Közel 20 év telt azóta, hogy Márton Attila barátommal elmotoroztam Szíriába (AM 2005/3.), de az emlékek nem halványultak, sőt évről évre egyre fokozódott bennem a vágy, hogy visszatérjek a térségbe. Mivel a muzulmán kultúra szépségeit már többé-kevésbé megismerhettem, ezúttal a zsidó államot jelöltem meg úti célul, izgalmas kalandot ígérve lányomnak és feleségemnek. Nos, álltam a szavam: az Izraelben eltöltött 10 napba a rakétatámadástól a sivatagi raliig minden belefért.
Bár „fapadossal” repültünk, gyorsan és zökkenőmentesen érhettük el az évente kb. 25 millió látogatót fogadó, Tel-Aviv-i Ben Gurion repteret, ami szombat, azaz sábát (nyugalomnap) lévén meglepően nyugodtnak bizonyult. Ilyenkor a mindössze 11 sékelért (kb. 1300 Ft) igénybe vehető metró nem jár, a kitelepült autókölcsönzők pedig drágák, taxival voltunk kénytelenek tehát eljutni szállásunkig. Ez alapvetően nem lett volna probléma, hiszen sok megbízható, kedvező tarifával kecsegtető mobilalkalmazás segíti a taxirendelést (pl. Gett, Uber), de még nem volt netünk, így maradt a droszt. Szemben a nemzetközi gyakorlattal, nem kellett „hiénák” hadával megküzdenünk – egy kedves bácsika viszonylag baráti áron, nagyjából 17 ezer forintért elvitt minket a főváros peremkerületében foglalt apartmanig.
Hamar odaértünk, boldogságunk mégsem lehetett felhőtlen, ugyanis délután felzúgtak a légószirénák, és jó pár robbanást hallottunk a fejünk felett. Mint kiderült, a – másnapi békekötésig – ezer rakétát lőtt ki Izraelre az Islamic Jihad terrorszervezet, de a Vaskupola (héberül Kipat Basel) néven ismert rakétaelhárító rendszer megóvott minket a találatoktól. Bár a hangok és az eget tarkító füstfelhők félelmetesek voltak, nem estünk kétségbe, inkább az árakat látva rémültünk meg igazán…
Izrael roppant drága hely, ha nem mágnás az ember, csak pénzét okosan beosztva úszhatja meg a teljes legatyásodást. Tíz deka felvágott 3000 forint, egy rendes főétel pedig 4000-5000 forinttól indul a belépőszintet jelentő kifőzdékben. Mélyen zsebébe kell nyúlnia annak is, aki kocsit szeretne bérelni. Az ismertebb cégeknél 50-60 000 Ft/nap áron érhetők el a kisautók, s majd 100 000 Ft/nap egy középkategóriás modell. Jómagam a kedvezőbb ár reményében lemondtam az online kölcsönzés előnyeiről, inkább nyakamba vettem a várost, s addig caplattam, míg találtam egy apró irodát, ami hajlandó volt napi 22 ezerért rendelkezésemre bocsátani egy 1,2 literes, automatikus váltóval felszerelt Kia Picantót. A vállalkozást vezető Haim csak héberül beszélt, ilyenformán a latin ábécé ismerete nem tartozott erősségei közé. Ez természetesen nem szegte kedvét, potom 50 perc alatt kimásolta az útlevelemben és a jogosítványomban szereplő adatokat, majd orrom alá 8 oldalnyi héber szöveget, hogy írjam alá. Mivel a kaució nem volt mellbevágó, és emberismeretem is jókat sugallt, szignóztam a papírokat, aztán bepattanunk a koreai csodába, nem is sejtve, mekkora kalandok várnak ránk.
Keresztül-kasul bejártuk Tel-Aviv-ot, elzarándokoltunk Jeruzsálembe és Asdódba, no meg csapattunk nyélgázon a sivatagban, a Holt-tengernél ugyanis „megmentettünk” egy kétségbe esett amerikai utazót, aki lélekszakadva loholt távozó taxija, s benne felejtett cuccai után. A Subaru Outbackkel (!) dolgozó, finoman szólva sportosan vezető sofőr feladta a leckét harmatgyenge Picantónknak, de győzelemre persze esélye sem volt: kilinccsel előre romboltunk utána a murvás-sziklás gyorsaságin, és világbajnokként ünnepeltünk, mikor végre utolértük. – Your dad is a Tom Cruise – búcsúzott lányomtól Lucas az akció végén, amit kétségtelenül érdemes lenne megfilmesíteni…
Bár az úthálózat rendkívül fejlett (lásd keretes írásunkat), folyamatosak a dugók, mert a helyi pilóták többsége nem figyel a vezetésre, és úgy általában – urambocsá! – embertársaira. Legyen szó kis utcáról, országútról vagy sztrádáról, bármikor bármi megtörténhet. Az irányjelzés és a jobbra tartás ismeretlen fogalom, miként a tükrök használata sem tartozik a népszerű hobbik közé. A különféle burkolati jelek alighanem kóbor apácák megtévesztésére szolgálnak, sokakat láttunk, akik úgy autóznak, hogy középre veszik az elválasztó vonalak valamelyikét, oszt’ irány, mondjuk, Haifa!
