…akkor elmondaná, hogy:
„Tizenöt éve már annyiszor teszteltek minket, most engedjék meg, hogy ez egyszer én teszteljem alkotómat és használóimat. Ez azért is érdekes, mert az autó kritikája alapján Önök kijavíthatják a hibáikat, mint ahogyan ez nálunk is történni szokott. Magamról annyit, hogy az első DS-19-esek között állítottak össze – éppen 15 éve – a párizsi gyárban. Volt alkalmam kihallgatni szüleimet és kritikusaimat. Egyesek szerint zsenik agyában fogamzottam, mások szerint koraszülött vagyok, és csak húsz év múlva fognak helyesen értékelni, mert megelőzöm koromat. Még kísérletek alatt álltam, amikor a konkurrencia kémet csattogtatták fényképezőgépeiket. Vitatták formámat, hogy nem vagyok szép, és öltözékem nem divatos. Eddig nem volt alkalmam, most elmondhatom, hogy nem vagyok divatbáb, hanem autó, és formám nem divat, hanem az aerodinamika és az úttartás szerint alakult. Azt suttogták, hogy a karosszériámon nagyok a réseim, és az egy csavarral rögzített elemeim, ajtóim, sárvédőim, kerekeim szét fognak hullani. Félve hagytam el a kísérleti üzemet, autoszuggesztióm azt sugallta: születési hibáim vannak.
A próbaköröknél aggodalmam eloszlott. Motorom erőtől duzzadt, és a bírált részeim, hidraulikus tagjaim, karosszériám kitűnően viselkedtek, el voltak tőlem ragadtatva. Számtalan próba és vizsgálat után alkalmasnak találtak a szériagyártásra. Én a Párizsi Autószalonra kerültem, ahol nem sokáig álltam, megvásárolt egy idősebb hölgy. Sorsom ettől kezdve egyhangúan telt. Időnként bejártam a szervizbe. Ellentétben hagyományos autótársaimmal, velem nem a szerelők, hanem a mérnökök foglalkoztak. Hiába mondta gazdám, hogy nincs velem semmi baj, megmérték a vér-, illetve hidraulika-nyomásomat, számolták pulzusomat, azaz a nyomásszabályozóm ki-bekapcsolását. Többször „lefektettek”, majd figyelték, hogyan emelkedem fel. Azt mondták, nincs velem semmi baj. Mind gyakrabban találkoztam testvéreimmel, gazdáink ilyenkor büszkén egymásra néztek, mintha részük lenne születésünkben, tekintetük azt mondta egymásnak: „Mi okos emberek vagyunk, hogy ilyen kocsin járunk.” Egy napon a pályaudvar felé futva utasfülkém dobhártyáján hallottam, hogy Budapestről egy autós rokon érkezik. Kíváncsian vártam, milyen autós lesz, aki a rejtelmes országból jön, ahol nem fut több testvérem.
Nem sokáig várakoztunk, megjött a vadember, és mindjárt ki is próbált. A finom női bánásmód után rosszul esett, hogy meghajszoltak. Gázadás, fékezés, durva kanyarodás, gödrökbe ugrás jellemezte a vezetést. Még nagyobb lett az ijedelem, mikor meghallottam, hogy neki ajándékoznak, és Budapestre kerülök. Már indulásnál tudtam, hogy rossz cserét csináltam. Nem a szokott szuper italomat kaptam, hanem a legolcsóbbat, gázadásnál ettől görcseim támadtak. Hiába sírtam és cincogtam, nem kaptam jobbat. Az igazi üldöztetésem Magyarországra érve kezdődött, gazdám ugyanis állandóan produkáltatott.
