Minden idők egyik legszebb és legnagyszerűbb autója a Ferrari 365 GTB4 „Daytona” (1968). Esetleg szükséges helyreállítását pontos műleírás alapján végzik el Eric Clapton vagyok, nemrég vásároltam egy aukción pompás, 12 hengeres, ezüstszínű Ferrari kupémat, a 60-as évekből. A leütési összeget persze nem árulom el, de bőven félmillió euró felett volt. Imádni való kocsi! Persze egy ilyet nem vesz csak úgy, simán használatba az ember. Első utam Maranellóba vezetett vele, beadtam a Ferrari Classiche műhelybe, némi szervizre.
Ezt se úgy képzeljék el, mintha közönséges kocsiról lenne szó: a művelet eltart néhány hónapig, és az ára is ennek megfelelő, viszont utána olyan lesz a gép, mint amikor újonnan kigurult ugyanott a kapun. Sőt, talán még olyanabb. Elmesélem, miért.
Az ősi recept: ugyanazok, ugyanúgy
Az első lépés, hogy aprólékosan átvizsgálják az egészet: minden részletében megfelel-e az eredeti állapotnak? A műhelyhez elképesztő archívum tartozik, ahol megvan az 1947-tol kezdve épített, összesen körülbelül százezer Ferrari teljes dokumentációja. A régebbieké gyakorta kézzel írott, tollal rajzolt naplófüzetekben! A sárgult lapok ákombákomjairól pontosan kiderül az alvázszám alapján, hogy milyen egyedi kivitelt kért annak idején az ügyfél. Megvannak persze a korrekt műhelyrajzok is, sok mindent mikrofilmre véve őriznek. Felbecsülhetetlen, pótolhatatlan érték van a kezükben, más márkánál nemigen akad hasonló.
Eric Clapton autója a Ferrari Classiche műhelyében
Ezután a mesterek kézbe veszik az autót. Akad köztük néhány idős szakember is. Lehet, hogy egyikük-másikuk annak idején éppen az én autóm felépítésén dolgozott, s személyesen emlékszik rá! A fejükben, a kezükben van minden. Gondosan és alaposan dolgoznak, a hektika vagy a sietség legcsekélyebb jele nélkül, de nem remeg meg a kezük, ha olyan autóhoz kell nyúlni, amelyből csak egyetlen egy van a világon. Nekik ez természetes elfoglaltság.
Olyan, mint egy közönséges autószerviz. Csakhogy itt műremekeken dolgoznak
Végre-valahára elkészül a nagy mű. Miért mondtam, hogy noha hiteles munkát végeznek, esetleg jobb is a kocsi, mint új korában? Mert, bizony, az 50-es, 60-as években természetes volt az egzotikus kocsikat manufakturális módszerekkel gyártó olasz márkáknál, így a Ferrarinál is, hogy nem pontosan volt beszabva a szőnyeg sarka, lecsorbult egy csavar feje, volt itt-ott egy pici slendriánság. Ma tökélyre törekszenek a Classiche műhelyben, ugyanazt a precizitást tűzik célul maguk elé, mint amellyel az aktuális modelleket rakják össze a szomszédos, pálmákkal és növényekkel teli üvegcsarnokban.
Bizonyítványosztás: és eljön a nagy nap
Ezt nevezem eredetiségvizsgálatnak, amin a kocsim átesett! Természetesen megadják a módját a bizonyítványosztásnak is. Magának az autónak a fontosabb részeibe fémbélyeggel beütik a hitelességet igazoló jelet – ettől önmagában jelentősen nő az értéke, máris jóval többért tudnám eladni, ami persze eszem ágában sincs! Ezenkívül kapok egy „Certificazione di autenticitá” nevű okiratot a jármű hitelességéről, a típus és az alvázszám felsorolásával, gyönyörű papíron – egy nemesi kutyabőr elbújhat mellette. Impozáns vörös tokban nyújtják át, ahogy illik. Ennek birtokában már elindulhatok a Ferrari által szervezett veteránversenyeken, és a siker nagyobb esélyével vehetek részt autós eleganciavetélkedőkön.
A beütőbélyegző: a fő darabokon ezzel igazolják a hitelességet
Hogy sor kerül-e valaha ilyesmire? Sose mondd, hogy soha! Kész az autóm, indulhatnék, de nem olyan könnyű elszakadni innen. Még egyszer visszasétálok a műhelybe, beszippantani sajátos atmoszféráját. Állványon áll egy külső burkolatától megfosztott, filigrán csővázas, orrmotoros versenyautó. Hosszú elejét teljesen kitölti egy 12 hengeres motoróriás. De milyen fura valahogy az egész…
Az archívumban megvan a valaha épített Ferrarik dokumentációja
Mikor voltak ilyenek a Formula–1-es kocsik? Soha! – világosítanak fel, ez a példány Indianapolisban ment, alkohol az üzemanyaga. Mellette egy luxuskupé, finoman illatozó bőrrel, karosszériája a könnyed elegancia mintaképe. Itt még értenek a drótküllős kerekéhez. Odább a Ferrari 250 GTO be van bukócsövezve, mert gazdája rendszeresen versenyez vele – egy euróban is milliós értéket képviselő muzeális darabbal. Remek, hiszen erre készült a kocsi, nem azért, hogy gyűjtő garázsában álljon! A veteránversenyzők nagyon komolyan veszik a dolgot, hajtanak és vívnak rendesen, történik néhány koccanás is, rendszeresen akad munkája a maranellói műhelynek. Órákig lehet csodálni ezeket a járműveket. Egy versenysportkocsi spártai vezetőhelye, bal kézre eső, kulisszás váltóval, rózsafa kormánnyal, maga a testet öltött kényelmetlenség és életveszély, mégis, mit nem adna érte az ember, hogy kipróbálhassa! A munkapadokon szétszedett fődarabok.
Egy 12 hengeres motort csak a mesterek tudnak összehangolni
Pillekönnyű dugattyúk, filigrán hajtókarok, finom fogaskerekek – modern autókban sem nagyon találni hasonlót. Igen, ezek koruk versenytechnikáját képviselik, még az utcai modellekben is. Végül azért eljön a búcsú ideje. Nem sajnálom, hiszen az én kocsimmal most kezdődnek a mézeshetek. Egy újszerű Ferrari veteránnal – ennél szebbet elképzelni sem tudnék!
