Jó dolog barangolni a napokban Pestre érkezett és elosztásra váró autók táborában. Sétálgatni a kocsik százai között, és arra gondolni, mennyi ember álma válik most valóra.

Különböző színű, vadonatúj személyautók. És az újságíró akaratlanul is egy másik képre gondol, egy szintén nemrég készített felvételre. Azt is közöltük „Autóvásárlás” címen korábban hozott cikkünk élén. Azon a képen az úgynevezett „lepratelep” autóit ismerhettük fel. Érthető, hogy szívesebben nézzük most az új kocsik gyülekezetét, a Moszkvicsok, a Wartburgok sorait. Ezek az autók most egy beteljesedett ígéret kézzelfogható dokumentumai.

Természetesen ötszáz kocsi nem oldja meg az autóellátás problémáját. De kétségtelenül megtörtént az első nagy lépés. Ne felejtsük el, hogy az utóbbi évek során igen kevés privát ember jutott csak autóhoz, akkor is főként használt, agyonfáradt masinákhoz. Egyébként az autóelosztás új rendjét az érdekeltek már ismerik. Mindenki a munkaterülete szerinti minisztériumhoz, illetve irányító szervhez nyújthatja be gépkocsivásárlási kérelmét. Ha tehát a népgazdaság rendelkezik elegendő autóval, akkor mindenki, akinek ma szüksége van rá és együtt a pénze is, viszonylag egyszerűen juthat kocsihoz. Igen ám, de rendelkezünk-e már elegendő autóval? Erre egyszerű a válasz, hiszen köztudomású, hogy: nem. Jóval több az igénylők, mint az autók száma.

A másik kérdés pedig, hogy kiknek van együtt a pénze, amelyből ki tudják fizetni az új kocsit? Tapasztalataink szerint – bár az újsághírek előre jelezték a Moszkvicsokat és Wartburgokat – néhány autóra váró igénylőt mégis váratlanul ért a jó hír, vagyis az autókiutalás és az adott pillanatban nem tudta kifizetni a kocsi árát. (Ebben, úgy gondoljuk, a sok felelőtlen közlemény a ludas, mert az olvasok már nem tudhatták, melyiket szabad komolyan venni.) Így azután az igénylési sorrend kissé megváltozott és a hátrábblévők közül, akik kezükben szorongatják a pénzt, előbb juthattak most kocsihoz. Ezzel a jelenséggel kapcsolatosan is van észrevételünk. Elsősorban az, hogy időben és pontos tájékoztatást kell adni az importálandó autókról. Igen sok jövőbeni autótulajdonos ugyanis motorkerékpárját, fényképezőgépét, vagy más értékét adja el, hogy autója legyen. És bármennyire szöktek fel a használt motorok árai, tudjuk, hogy az adott pillanatban talán még sem találja meg mindenki az elképzelt vevőt.

Ezért tartjuk igen fontosnak, hogy mielőbb tisztázódják például az, hogy ebben az évben érkeznek-e még újabb, egyéni tulajdonba szánt kocsik és ha igen, jó volna mielőbb megtudni, hogy hány autóra lehet számítani, milyen típusokra és azok milyen árban várhatók. Ma még hiába kopogtatunk a Külkereskedelmi vagy Belkereskedelmi Minisztérium megfelelő ajtóin, sokszor még a kopogtatást sem veszik szívesen. Tudjuk jól, hogy bonyolult dolog a külkereskedelem, és azt is tudjuk, hogy az országunkban ma nem egyedüli és nem a legfontosabb dolog az autókérdés. De azt is tudjuk – és ezt akarva akaratlan másoknak is el kell ismerni -, hogy rengeteg ember vár autóra, hogy munkáját jobban, könnyebben végezhesse. El kell hát mielőbb dönteni, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségek, devizaösszegek milyen hányada juthat arra, hogy az autók számából adódó elmaradottságunkat felszámoljuk, illetve enyhítsük. Lehet, hogy a belkereskedelmünk számos olyan cikket tudna importálni, amelyekben szintén nagy a kereslet, és feltételezzük, hogy ezek forgalombahozása talán jövedelmezőbb lenne, – de mi az autót nem csupán kereskedelmi cikknek látjuk.