Aki unja a banánt, dudál, kerül, szitkozódik, pajeszát pödri, jómagam – utóbbi híján – a jól ismert magyar szófordulatokat mormoltam lelkesen. A helyzetet jelentősen rontja, hogy a telefonálást láthatólag egyáltalán nem büntetik, így boldog-boldogtalan a képernyőt figyeli a forgalom helyett, hajmeresztő szituációkba sodorva felebarátait. Érthető hát, hogy rengeteg a sérült, horpadásokkal teli jármű, és sajnos több balesetet is láttunk. A figyelmetlenség további következménye, hogy gyakoriak és nagyok a torlódások. Hiába váltanak zöldre a lámpák, a sor lassan iramodik neki, a sofőrök 30-40 méteres lemaradással követik egymást, s láthatólag keveseket érdekel, hogy 10 perc alatt megtehető távok leküzdéséhez 25-30 perc szükségeltetik. Tudom, itthon is megfigyelhető ez a magatartásforma, de Izraelben sokkal gyakoribb. Ez amúgy letaglózott, mert a közel-keleti országokban, és úgy általában Ázsiában azt tapasztaltam, hogy mindenki igyekszik a dolgára, azok számítanak kivételnek, akik feltartják a többieket. Ugyancsak váratlanul ért, hogy ebben a modern, kedves emberek lakta országban milyen nagy a szemét. Az utak mentén és a városokban is tengernyi a hulladék, a helybéliek hozzáállása egészen elképesztő. Jól szituált, középkorú hölgyek-urak kinyitják tízmilliós verdájuk ajtaját a belváros közepén, a lámpánál állva, és bedobálják kocsijuk alá a poharakat, ételes dobozokat… A gyalogosoknál hasonló a felfogás: cigicsikk, zsebkendő és üdítős palack egyaránt a flaszteren landol. Írnám, hogy belefér, este összeszedik, de a szemétgyűjtés szintén katasztrofális, a háztartások szelektív hulladékgyűjtése a legtöbb régióban megoldatlan.
Hozzáteszem, vannak kifejezetten jól működő dolgok is, ilyen például a parkolási rendszer. A piros-fehér színű padkák mellett tilos a várakozás, a kék-fehéreknél pedig fizetős, s mindenhol úgy jelölik ki a területeket, hogy az ott lakók meg tudjanak állni. Járdára hajtani, tilosban ácsorogni nem érdemes, a hatóságok előszeretettel bírságolnak. Szentek a buszsávok és a gyalogosok is, kis túlzással már az is elég, ha az átkelésre gondol a járókelő, máris fékeznek a vezetők.
A javarészt buszokra épülő, de villamosokat és vonatokat sem nélkülöző tömegközlekedés átgondolt és jól szervezett, sokan igénybe is veszik, de az újkori favorit kétségtelenül az elektromos kerékpár, illetve roller – a nagyobb városokban egymást érik ezek az eszközök. Van töltő és megosztást segítő szolgáltatás is bőséggel, az emberek pedig szívesen pattannak fel a határozottan szórakoztató kétkerekűekre. Szó szerint pattannak, tudniillik a sorkatonaságnak és a testedzés iránti általános rajongásnak láthatóan megvan az eredménye: a többség sportos és egészséges. Ez már önmagában nagy könnyebbséget jelent a hétköznapok során, a képlet azonban a tanulás iránti vággyal és a hazaszeretettel válik teljessé. E hármas teszi képessé arra e kis államot, hogy sikerrel dacoljon a történelmi viharokkal, egyszersmind – vallástól és státusztól függetlenül – élhető, szerethető otthont nyújtson minden lakosának. Ha tehetik, látogassák meg Önök is, némi kockázatot egyértelműen megér!
KÖZEL A TÁVOL-KELET
Izraelben évente 250-280 ezer új autót vásárolnak az emberek, s ezek nagy része ázsiai országokból érkezik. A prímet a Kia (kb. 21%) és a Hyundai (kb. 15,5%) viszi, majd a Toyota, a Mitsubishi, a Nissan és a Suzuki jön a sorban. Érdekesség, hogy sok az európai típus (pl. Peugeot, Seat, VW) és egyre nagyobb a kereslet a kínai gyártók modelljeire. Egyebek mellett az Aiways, a Geely, a FAW és a BYD is képviselteti magát a térségben. Látszik, hogy a Chevrolet régebben nagy favorit volt, de ma már jóval kevesebb járművet ad el. Az aranyidőket csupa ütött-kopott, út szélén letámasztott Epica, Silverado stb. idézi fel.
BESZÉDES SZÁMOK
Az 1948-ban alapított, kb. 22 000 km2-es Izraelben nagyjából 9,5 millióan élnek, lakosságának 74%-a zsidó, 18%-a muzulmán, 2%-a keresztény, a többiek drúzok, hinduk, ateisták stb. Maga az aszfaltozott úthálózat 20 000 km, ebből nem kevesebb, mint 449 km – javarészt fizetős – autópálya. A fejlődés irányát jól mutatja, hogy csupán Tel-Aviv-ban 360 km-nyi kerékpárutat tartanak nyilván, és Jeruzsálemben is 120 km áll a bringások rendelkezésére. Mindemellett közel 6000 busz segíti a közlekedést, van továbbá 1300 km vasúti pálya, pár hosszabb villamosvonal, valamint 47 légi és 6 tengerjárók fogadására is alkalmas hajókikötő. Érdekesség, hogy jelenleg 3,6 millió jármű rója az ország útjait, ami 73%-os növekedést jelent 2000-hez mérten. Bár a közlekedési morál finoman szólva furcsa, évente „csak” körülbelül 350-en halnak meg közlekedési balesetben, míg nálunk tavaly 461-en vesztették életüket az utakon. A különbségben alighanem jelentős szerepe van, hogy itthon lényegesen több alkohol fogy: Magyarországon 11,8 l/év/fő az átlag, míg Izraelben mindössze 3,8 l/év/fő. (forrás: WHO)
