéke a kezünkben maradt. A csatlakozást csak a kábelt borító műanyag cső tartotta. Elvált a forrasztás. Hol volt érintkezés, hol nem. A gyújtás ezért maradt el és mindig rázós úton…

Szól a főnök:
– Gyerekek, vegyetek magatokhoz szerszámot, itt a cím, menjetek ki, mert indul be egy autó.
Kimentünk a megadott címre, ahol egy méregtől tajtékzó tulajdonost és egy gyönyörű autót találtunk. Az igazat megvallva, nem mertünk a kocsihoz nyúlni, alig pár példány futott akkor még belőle nálunk. No mindegy, megfutamodni csak nem fogunk. Nekiláttunk rendbehozatalának. Először a tulajdonos észrevételeit kérdeztük:
– Alig ezer kilométer van a kocsiban – mondotta. – A mai napig semmi bajom sem volt vele, ragyogóan indult be a motor, szinte egy gombnyomásra. Ma reggel aztán megmakacsolta magát. Be-beindul, lefullad, orrán-száján jön a füst.
Próbáltuk indítani, az eredmény ugyanaz, mint a tulajdonosnak. Nem tudtunk mihez kezdeni. Gyújtás van, benzin van, a motor egy párat fordul, utána hörögve megáll. Értelmetlenül néztünk egymásra a mesteremmel.
– Ilyen még nem fordult elő a praxisomban – egyre csak ezt hajtogatta. Gondolkodott és csak járta, járta körbe a kocsit. Nagyon tetszett neki.
– Te fiam, próbáld meg újra beindítani – szólt hozzám. Próbáltam. Egyet-kettőt pörgött, utána füstölve leállt.
– Érdekes, a motorbó dől a füst, ahol nem kellene… a kipufogócsőből pedig egy szikra sem jön ki – így morfondírozott magában. Lehajolt és bedugta ujját a cső végébe. Az ott megakadt.
– Itt valami nem stimmel…
Igaza volt. A kiáramló füst útját valami elzárta. De mi? Egy krumpli. Valaki jó „tréfát” csinált, eldugaszolta a kipufogócsövet, így a füst nem tudott a motorból eltávozni. A motor – természetesen – egy idő után lefulladt. Megkönnyebbülve csomagoltuk össze a szerszámokat…

Lovász Károly

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!