A meghatározás esetemben a szó összes értelmére vonatkozik, noha „csak” az autóm gyulladt ki, de ennek következtében megégett az arcom és a kezem. Leégtem szakmailag is, mert hogyan gyulladhat meg egy szakember autója, és hogy oltani kezdtem az autót, ahelyett, hogy fedezékbe futottam volna, mert a lángok között a tankban lévő benzin felett egy palack propángáz is pörkölődött, amit a gáztűzhelyhez hoztam. Leégtem azzal is autós barátaim előtt, hogy tízéves autómat a tárgyak iránti buta szeretetből és hűségből nem dobtam el, hanem sziszifuszi munkával helyreállítottam. Most jövök rá, hogy valóban nem követem a korszellemet sem az autók, sem a feleségek cseréjében és tulajdonképpen e szemléletem okozta minden irányú leégésemet.

A láncreakciót az indította el, hogy elhatároztam tízéves Citroën GS autóm felújítását. Régebbi autómat, a DS 19-es Citroënt is közel húsz évig használtam, csak az évenkénti vizsgák miatt adtam el. A megváltozott műszaki vizsgáztatás szelleme autóm oly módon való rendbehozatalára késztetett, hogy azt életem végéig használhassam. Majd egy külön cikkben leírom, hogyan valósítottam meg maszekul a tartós autót, ha a gyárak ezt különböző okok miatt nem teszik. Itt csak annyit, hogy munkámat siker koronázta. Gyönyörű felületeket varázsoltam elő az ecsettel nehezen hozzáférhető részeket pedig a különböző sprékkel fújtam be.

Ne tessék megróni, hogy nem tartottam be a munkavédelmi előírást, mert védőálarc volt rajtam. Méghozzá saját találmányú, mert a szűrő helyére egy porszívócső volt illesztve. Ez szállította kintről a friss sprémentes levegőt, a festés ugyanis a kocsi belsejében történt. Semmi baj nem lett volna, ha nem nézek az órámra és erről nem jut eszembe, hogy most mennek a hírek a rádióban. Ennek megfelelően benyomtam az autórádióm kapcsológombját. Ebben a pillanatban mintha a villám csapott volna az autóba, hatalmas detonációt hallottam. Első pillanatban arra gondoltam, hogy kitört az atomháború és a rádió még be sem mondta, de sokkal elsődlegesebb dolgok kötötték le figyelmemet, mint a harmadik világháború, ugyanis lángra kapott a kezemben tartott nitró festék. Természetesen elengedtem az átforrósodott festékes dobozt, s ettől lángtengerré vált az autó belseje, és szétrobbant a nitróhigítós üveg is. Ettől én akkori fürgeségemmel ugrottam ki az autóból, amelyben eközben egymás után robbantak a festékes sprék. Úgy nézett ki az utastér, mint egy mozdonykazán belseje, s ekkor a lángok között megláttam a háztartási gázpalackot. Ha normális vagyok, ekkor fedezékbe futottam volna, hisz nemrégen láttam a tévében, hogy a kétliteres gázpalack egy házat vetett szét. Én azonban a palack felé vettem az irányt. Két méternél közelebb nem tudtam a kocsihoz jutni, annyira sugárzott a hő. Ekkor szóltam a feleségemnek, hogy irányítsa rám a kerti locsoló sugarát, így a „vízhűtéssel” újabb rohamra indultam.

Az forgott a fejemben, hogy egy villanást fogok látni és kész, de úgy véltem, ez méltóbb hozzám, mint „ágyban, párnák közt halni meg”. Amikor megfogtam a palackot, megnyugodtam, mert nem volt még nagyon forró és egy erőteljes mozdulattal eldobtam az autóból. Később láttam meg, hogy az alumínium elzárója, melyet nem hűtött a folyékony gáz, már olvadni kezdett. Láttam jó néhány autót égni háborúban és békében, de a sajátomat lángokban látni egészen más érzés volt. Tudtam, hogy ha a lángok elérik a benzintartályt, ami felé veszedelmesen közeledtek, akkor porrá ég az autó, mert negyven liter benzin volt a tankban. Ezért a kerti locsolóval a benzintartályt és környékét hűtöttem. Oltásra egyébként sem volt alkalmas a víz, a poroltó pedig, hogy „kéznél legyen” a vezető ülés mellett volt, azt a tűztől nem tudtam elővenni. Amikor a lángnyelvek a gyönyörű szerelvényfalat érték és szemem láttára kezdett olvadni, nem tudtam megállni, hogy oda ne irányítsam a vízsugarat. Ettől a szélvédő és a bal ablak szétrobbant. A többi üveg állta a lángot.