– Figyeljétek, mit tud ez a dög – mondta barátainak, miközben durván előrelökte a magasságszabályozómat. Hirtelenül 170 atmoszféra öntötte el gázzal töltött izmaimat. Ettől lábaim, illetve lengőkarjaim kinyúltak, egész testem felemelkedett. Majd minden átmenet nélkül visszakapcsolta a szabályzót, amitől a súlytalanság állapotába esve zuhanni kezdtem. Eközben tovább magyarázta érdekességeimet:
– Többet tud, mint bármely autó, egyedül kapcsol és forgatja a kormányt, nyomja a féket, megkímél minden erőkifejtéstől. Hidraulikus agya lesi a gondolataimat, és mindenre ügyel. Ha beülnek a kocsiba és lejjebb süllyed, megerősíti izmait, s marad eredeti magasságban. Sima úton leereszkedik és, légrugóit kis nyomáson tartva -, légpárnát képezve maga alatt -, puhán siklik. Ha rázósabb út következik, rugóit kikeményítve magasabbra emelkedik. Fékezésnél felemeli az orrát, hogy ellensúlyozza a tehetetlenség kellemetlen hatását. Defektnél nem kell neki emelő, felemeli a hibás kerekét, mint patkolásnál a ló a lábát.
Amiket elmondott, végigcsináltatta velem, ettől vér-illetve hidraulikanyomásom ijesztően leesett. Tiltakoztam a maga módján, de gazdám nem értett meg. Úgy vettem észre, hogy használati utasításomat sem olvasta el. Nem bírtam tovább. Szívem, illetve motorom még működött, hidraulika-nyomásom azonban ijesztően csökkent. Végtagjaim, izmaim ettől elernyedtek. A hidraulika-olaj helyett belémtöltött étolaj kikezdte ér-, illetve csőrendszeremet. Éreztem, hogy elvérzem. Utolsó erőmmel hazavonszoltam magam és összeestem…
Arra tértem magamhoz, hogy motorom működni kezdett, hidraulikanyomásom megnőtt, és erőtől duzzadva felemelkedtem. Új gazdám felsóhajtott – na végre, már azt hittem, rendbe se jön. Most nagyon jól érzem magam, mert vigyáznak rám. Kíméletesen vezetnek, pontosan cserélik olajaimat, megfelelő oktánszámú benzint kapok. Gazdám, azzal a jelszóval, hogy „szokd meg a magyar cuccokat”, kopott gumijaimat Cordatic-kal cserélte fel. Bevallom, először félve lépkedtem, nem hittem volna, hogy 50 000 kilométert tudok futni velük. Rendesen kenegetnek, és ha valamelyik csuklómba nem megy be a zsír, akkor azt széjjelszerelik és kitisztítják, nehogy kikopjon. Alsó részeimet festéssel védik a rozsdásodástól, krómozásomat és fényezésemet különböző balzsamozásokkal óvják, ápolják. Ln jó viselkedéssel hálálom meg a kezelést. Ennek köszönhető, hogy – mint gazdám mondja -, magas korom és különleges konstrukcióm ellenére nincs velem semmi baj. Annyira bízik bennem, hogy három alkalommal hajszolt el Moszkvába, télvíz idején. Méghozzá két nap alatt, éjjel-nappali váltott vezetéssel. Miközben ő kabát nélkül vidáman ült a fűtött kocsiban, 130 kilométeres sebességet diktálva, én azon gondolkodtam, mi lesz velem a hideg, havas országúton, ha valami bajom történik, távol a lakott helyektől, ilyen messze a hazámtól.
Az ápolásnak, no meg különleges formámnak köszönhető, hogy még mindig jó a külsőm. Igaz, lépést tartok a Citroën-divattal. Új típusú a lökhárítóm és a szerelvényfalam. Jövőre egy kis plasztikai műtéttel megváltoztatják az orromat, és hasított szemem, illetve forgó lámpáim lesznek. Ezért nem is sejtik a koromat. Csak a számaim árulják el, hogy már tizenöt éves vagyok… Gazdám sem fiatal, de még megakad rajtunk a nők szeme. Bár gazdám azt vallja, hogy ezt kizárólag nekem köszönheti. Nem akarom őt elszomorítani, de lehet, hogy neki van igaza.
Ezt csak azért meséltem el, hogy a 15 év és a több mint 350 ezer kilométer ellenére jól tartom magam. Gazdám is ilyenfajta, még 54 éves korában ezüstérmet nyert az EB-n, és 125 km/h sebességgel második volt a siklóhajók világcsúcs-listáján…”
*
A beszélgetést feljegyezte a citroënül értő
Surányi Endre
Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
