Két beszélgetésnek szeretnénk itt helyet adni. A legcsekélyebb színesítés nélkül adom vissza a VB résztvevőjével, a magyar GP győztesével, az osztrák Bert Schneiderrel folytatott őszinte beszélgetést, majd két héttel később alkalmam volt az NDK-beli Ernst Degnerrel hosszabban elbeszélgetni. Megjegyzést nem fűznék hozzá, aki akarja, amúgy is észreveszi  „párhuzamot”.

– Cigányélet a miénk. – ezzel a megállapítással kezdte a 24 éves bécsi útkövező, Bert Schneider. – Idén már négyszer voltam Angliában, négy hónapja nem láttam otthonomat. A furgonomba dugott két Nortonommal járom Európa versenypályáit. Pihenésem nincs. Verseny után volán mögé ülök, hogy újabb sok száz, esetleg ezer kilométert autózzam a következő rajthelyhez. Tényleg meglátogatom a kontinens majd valamennyi országát, de ezekből legfeljebb az országutat ismerem meg, mert arra már nem jut időm, hogy a versenyek színhelyén kissé körülnézzek. Ehelyett javítom a motorjaimat. Mert ezek igényesebbek, mint a legérzékenyebb szobanövények.

– Hány éjszakát vezettem kocsimat az álmosságtól égő szemmel, de ezt nem azért mondom, mintha sajnáltatni szeretném magam, csupán azért, hogy tiszta képet kapjanak azok, akik irigylik a mi életünket. És hány éjszakát aludtunk a kocsiban, hogy zsebben maradjon a szállásköltség. Azért beszélek többes számban, mert az úgynevezett „Continental Cirkus” tagjai, tehát azok a versenyzők, akik foglalkozásszerűen versenyeznek és tavasztól őszig, sőt egyesek még a téli hónapokban is a furgonban, vagy az utánfutó lakó-kocsiban élik le napjaikat, hasonló módon élnek. Vissza kell térnem még az előző mondatra, a téli hónapokban ugyanis Dél-Afrikában és Ausztráliában ekkor is rendeznek gyorsasági versenyeket.

Bert Schneider

– Tudom, most könnyen lehetnek ellenvetésként a jövedelmet említeni. Igaz, nekünk, a „Cirkus” tagjainak szép bevételünk van. De egyet nem szabad elfelejteni, az „üzemünk” zavartalan menetéhez hozzá tartozik a dús választékú alkatrész raktár, és aki azt hiszi, hogy erről éppen úgy gondoskodnak a motorgyárak, mint mondjuk a gumi- és olajvállalatok, az nagyon téved. Minden alkatrészt meg kell vásárolnunk és jó, ha 10-20 százalék engedményt kapunk a gyártól. De ezt is csak közvetlen a gyártó cégtől. Ha szükség esetén valamelyik külföldi képviseletnél kell beszerezni a váratlanul tönkrement alkatrészt, akkor azért teljes árat fizetünk. Éppen ezért egy-egy „kurrens” cikkből többet is kell tartanunk. Azaz a pénzt áruba fektetjük. És a motorkerékpár? Azért is fizetünk, de még mennyire. Szinte nevetséges, hogy milyen csekély a gyár által adott engedmény.

– Végül is mennyit keresek? Pontos számítás szerint évi tízezer schillinggel többet, mintha Bécs utcáit kövezném egész évben. Tényleg ez nem sok, de őszintén szólva, nem is ezért az összegért csinálom, hanem – ne nevessen ki – szenvedélyből. Tudom, hogy mint kövezőmunkás nem kockáztathatom az életem, miként most is teszem, de hát mit csináljak, ha hajt a „benzinnel fertőzött vérem”? Majd megunom – ha megérem – és abbahagyom ezt a vándor-cigány életet.

*

(Lehet ebben valami. Csak úgy közbevetőleg említem meg, hogy Kassner papa, a nálunk is jól ismert Horst Kassner édesapja egy pohár limonádé mellett elpanaszolta, hogy fia idén befejezi versenyzői pályafutását, mert ez a passzió napról napra drágább. Jövőre bérelnek egy benzinkutat és annak lesz vezetője – az NSU és Norton után – Horst Kassner.)

*

– Szép az élet – mondta vacsorázás közben Ernst Degner, amikor 16 hónapos Olaf fiáról kezd beszélni. – Délutánonként, amikor hazajövök a gyárból, nagyokat játszunk. Aztán előveszem a gramofonomat és hallgatom Mozart zenéjét. Na, ne nézzen így rám, azért szeretem a jó dzsesszt is.

– Esti elfoglaltságomhoz tartozik még a levelezés. Jól hallotta. A motorsport barátai leveleznek velem és én mindenkinek válaszolok. Van, aki csak egy aláírást kér, de nem ritkaság a fényképkérők levele sem. Aztán ott van a TV. Újságot is olvasok, de, ne vegye rossz néven, az utolsó oldalnál kezdem. Ott van a sportrovat. Mi a kiegészítő sportom? Az úszás. Régebben jéghokiztam is, de most, hogy 28 éves vagyok, már nincsen kedvem.

Amikor utolsó divat szerint szabott ruhájára célzok, nevetve válaszol.
– Miért ne lehetne szépen, korszerűen öltözködni, higyje el, a divat sokszor célszerű is.

– Valóban, nem veszélytelen a mi sportunk, ennek ellenére nagyon szeretem, de nem annyira, hogy Olafnak megengedjem majd a motorversenyzést. Amíg én élek, nem ölthet magára bőrruhát. A motorozás ellen természetesem nem lesz kifogásom. Nincs is szebb a motorozásnál. Minden nap 40 kilométert motorozom ma is a 250-es MZ-emmel, ugyanis 20 kilométerre lakom a gyártól.

Ernst Degner

– Hogy élek különben? Jól. Reggel 7.20-kor kezdem a munkámat. Csodálkozik? Pedig ez természetes, az MZ-gyár kísérleti üzemében dolgozom, a motoromat készítem elő a soronkövetkező versenyre. Hiszen szerelő a tanult mesterségem. És amikor befejeződik a munkanap, ez 16 óra 20-kor van, én is hazamegyek. Hát így élek én. Ja, igaz, majd elfelejtettem, ha marad szabad időm leülök a zongorámhoz. Hosszú évekig tanultam ezen a szép hangszeren, de most, hogy nagyobb lett Olaf, kissé hűtlen lettem hozzá.

– Tudja, azért van egy sötét pont az életemben. A feleségem. Igen, igen, a nejem, aki egyre csak azt hajtogatja: Aufhören mit dem Rennen…! Én pedig nem akarok felhagyni a versenyzéssel. Most aztán mindent elmondtam az Autó-Motor kedves olvasóinak. Nemde… – fűzte hozzá mosolyogva.

– ergyé –

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!