Oxford gin tonicot vedel, és noha meglátszik rajta a kor, fürgén szalad még így, a nyugdíjkorhatárhoz közeledve is. Persze vannak egészségügyi problémái, de a szíve erős, zokszó nélkül cipeli a terheket. Kerüli a feltűnést, mégis magára vonzza a tekinteteket. 1955-ben született, de egészen jól tartja magát, most utazik épp Szingapúrból Londonba – gyalog. Azaz keréken, hiszen egy Land Rover Series I-ről van szó, amely nemrégiben hajtott át hazánkon, és a forgalmazó jóvoltából elkísérhettük egy szakaszon.
Miután Oxford célba ért Délkelet-Ázsiában, Ascension szigetére került, végül a szomszédos – 1300 km-es távolságban lévő – Szent Helena szigetén szolgált, ahol 2017-ben rátaláltak az akkor már több évtizede tyúkólként (!) használt autóra. Visszaszállították Nagy-Britanniába, és megmentették: gatyába rázták a technikát, újrakárpitozták az üléseket, és lecserélték a kezelőszerveket. A lemezeken túlnyomórészt az eredeti festék van, a feliratok egy része is olvasható. A becenév az autókat hajtó fiatalemberek egyetemére utalt – Cambridge volt a párja, amely whisky szódát „fogyasztott” –, és a trópusi tetőn kívül más nem kényeztette utasait. Utóbbi kétrétegű fémlemezt jelent, a légrés miatt sokkal kevésbé melegszik fel az utastér tűző napsütésben. Ezzel párhuzamosan történt, hogy Alex Bescoby elhatározta: világ körüli útra megy. A családban több Series I-es is van, úgyhogy ott volt a márka 70. születésnapi ünnepségén Red Wharf Bay strandján, a több száz autós tömegben aztán összetalálkozott Oxford tulajdonosával. Adam Bennettet nem kellett sokat győzködni, odaadta autóját a túrához, úgyhogy kezdődhetett a szervezőmunka. A legnagyobb nehézség a vízumok beszerzése volt, az útvonal eredetileg 23 országot érintett, időközben ez úgy módosult, hogy Iránt kikerülték, és a szomszédos Nyitrára is benéztek.
Folyamatos törődésre volt szüksége a több mint fél évszázados technikának, a dinamót, a karburátort javítani kellett, elektromos benzinpumpa került a motortérbe, Indiában 700 km-enként kellett gyújtógyertyákat cserélni a rossz minőségű benzin miatt, a kéziféket fatuskók helyettesítik, de igazából csak egy komoly hiba történt a zarándoklás során. Épp átlépte a háromautós alakulat Türkmenisztán határát, amikor aszfaltúton 70 km/órás tempóval haladva a bal hátsó kerék féltengellyel együtt kiesett a helyéről. Autómentő gyorsan lett, de aztán két napig kellett olyan szervizt keresni, ahol elvállalták a javítást. A malőr során megsérült fékrendszer javítására csak két nappal később került sor, addig a fekete színű kísérőautó jelentette a féket, értsd annak mentek neki, amikor lassítani kellett. Nem műszaki hibának, hanem apró kellemetlenségnek számítják, hogy a fűtés úgy működött a Himalájában, ahogy a magyar népmesék kezdődnek: hol volt, hol nem volt… Nepálban és Tibetben gyakran három kabátban utazott Oxford legénysége. Lehajtható szélvédőről, leszerelhető tetőről és ajtókról lévén szó, ujjnyi illesztési rések is vannak, szóval a szellőzés állandó – de legalább távoznak az ülés alatti dupla benzintartályból érkező gőzök is.
Volt, hogy rezesbanda vezette fel az autókat, volt, hogy a helyi kormányzat presztízskérdésként kezelte az érkezésüket, de a legjobban mégis a magyarországi fogadtatásnak örült az expedíció, mert több mint 60 Land Rover és azok tulajdonosai várták őket. Rendőri felvezetéssel haladt a konvoj Budapestre, ahol az Autóklub székházába hajtottak, majd két pihenőnap következett, mi, újságírók december 4-én csatlakoztunk a túrához. Amíg a két újkori Defender kinti parkolóban éjszakázott, Oxfordnak a szálloda alatti mélygarázs jutott. Szabó Tamás felvezetésével mentünk Visegrádra, a köd miatt nem sokat láttunk az egyedülálló panorámából, de a helyi múzeum jóvoltából a Salamon-tornyon áthajtva ereszkedtünk le a Dunához, ahol búcsút vettünk a magyar rajongóktól és Nyitra felé vettük az irányt. A párkányi hídon áthajtva szlovák rajongók vártak, a Rangers önkéntes természetőrök egyesületének tagjai, akik elkísértek minket a célunkig.
Másnap felautóztunk Nyitra várába, ahol leginkább az autót néztük, a köd miatt csak sejteni lehetett, merre van az új Defenderek szülőhelye, majd a gyár feletti domboldalon lévő Szent Mihály templomhoz autóztunk ahonnan már jól láttuk látogatásunk célját. A Last Overland Expedition eredeti útvonalán nem szerepelt Szlovákia, a szervezők mentségére legyen mondva, hogy amikor azt megrajzolták, még nem is lehetett tudni, hogy Nyitrán fogják gyártani az új autót. Egy évvel ezelőtt kezdte ontani a gyár a Discovery típust, ottjártunkkor ezek mellett a Defender 110-es előszériája, a 90-es nullszériája készült, a sorozatgyártás hamarosan indul (odafelé még december 9-e hangzott el, míg az üzemcsarnokokban járva a januárt emlegették…).
Műszakváltáskor érkeztünk a gyárhoz, aztán befutott Szlovákia miniszterelnöke, Peter Pellegrini. Miután kiszállt a hivatali BMW-jéből, egy Defender prototípust vezetve tette meg az utolsó métereket a helyszínig, ahol aztán üdvözölte az expedíció tagjait, majd őt is végigkalauzolták a bázison. A magyarországi autógyárakban megszokotthoz képest oldottabb volt a hangulat, szabadon bóklászhattunk és fényképezhettünk a gépek között, igaz, volt néhány gyári ember, aki a környékünkön haladó önjáró targoncákat kapcsolgatta ki, majd elhaladásunk után újra be.
Alumíniumból gyártják a karosszériákat, amelyeket nem hegesztenek, hanem ragasztanak és szegecselnek, így csendes a hatalmas karosszériagyártó csarnok. A ragasztás adja a strukturális szilárdságot, ezért fontos, hogy az ezt felvivő robotok pontosan dolgozzanak, a szegecselés szépségét az adja, hogy összesen 35-féle szegecset használnak. Egysínű mágnesvasúton szállítják a karosszériaüzemben az elemeket, a minimális karbantartásigény miatt döntöttek ennek alkalmazása mellett. Ha végre elindul a Defender gyártása a nyitrai üzem termelési volumenének (évi 150 db ezer autó) kétharmadát adja majd.
