Könnyen lehet, hogy valóban népautó lesz a Suzuki Swift

…és a királykisasszony végre megcsókolta a kis békát, s az gyönyörű királyfivá változott! Na de meddig tartott a leánynak, amíg rávette magát a csókra? Mert hát semmi garanciája nem lehetett arra, hogy valóban királyfi lesz a békából. Valahogy így esett ez meg velünk a Suzuki-gyár esetében. Mint az elvarázsolt békák, vártuk a megváltó – nem, nem csókot -, hanem befektetendő tőkét, amely felélesztheti a magyar gépkocsiipart.

Jól gyorsul, fordulékony – igazi városi autó

Éppen, mint a mesében: magyar Suzuki van is meg nincs is, gyártják is meg nem is, kapható is – de itt már elmarad a „meg nem is”. A márkakereskedőknél igenis kapható az esztergomi autógyár terméke. S hogy miért mondhatjuk, hogy gyártják is meg nem is? Egyszerű: a gyár ugyan működik, dolgozik, de gyáravató, a hivatalos átadás még várat magára. Az előzetes hírek szerint 1993 májusáig. Mert a tökéletességre törekvő japánok azt vallják: gyárat avatni akkor kell, amikor az már tökéletesen, összehangoltan működik. Előbb dolgozzunk – azután ünnepeljünk. Tiszteletre méltó elv, főként, mert ezzel kár nem éri az autóra áhítozókat, a „próbaüzem” alatt már készülnek a kocsik. A Magyar Suzuki Rt. jóvoltából mi már a próbaköröket is megfuthattuk az 1,3 literes, ötajtós Swifttel.

A rádió alatt külön kis „dobozka” található az apróságoknak

Az ember kedvenc tárgyait szereti elnevezni, s az autó nálunk sokszor a kedvencnél is kedvencebb. Így vagyok ezzel magam is. A Suzuki Swift 1,3 GL – talán karosszériájának vonalvezetése az oka – azonnal az ugrásra kész kis béka képét idézte fel bennem, s az első méterek megtétele után még két jelző került a megnevezés mellé: fürge és ugró. De még mennyire ugró! Igazi városi jármű, olyan négykerekű, amellyel például egy-egy lámpától elstartolva könnyedén elszakadhatunk a tömegtől. Amennyire jól ugrik a gép, annyira oda is kell figyelni erre az indulásra. Hála a remek motornak és a könnyű karosszériának, ezzel a kocsival nehéz úgy elindulni, hogy ne pörgessük ki a kerekeket. Érzékenyebb az átlagosnál az 1,3 literes Swift, s ezt leginkább azok érzik majd, akik egy Lada, Skoda volánja mögül ülnek át a magyar Suzukiba.

Egyszerű, jól áttekinthető műszerkombináció, s az a fajta, széles kormányküllő, amelyet sokan kedvelnek

Az országúti próbán a Swift 1,3-as – jócskán megterhelve – kb. 160 km/h- sebességet „tud”. Azért csak körülbelóül, mert tesztautót széthajtani nem illik, így csak néhány kilométer erejéig mertem „padlógázzal” autózni. Lehet, hogy a tovább erőltetem, így is eléri a gyári adatot, a 165 km/h-t. Mint ahogy terheletlenül, utasok és csomagok nélkül el is érte az óra szerinti (ami persze nem pontos) 170 km/h „véget”. Mindemellett tény, hogy ezt a kocsit (más autókat szintúgy) nem tanácsos huzamos ideig „csúcson járatni”. S nem csak azért, mert a maximális terhelés csökkenti a motor élettartamát, hanem, mert ezt a kocsit nem ilyen tempóra tervezték.

Azért – csak halkan mondom – állandó 150 km/ tempónál sem melegszik a motor, s ezt 1100 kilométeren át tartó utazásnál is bizonyította a kocsi. (Németországban autóztam vele így!) S még ennél a sebességnél sem fogyasztott többet 7 liternél – persze ólmozatlan benzinből, hisz a magyar Suzuki valamennyi változata katalizátoros. A benzintank 40 literes, így az említett távolságot egyszeri „újratöltéssel” tettem meg. Igaz, a végén kissé aggasztott, elérek-e a budapesti BP kútig, mert nincs a tartalék elérésére figyelmeztető kis sárga lámpácska a benzinmennyiséget mutató műszerben. Nekem hiányzott, lehet, hogy másokat nem idegesítene…