Ekkor meglepő dolog történt. A szerelvényfal vezetékei és a kapcsolók az égéstől érintkezésbe kerültek egymással, és még egyszer életjelt adott magáról az autó. Megindult az ablaktörlő, beindult a motor, az irányjelző villogott, az összes lámpák kigyulladtak. Mindez csak néhány másodpercig tartott, mert elégtek a vezetékek. Nemsokára a lángok is kihunytak, a füst elszállt, csak a korom, hamu és a szag, no meg a kiégett utastér, a leégett fényezés vigasztalan látványa árulkodott az előzményekről. Amilyen ramaty lett az autó e néhány perc alatt, olyan aktív lettem én. A lángok fellobbanásától percről percre fiatalodtam. Megszűnt a kezdődő kézremegésem, fáradtságérzetem, ismét erősnek és tettrekésznek éreztem magam. Mint halálos veszedelmek után néhányszor, most is újjászületettnek éreztem magam, méghozzá abban a tudatban, hogy ez az én érdemem. Mit számít, hogy az autó tönkrement, amikor megmaradt az életem. Ezzel az első futam véget ért.

Mitől gyulladt ki az autó, és hogyan tovább?

A tűz keletkezése a tűzoltóság szerint több okkal magyarázható. A legvalószínűbb, hogy a sprével és a nitró gőzével telített utastér robbanóképes elegyül szolgált, amelyet a legkisebb elektromos szikra is meggyújthat. Nálam a rádió bekapcsolása adhatta a „gyújtást”, hasonlóan, ahogyan a gázzal telített helyiségekben is a villanykapcsoló szikrája okozza a robbanást. Lehet, azonban, hogy ez csak véletlen egybeesés, mert szikrázás léphetett fel ezenkívül a világítás és bármely elektromos berendezés érintkezőinél. A szerelőlámpa izzójának hőmérséklete is elég magas ahhoz, hogy elérje a nitrófesték és higító öngyulladási hőfokát. Ezért kell búra a szerelőlámpákra, no meg azért, is, mert az izzótörés is okozhat tüzet. Az időközben összegyűlt nézők nagy álmélkodása közben kijelentettem, hogy nem sokból áll az autó üzemképessé tétele sem. Külön vezetékkel áramot adtam a gyújtótekercsnek és az indítómotornak. Az elektromos berendezéshez menő fővezetéket lekapcsoltam, hogy a meztelen vezetékek érintkezése ne okozzon zárlatot.

Mivel eltelt az idő, az égett részek kitakarítása elmaradt. A kormányt becsavartam az elsősegélyre szolgáló gézzel, az ülésvázra egy deszkát tettem, és mintha mi sem történt volna, elindultunk az autóval. Soha nem ment ilyen jól a Citroën. A jól végzett munka tudatával vidáman autóztunk. A szélvédő nélküli kocsiban azonban a koromport alaposan kavargatta a menetszél és ettől úgy néztünk ki, mint a kéményseprők. A nagyobb baj az volt, hogy hiába vettünk fel napszemüveget, a csapkodó légáram oldalról is a szemünkbe hordta a kormot. Gondoltam egyet, és Baracskán megálltam az útba eső autójavító-műhelyben Nagy Lajos barátomnál, egykori katonatársamnál. Tőle kaptam egy selejtes Lada-szélvédőt, amelyet két gumikötéllel a régi szélvédő gumikerete elé erősítettem. Ettől kezdve már de Lux módon folytattuk utunkat a biztosító felé.

Mint már írtam, a felújítás vagy csere eldöntése okozta a problémát a tüzet megelőzően. Most kisebb volt a gondom, mert futottam a pénzem után, mivel a lakatos munkák és egyebek már megvoltak, és „csak” a kárpit, műszerfal, no meg az elektromos vezeték kicserélése vált szükségessé. Noha biztosító fizette volna a totálkárt, ezért viszont csak hasonló tízéves és ki tudja, milyen állapotban levő autót kaptam volna, maradtam a helyreállításnál. Most jobb az autó, mint valaha. És nagyon rám is fért egy kis szakmai munka, mert mindent egyedül csináltam.

Már írtam a biztosítókról, amelyről a régi világban nagyon rossz tapasztalataim voltak. Nemhiába mondták, könnyebb a halottról egy … sóhajt kicsikarni, mint pénzt kapni a biztosító társaságtól. Azért nem is volt Casco-biztosításom. Szerencsémre az előző tulajdonosnak viszont volt, amit babonából fenntartottam. Díjfizetésnél eddig olyan érzésem volt, hogy én fizetem a kezdő autósok kárát, mert az én hibámból engem, az öreg rókát nem érhet kár. És íme…

Gönczi Béla rajza

Surányi Endre
Részlet a szerző Rejtett hibák című könyvéből

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!