Az autó jelentőségét az egyén és az ország szempontjából talán felesleges újból hangsúlyozni, ezt már korábban nem egyszer megtettük. Mégsem árt erről gyakran beszélni. Annál is inkább, mert fontosnak látszik, hogy a most érkezett új autók csupán egy sor elejét jelentsék, olyan sorét, amelynek végén álló kocsijaihoz majd olyanok jutnak, akik most kezdik csak a pénzt gyűjteni, bár a kocsira máris nagy szükség volna. Ha viszont az emberek tudni fogják, hogy nem valami rendkívüli akcióról van szó, hanem számíthatnak arra, hogy ezentúl új kosit vásárolhatnak, életükben sok mindent másként rendeznek be. Mi, függetlenül attól, hogy a kereskedelmi szervek még nem adtak további bíztatást, számítunk arra, hogy megvan az alap újabb gépkocsik vásárlására. Mert ha ez nem így van, akkor miért utazgatnak és tárgyalnak ma külföldön kereskedelmi szerveink emberei, speciálisan autóbehozatali ügyekben?

Reméljük, eredménnyel járnak. De ha nem, akkor is szükséges a közvéleményt tájékoztatni. A kósza hírek korszakát az autókérdésben is le kell zárni. Ha az autóra várók ismerni fogják, hogy mikor kerülhetnek sorra, mikor vehetnek át egy új kocsit, akkor a használt autók eladási ára meg fog változni. Megítélésünk szerint csak is ilyen módon lehet normalizálni a helyzetet, amely ma annyi visszásságot szül. Ki ne tudná, hogy akinek most kezében van az új kocsira szóló kiutalás, régi, talán húsz éve futó, szétesőben levő járművét majdnem ugyanannyiért adja át valakinek, mint amennyiért az államtól az új autót vásárolja? Ez kétségtelenül jó üzlet. De csak az egyik félnek. Ezen a gyakorlaton rendelkezésekkel nem igen tudunk változtatni. Amikor pedig ennél a kérdésnél tartunk, még egy néhány szót az autók áráról. Nem állítjuk, hogy a fizetések és a többi árucikk értékéhez viszonyítva nálunk lehet a legolcsóbban autót venni. Ez nem így van. Tanulmányoztuk azonban a világ különböző országainak statisztikáját, a nyugati és keleti államokét egyaránt. Ne higgye senki, hogy nagyon eltértünk az autóárak normáitól. Legalábbis az új kocsik árát tekintve nem. A használt autók fekete árai viszont kezdenek ijesztővé válni. A kereslet és kínálat évszázados törvényei durván érvényesülnek, és bizony a kínálat növelésével, vagyis további autókkal kellene a helyzeten változtatni.

Végezetül pedig szót emelünk még egy fonák helyzet ellen, amely szintén az autó adás-vétellel kapcsolatos. Megítélésünk szerint ugyanis lehetővé kell tenni bárkinek, hogy eladhassa használt autóját, ha a körülményei úgy hozzák. Éppúgy, mint ahogyan elválhat feleségétől is, ha erre a lépésre szánja el magát és indokolt az elhatározása. A házasság felbontásakor azonban nem tiltják el attól, hogy újból nősüljön és másik asszonnyal folytathassa életét. Nézzük azonban, mi történik, ha valaki régi autójától akar szabadulni? Az Autóker hozzánk került V/288/1957. jelzésű levele szerint fura helyzet alakult. A levél annak szól, aki el akarta adni használt kocsiját. Idézünk az Autóker válaszából: „…A bizottság úgy határozott, hogy üzembentartási engedélyét megvonja – mivel nyilvánvalóan a gépkocsira szüksége nincs…” stb., stb. Itt elsősorban azt kifogásoljuk, hogy senki nem kérdezte meg, miért akarja eladni X. Y. a használt autóját, vagyis miért válik meg „feleségétől”. Ha megkérdezik, nem azt fogja válaszolni, hogy nincs szüksége gépkocsira. Sőt, újból akar „nősülni”, új, a réginél megbízhatóbb kocsit akar vásárolni. Azt hisszük, ez a kívánsága érthető és talán indokolt is.

Mindezeket csupán azért említettük meg ezen az oldalon, mert az autóvásárlások problémáiról írtunk és ez is idekívánkozott. Reméljük, nem hiába írtuk. És azt is reméljük, hogy meghallgatásra találnak a többi sorok is, amelyek további új autók behozatalát kérik.

L. Gy.