Az egyik első, Európában is forgalmazott Mitsubishiként a Lancer 1977 óta az utcakép része volt a kontinensen, de a kompakt méretű, akár családi használatra is alkalmas autó története egészen 1973-ig nyúlig vissza. A több platformváltást is megélt típus nemzetközi karrierje 44 év és 9 sikeres generáció után ugyan véget ért, Kínában és Tajvanban jelenleg is kapható a 10., már kínai közreműködéssel készült széria.

1973-1979
A 70-es évek elején a Galant bemutatása után egyre csökkent az érdeklődés a Colt 1200-as iránt, a Minica kei car mellett azonban szükség volt egy közepes méretű modellre, melyet az 1973 februárjában leleplezett Lancerrel valósított meg a műszaki háttérért felelős Munechika Namba és a formatervet megálmodó Shinichi Yamamura csapata. A csinos Mitsubishihez az európai bevezetéskor 1,2 literes, 55 lóerős, 1,4 literes, 68 lóerős vagy 1,6 literes, 82 lóerős, 4 hengeres benzinmotort kínáltak. Bár a kiviteltől függően 800-900 kilós karosszériában a kisebb motorok is viszonylag jól teljesítettek, a japán belpiacon ezekhez a lökettérfogatokhoz 70, 92 és 100 lóerős teljesítmény tartozott. A 2 vagy 4 ajtós limuzin mellett kombi és Celeste néven kupé is elérhető volt, a csúcsot mégis a raliautónak szánt 1600 GSR jelentette, amely utcai változatban 110, verseny specifikációban viszont 171 lóerőt tudott!

1974 és 1977 között a japánok gyári csapatot is indítottak a Szafari Ralin, ahol a várakozásoknak megfelelően 13 autójukból 12 célba ért a 4 szezon alatt, és 1976-ban dobogós helyet is szereztek. Jó híre eljutott a kisebb csapatokhoz is, akik a gyártás leállítása után még éveken át indultak vele. A Chryslerrel kötött 1970-es megállapodás értelmében a Mitsubishi Motors Corporation (MMC) az amerikai cégnek 15%-os részesedést adott, ezért cserébe saját típusait különböző nevek alatt árusíthatta az USA-ban és Kanadában, ami a japánoknak a könnyebb piacszerzés, az amerikaiaknak az egyre keresettebb, kisfogyasztású autók gyors piacra dobásának olcsó és egyszerű módját jelentette. Nem meglepő, hogy ez a generáció Dodge, illetve Plymouth Colt néven is kapható volt, ezek a változatok nagyméretű biztonsági lökhárítókat kaptak az akkor érvényes, helyi előírásoknak megfelelően.

1979-1987

Az évtized végére a japánok annyira belejöttek az európai forgalmazásba, hogy a Lancer új generációját kifejezetten a helyi ízlés szerint tervezték, premierjét a Frankfurti Autószalonon tartották. A minden dimenziójában nagyobb, letisztult, szögletes vonalvezetésével, illetve az akkoriban újdonságnak számító, nagyméretű műanyag lökhárítóival kifejezetten modernnek számított, ezzel együtt megőrizte japán karakterét. Olyan műszaki újdonságokat vonultatott fel, mint az MCA-Jet System vagy a Silent Shaft Technology. Előbbi egy hengerfejbe épített szelepen keresztül extra légörvényt juttatott az égéstérbe, ezzel tisztábbá és hatékonyabbá téve az égést. Utóbbi két, egymással ellentétes irányban forgó kiegyenlítő tengelyt jelentett, melyek a motorzajt és a vibrációt csökkentették.

Az 1,4-es, 68 lóerős mellett kezdetben egy 1,6-os, 82 lóerős benzinessel lehetett választani, majd 1980-ban bevezették a későbbi Evo utcai raliautók stílusát előrevetítő 2000 Turbót a 2,0 literes, 170 lóerős SOHC turbómotorral és elektronikusan vezérelt befecskendezővel. Ebből a Lancerből csak limuzin készült, bár a kombi és a kupé továbbra is elérhető maradt, ahogy a korábbinál nagyobb siker ellenére az európai piacról már 1983-ban kivezetett széria Japánban egészen 1987-ig kapható volt.