A motortér, ellentétben sok más japán autóéval, viszonylag kevéssé zsúfolt, tehát szükség esetén jól hozzáférhető minden részegység

Az utastér komfortja…hm, igazán nem mondható magas szintűnek. A legalapabb alapfelszereltség, és minden műanyag. A műanyag pedig forró, ha süti a nap, hideg, ha „odakint” igazán tél van – és zörög. Zörög a kalaptartó, a műszerfal, az oldalkárpit, nem nagyon, csak állandóan és idegesítően. Ezek a zajok persze megszüntethetők, de bizonyos előnyökért (a kisebb tömeg) ezzel a kellemetlenségért kell fizetnünk. A vezetőülés kényelmes – egy ideig. Néhány száz kilométer után viszont elkezdtem érezni, hogy „van” derekam, térdhajlatom, jó lenne az ülést hátrébb tolni, de utasaim vannak, ők már nem férnének el. Üres kocsiban már jobb volt a helyzet, s bizonnyal az alacsonyabb tulajdonosok soha nem érzik ezt a kényelmetlenséget. A kocsit felszerelték rádióval, hátsó ablaktörlővel, s a hátsó ülések utasait is biztonsági öv védi. De…

Ötletes megoldás a szellőzőrendszernél: a szellőzőcső „belenyílik” az oldalajtóba. Hála ennek a „találmánynak”, az oldalüvegek párátlanítása remek

A rádió sajnos csak járó motornál, illetve álló helyzetben akkor működik, ha a gyújtást „ráadjuk”. Vagy ha ez nem így van, rendkívül ügyetlen vagyok, mert nem találtam meg a másféle működtetés lehetőségét. A három hátsó öv közül kettőt egyszerűen nem lehetett bekapcsolni, Egyedi hiba – de hiba. Végképp szerencsétlen a hátsó ablaktörlő és vízszivattyú kezelőgombjainak elhelyezése. A két nyomógomb a műszerfal kb. 5-6 cm-re „kiugró” része alatt található, teljesen takarja az első ablaktörlőt működtető kar. Egyszerűen nem látni. Persze az ember keze egy idő után „megtanulja”, hová nyúljon, addig azonban találomra, tapogatózva keresgéli. Azután vagy a jó gombot nyomja be, vagy keresheti tovább.

Az osztott hátsó ülések külön-külön is dönthetők, a csomagtér tehát többféle módon növelhető. Viszont az üléstámla nem dönthető egészen a vízszintes helyzetig

Volt két kellemetlen élményem is. Az egyik, amikor – szakadó esőben, dühöngő szélviharban – a bal oldali ablaktörlő egyszer csak kifordult és az oldalablakot kezdte „törölni”: ha jól meghúzzák a rögzítőcsavart (vagy ha nem rázódik, lazul le) és nincs ekkora szél, ilyen nem történhet. A másik ellenben… Az oldalablak – megint csak esett az eső – egyszerűen nem akart a helyére csúszni, ujjnyi rés támadt az ajtókeret és az ablak között. Kiderült, hogy egy kis, LEGO-szerű műanyag lapocska a bosszúság oka. Vagy ellopták, vagy elveszett (én az előbbit hiszem), s mert az a látszólag jelentéktelen apróság „igazítja be” a sínbe az oldalablakot, hiányában a szerkezet nem működött megfelelően.

Kicsiségek, apró bosszúságok. De felesleges hibák, megelőzhetők. Reméljük, a hazai gyártású autóknál nem is fordul majd elő efféle. Mert most már el kell árulnom, ez az 1,3-as Swift még eredeti japán modell volt. Leszámítva ezt a néhány apróságot, be kell vallanom, ez az Ugróbéka alig két hét alatt is a szívemhez nőtt. Ezt a kocsit nem nehéz megszeretni, s nem túlzott a gyártók elképzelése: népautóvá lesz a Swift.

Csodálkoznak, hogy a hibalista után ezt mondom? De kérem, a próba egyik célja az, hogy az ember hibákat keressen az autón. Olyan hibát azonban nem leltem, ami komolyan aggasztana, a menettulajdonságokat tekintve viszont nagyon is elégedettek lehetünk. S még valami: férfiszemmel vizsgáltam a kocsit. Feleségem viszont egyszerűbben mondott véleményt: vegyünk egy ilyet! Olyan aranyos!

Ifj. Tóth György
Fotó: L. Szabó László