Amikor úgy döntöttünk, hogy maratoni tesztre fogjuk a magyar piacra elsőként visszatért új Ladát, az elérhető árú újdonság varázsa mellett a márka hazai kultusza is motivált bennünket. A Veterán Zsiguli Egyesület bevonásával egy-egy próbakör erejéig „visszaültünk” az elmúlt kor Ladáiba, hogy felfrissítsük emlékeinket, amely talán segít új oldaláról megismerni a kis kombit. A rögtönzött tesztvezetések rövidségük ellenére nagy dózisban juttattak minket élményekhez.
Vukmann Attila – VAZ 2102 (1974)
A mára értékes veteránná vált kereklámpás kombi kulcsát el sem kellett fordítani, hogy lássuk, a méretkülönbség megdöbbentő. Az annak idején nagynak számító autó szinte eltörpül a nála egy kategóriával kisebb Kalina mellett. Formája, arányai árnyalják a képet, de a centiket egyik autó sem tudja letagadni. A 42 éves Zsiguliban is jól el lehet férni, sőt, szépen kárpitozott csomagtartójába is hasonló mennyiségű holmit pakolhatunk, de épp annyival törékenyebbnek tűnik, amennyivel mívesebb összképet mutat.
A 80-as évekre már lekopott a cukormáz a keleti átlagautóról, az 1992-es, tehát már orosz gyártású 2105-ös „kocka Ladát” műanyagok uralják. Beülve, bal kézzel beindítva mégis egy árnyalatnyival autószerűbbnek tűnik a Kalinánál, ülései (rövid távon) egyértelműen kényelmesebbek, motorhangja a sokat torzult Fiat-géneket idézi. A vezetési élmény a márka rajongóinak körében legendás, a Kalinából átülve azonban aggasztó. Bár ezen a téren kis kombink legfeljebb motorerejével tűnik ki, semleges viselkedésről, stabil kanyarvételről, könnyű irányíthatóságról a 2105-ös sofőrje csak álmodhat. Meg kell dolgozni a biztonságos haza jutásért, amiért egyértelműen a bizonytalan futómű az elsőszámú felelős. Ez a Lada megbízhatósága és tartóssága ellenére megérett rá, hogy a fanatikusok játékszere legyen, a kipróbált példányhoz hasonlóan újszerű darabok értéke pedig megnőjön.
Talán nem kell sokat várnia erre a Samarának sem, az első fronthajtású, ráadásul saját fejlesztésű Lada a maga 80-as évekbeli hasábformáival a modern világba való belépés szimbólumaként érdemes a gyűjtők figyelmére. A kipróbált, késői, jellegzetes bordó színű ötajtós azonban még nem kap egy ideig OT-minősítést, gazdája napi szinten használja. Ennek megfelelően nem múzeumi, de tapasztalatszerzésre alkalmas az állapota. Korábban már megállapítottuk, hogy a Kalina belső tükre megegyezik többek között a „kockáéval”, a „szamárban” pedig a kézifékkart találtuk meg. Sajnos egykor divatosnak szánt belső műanyagjait megette az idő, a kemény felületeknél csak az összeszerelési minőség tesz rosszabb benyomást. Ehhez az összképhez a nosztalgiafaktor sem sokat tesz hozzá, ahogy biztonságosabb fronthajtása és kiszámíthatóbb viselkedése sem ellensúlyozza nehézkes kezelését. Mai szemmel hasonlóan „költséghatékony” benyomást tesz a Kalina, de komfortban túlmutat egykor istenített elődjén.
Tanulság? A Renault segítsége nélkül fejlesztett, tehát valódi orosz szellemi terméknek tekinthető Kalina egyesíti magában a régiek előnyeit, van ereje, bírja a mostoha körülményeket, egyszerű és praktikus, de továbbra is meg kell birkóznia némi lemaradással, mint annak idején. Hogy veteránként mennyit ér majd, csak az idő adhat választ, a francia tőke viszont már a következő Lada-generációra is jó hatással lehet.
Bakondi Tamás – Lada 2105 (1992)
Az enyémből átülve sokkal kisebb a kontraszt, mint egy új autóhoz képest: jól kilátok, nagyok a tükrök, van sebességérzet. Kicsit emlékeztet nagypapám 80-as évekbeli Opeljére, de inkább a 2000-es évek elejére tenném a konstrukciót. A legtöbb új autóból nem látok ki, pedig a csuklós buszt bárhol kicentizem. Ez számomra egy sokkal élhetőbb világ, bár a rugózása pattogósabb a „kockáénál”, és a fék is túlszervózott. A buszok belseje után a műanyagok minőségével sincs gondom. Nyomatékos és jól gyorsul, de érzésre nem emlékeztet egyik régi Ladára sem.
Molnár Csaba – Lada Samara (1995)
A Samara silány műanyagjai után felüdülés a Kalina belseje, de ennek már nincs Lada-illata. A vezetési élményről sem jut eszembe egyik Lada sem, ha nem tudnám, hogy az, talán koreaira tippelnék. Magasabban ülök, tágasabb a tér, a váltó nem ér hozzá a lábamhoz kapcsolásnál és rövidebb úton is mozog, de van benne egy kis akadás. A szervó miatt sokkal könnyebb vezetni és kifejezetten tetszenek a nagy tükrök, viszont a váltó zúgása meglepett. Jól húz, és a fék is jól adagolható. Feszesebb a rugózása, mint a hajószerűen ringatózó Samarának.
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
