Vannak autók, amelyeket naponta használunk, imádunk, mégsem mondjuk rájuk, hogy „ez igen, ez aztán valami”. Mert a legfontosabbat, a kényelmes (és takarékos) autózást kínálják ugyan, de nincs bennük semmi „dögös”. És vannak olyanok, amelyek láttán szemünk-szánk eláll, amelyeket csodálunk – ám hétköznapokra nem vásárolnánk. Ha a kettőt sikerült társítani, akkor van egy Mazda Xedos 6-osunk.

Ez az az autó, amellyel nem csupán villogni, de közlekedni is lehet. Ez, amely a luxusszolgáltatásokat és a praktikumot egyaránt magába foglalja. Ez, amire – külsejét vizsgálva – az ember gondolkodás nélkül mondja: széria-sportgép. És ez az, amiben téved a felületesen ítélkező. A Xedos 6-os igazi határeset, már ami az 1,6 literes motorral szerelt változatát illeti. A határeset-autó. Ez a motorvariáns mindazt tudja, amit egyáltalán tudhat, s mégis az az ember érzése (természetesen félreérzése), hogy külseje gyorsabb, erősebb autót sejtet. Azonnal hangsúlyozni kell a zárójelbe tett félreérzés kifejezést, a tények, mérések nem erősítik meg ezt az állítást.

Ki merné azt állítani, hogy a 0-100 km/h gyorsulásra mért 10,3 másodperc nem figyelemre méltó? Vagy azt, hogy a 83 kW (114 LE) motorteljesítmény kevés? Csak éppen a volán mögött ülő mást érez – s ez a konstrukció újabb dicséretére válik. Ebben az autóban ugyanis sem a gyorsulást, sem a sebességet nem lehet érezni. Mintha azzal, hogy becsuktuk ajtajait, teljesen kizárnánk a külvilágot. Nincs egyetlen aprócska, zavaró vibráció, zörrenés, nincs a sebességet legalább kissé éreztetp menetszélzaj, még akkor is alig, amikor teljesen felnyitott napfénytetővel autózunk. Némi túlzással: már-már zavaró a csend odabent. S még azt sem mondhatnánk, hogy legalább azt érzékelheti az ember, hogy magyar utakon autózik (ami alatt természetesen a sok-sok huppanót, útegyenetlenséget kell érteni). Ezt sem közvetíti a kocsi futóműve az utastérnek.

Ebben az autóban majdnem minden ott van, ahol lennie kell (a kényelemszerető pilóta szerint), sőt akad néhány apróság, amit nem is vártunk, tervezői mégis beleálmodták. Valóban kicsinységekről van szó, de milyen fontosak lehetnek néha! Példának okáért itt van a napellenző. S az a nem túl sűrűn alkalmazott megoldás, hogy nem csupán a jobb oldali, de a vezető előtt lehajtható ellenzőbe is tükröt építettek. Végre egy gyár, amelyik feltételezi, hogy a hölgyek nem mindig a vezető mellett ülnek, esetleg ők is a volán mögé kerülhetnek. Márpedig (egyéni tapasztalatom) a gyengébb nem első teendője egy kocsiba ülve, ellenőrizni, van-e piperetükör a napellenzőben… Vagy szintén apróság: az indítókulcs helyét lámpácska világítja meg. Nem mintha tapogatózva nem találná meg az ember sötétben is a kulcs helyét, de minek matatna az autós, ha láthatja is. Ugyancsak világítás „mellékes” az, hogy az ajtókba, az oldalkárpitba kerekded, fehér fénnyel világító lámpatestek kerültek. Este tehát, amikor az országút mentén az álló autóból szállnak ki az autósok, nem fenyeget a „nem látszott, hogy kiszállnak” balesetveszélyes helyzet. Kár, hogy az ilyen hátravilágító fehér fény használata tilos! Amit szabadna, az a piros…

Nem jelentős, de nagyon praktikus, hogy a két első ülés között, a kézifékkar mögött csukható tetejű dobozkát helyeztek el – én a magnókazettáimat tartottam benne. Apropó, magnó. A gyári kivitel (alapkivitel!) kódkártyás sztereó magnós rádiót is tartalmaz. A megoldás természetesen az autófeltörők, -kifosztók ellenében született, kezelésének tökéletes elsajátítására azonban sajnos nem volt időnk. Magyarul: nem a legegyszerűbb szerkezet, bár kétségtelenül kiváló. Ami nem tetszett benne: a készülék kivett indítókulccsal már nem működik. Mivel a ki-be kapcsolásra automatikusan reagáló motoros antenna is az alapfelszerelés része, a kulcs „nullára fordítása” viszont autósreflexem része, elég sűrűn „lifteztettem” az antennát, kapcsoltam ki akaratlanul is a rádiót. Az első ülések kényelme kifogástalan, a pilótaülést nem csupán előre-hátra állíthatjuk, de szabályozható a magassága is. Szintúgy állítható a kormányoszlop-magasság…

Lehetne sorolni a luxusmegoldásokat, egyszerűbb, ha azt írom le, mi nem tartozik a gyári alapkivitelhez. Két dolog: a metálfényezés és a légkondicionáló berendezés. Próbaautónkból utóbbi nagyon hiányzott. Kánikulai májusban használtuk, s itt a ventillációs rendszer nem vizsgázott jelesre. A legmagasabb fokozatban hangja már volt a légcserélőnek, hatását (mármint a vezetőre irányított légoszlop mozgását) alig érzékelhettük. A hiányosságot ellensúlyozni lehet a nyitott napfénytetővel, de ez az üdvös eredményt csak országúti autózásnál hozza meg, városi araszolásnál semmit sem ér, legfeljebb jobban tűz fejünkre a nap.

Az autó fogyasztása kellemes tapasztalatokat hozott, kizárólag városban közlekedve alig haladta meg a 9 liter/100 km értéket. Pedig – mert az autó minden porcikájában erre csábítja használóját – soha nem mulasztottuk el a dinamikus gyorsítás lehetőségét. Fogalmazzunk egyszerűbben: odalép az ember, így persze nem csoda, ha sok-sok lámpa előtt kell fékezni, újra és újra egyesből nekiugrani az útszakasznak. Ez a stílus, tudjuk, nem kedvez a kis fogyasztásnak.

Mindent összevetve elmondható, hogy sportos vonalvezetésű, kiváló menettulajdonságokkal és kifejezetten luxusfelszereltséggel bíró, mégis – tulajdonképpen – köznapi autót ismerhettünk meg a Xedos 6-osban. Mondhatni, bámulatra méltóan ötvözték tervezői mindazt, amit autóban ma elképzelni lehet. Bámulni egyébként sokan bámulták is. Szemrevaló masina.

Ifj. Tóth György

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!