1982-1983

Miközben az A170-es Lancer még kapható volt Európában, az A150-es gyári kódot viselő Colt lépcsőshátú változatát 2 éven át Lancer F néven lehetett megvásárolni, ami egyben azt is jelentette, hogy a hátsókerékhajtású Lancerek ideje lejárt. Az utódok már első, vagy összkerékhajtásúak voltak, és 5 generáción át a Japánban Mirage néven futó kisautó adta a műszaki alapokat a Lancerhez. A kategóriák közötti különbséget a karosszéria hosszával és felépítésével hidalták át. Az akkoriban már kifutó modellt 1,2-es, 55 vagy 1,4-es 70 lóerős benzinmotorral szállították Európába.

1983-1990

A Colt 2. európai generációján tapintható volt az igyekezet a helyi igények kielégítésére, az 1,8 literes, 58 lóerős dízelmotor ennek köszönhetően a kezdetben 4 ajtósként, majd 1985-től kombiként is elérhető Lancer orrában is megjelent az 1,2-estől 1,8-asig, 55-től 90 lóerősig terjedő benzinesek alternatívájaként. A 75 lóerős 1500 GLX limuzin 3 fokozatú automatikus váltóval is rendelhető volt, az 1500 GL-t a kombihoz katalizátorral is felszerelték, így csak 70 lóerőt teljesített. 1987-ben az összkerékhajtás is bekerült a kombi extrái közé a katalizátorral 83, nélküle 90 lóerős 1800-as modell esetén.

1988-1996

Ismét egy vadonatúj generációt dobtak piacra a japánok, szintén a Colt alapjain, 4 és 5 ajtós változatban, 1,3 literes, 75 lóerős alapmotorral. A még bőven egy tonna alatti tömegnek hála nem számított alulmotorizáltnak, bár az alsó-középkategóriás besoroláshoz jobban passzoló 1,5-ös, 1,6-os és 1,8-as benzinesek magabiztosabb menettulajdonságokkal ruházták fel. Aki kombit szeretett volna venni, annak be kellett érnie az 1990-ig kapható kifutó modellel. Mivel akkoriban a Mitsubishi gyorsan váltogatta az egyes szériákat, és a világ különböző piacain a már említett okokból eltérő márka és típusnevek alatt forgalmazta autóit, a piaci bevezetések között is előfordultak eltérések, így az összkerékhajtással is rendelhető, népszerű ferdehátút az utódmodellel párhuzamosan kínálta.

1991-1996

Ősszel debütált a 90-es évek stílusában legömbölyített Lancer. Ezúttal már látványos volt a különbség a csak 3 ajtós karosszériával kapható Colthoz képest, a kompakt Mitsubishit egy fokkal nagyautósabb részletekkel próbálták feljebb pozicionálni a testvérénél. Az 5 ajtós az előző szériából maradt a kínálatban, kombiból viszont 1992 őszére készítettek egy újat. Az alapváltozathoz továbbra is az 1,3 literes, 55 lóerős benzines járt, de lehetett választani 90 lóerős 1,5-öst 12, és szintén 90 vagy 113 lóerős 1,6-ost 16 szeleppel. A legerősebb polgári Lancer a 140 lóerős 1,8-as GTi-16V, a legnagyobb lökettérfogatú, a 2,0 literes dízel volt 68 lóerővel.

1992-ben a Mitsubishi a legendává válás útjára lépett a Lancerrel, amikor debütált az A csoportos szabályzat szerint 5000 példányban készült homológ utcai változat. Az Evo I-es a Galant VR-4-es állandó összkerékhajtását, és dupla vezérműtengelyes, 2,0 literes turbós benzinesét is megörökölte 247 lóerővel. Az 1993-as Evo II-es 256 lóerős motorral, áthangolt futóművel és hátsó légterelővel, az 1995-ös Evo III-as 274 lóerővel és látványosabb, egyben áramlástanilag előnyösebb külsővel került a szalonokba, szigorúan a japán belpiacon.

1996-2003

Még jobban megkülönböztette magát a Colttól az 1996-os Lancer, ugyanis minden irányban nagyobb méretekkel igyekezett felzárkózni az alsó-középkategóriához. Vele párhuzamosan a Mitsubishi bemutatta a Hollandiában gyártott Carismát, amely a hosszát és a tengelytávját tekintve is rálicitált a Lancerre, pedig ugyanabban a kategóriában indult a vevőkért, akik így jobban is szimpatizáltak az 5 ajtós karosszériája miatt még praktikusabb modellel, viszont a Carisma 4 ajtós változatát egy idő után megszüntették, annyira kevesen választották. Ebből a generációból sem készült saját kombi, egyszerűen az elődmodellt gyártották tovább, és a motorválaszték is szerény volt, az 1,3-as 75 lóerős mellett az 1,6 literes, 90 lóerős alkotta a választékot Európában, ami szintén a Carismára irányította a figyelmet. Ebből az időszakból egyértelműen az Evókkal alkottak maradandót a japánok, közülük is a VI-os a non plus ultra, a finn pilóta időközben megszerzett 4 világbajnoki címét ünneplő Tommi Mäkinen Edition a rajongók szent grálja.

2000-2007

Miután a Carisma átvette a szerepét az európai piacon, a Mitsubishi 2001-ben le is állította a Lancer forgalmazását, az új, Colttól független műszaki alapokra épülő generációt már csak a 2003-as frissítés után vezette be. Az anyagi okokra visszavezethető általános egyszerűsítés a kétféle, limuzin és kombi karosszérián és a háromféle, 1,3-as, 82 lóerős, akár CVT váltóval is kérhető 1,6-os, 98 lóerős és 2,0 literes 135 lóerős motor mellett az anyaghasználaton is jól látszott. Annak ellenére, hogy nem tudott lépést tartani az európai riválisokkal, továbbra is az emblémájához méltó műszaki színvonalat, illetve megbízhatóságot nyújtotta. A 2001-es Evo VII-esen nem látszottak a spórolás nyomai, a toldatokon kívül saját fényszórókat kapott, ez a széria minden addiginál elegánsabb, mégis brutális volt. Motorja maradt az eredeti, a hajtást azonban továbbfejlesztették, újdonságként első önzáró és aktív középső differenciálművet is kapott. A teljesítmény ugyan a japán gyártók vállalásának megfelelően az Evo IV-es óta maradt 280 lóerő, de az Evo VIII-as csúcsváltozata, az FQ-400-as már a brit piacra készült, és 411 lóerővel 3,5 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/órára!

2007-2017

Az utolsó, Európában is kapható Lancer formatevét a Pininfarinára bízták, nekik köszönhető, hogy a sikeres széria méltón búcsúzhatott, bár ez a búcsú egy évtizeden át tartott. A limuzin mellett egy ferdehátú karosszériát is bemutattak, mellyel a kombit próbálták helyettesíteni. A japánok lelkesedését mutatja, hogy az 1,5-ös, 109 lóerős alapmotortól a 143 lóerős 1,8-ason és a 150 lóerős 2,0 literesen át a 241 lóerős, szintén 2,0 literes, már turbós Ralliart változatig igyekeztek minél nagyobb választási lehetőséget kínálni. Sőt, még a 2.0 PD TDI dízelmotort is megvették a Volkswagentől, majd lecserélték a saját fejlesztésű, 1,8-as DI-D-re. Az Evo X orrába a története során először egy új 2,0 literes turbómotor került 295 lóerővel. A tömegét addigra már jelentősen megnövelték, de a régóta tökéletesített hajtáslánccal ennek ellenére a rajongók kedvére tudott tenni…