Frank utolsó útja Balatonfüredre vezetett

Szokás szerint korán indultam Balatonfüredre, hiszen a hosszú hétvége szombatján szerettem volna a balatoni forgalom előtt végighajtani az M7-esen, amit sikerült is teljesítsek. A Mini Világtalálkozóra így hamar odaértem, olyannyira, hogy a résztvevők többsége még békésen szendergett, így leültem a reggel kihagyott reggelit bepótolni a kemping területén belül. Amíg az ételre vártam, egy ősz hajú úriember kéredzkedett az asztalhoz, és miután sikerült megtalálni a közös nyelvet – angol – beszélgetni kezdtünk.

Frank, aki már régóta visszatérő résztvevője a Mini Világtalálkozóknak, egyszerre vidáman és szomorúan érkezett a Balatonra, hiszen előre tudta: ez lesz az utolsó útja szeretett autójával, az 1965-ben gyártott Moke-kal. Tizennégy évvel ezelőtt vásárolta az autóját, amelyet aztán az utolsó csavarig szétszedett és felújított. Rögtön próbaútra is indult a géppel, és meg sem állt egészen Szingapúrig!

A lehető leggyorsabban átszelte Európát, Anglia, Franciaország, Svájc után Olaszországban behajózott, majd Görögországban partra szállt, majd Törökország, ahonnan az őt izgalmasabb szakasza kezdődött. Irán, Afganisztán, Pakisztán – elmondása szerint mindenhol nagyon kedvesek voltak az emberek. Soha nem kellett a szabadban sátoroznia, mert mindenhol otthonukba invitálták, és meg is vendégelték. Új Delhiben defektet kapott, szerencsére pont ilyen eshetőségek miatt kapott egy nevet és címet még Angliában. Amikor egy járókelőnél érdeklődött arról, merre is kellene mennie, az úriember inkább megszervezte a gumicserét, és a házába invitálta. Mint kiderült, egy milliárdos fia volt az illető, így Frank aznap éjjel egy Új-Delhi palota egész ötödik emeletét birtokolhatta. Bangladesben még soha senki nem látott élőben Mini Moke-t, így a helyi tévé is interjút készített vele, és több újság címlapján is megjelent a „bolond brit”, aki autóval megy Szingapúrba.

Ezen kívül Európát is keresztül-kasul bejárta, például az összes Mini Világtalálkozón ott volt 1998 óta, így természetesen a magyart se hagyhatta ki. Pedig nem sokon múlott a dolog. Amikor jelenlegi, dél-franciaországi otthonából elindult lányával, Lisával együtt, az Alpokban, de még Franciaországban volt egy balesete. Egy útépítésnél jelzőlámpás forgalomirányítás volt, és Frank annak rendje és módja szerint zöld jelzésre elindult, csak nem számolt-számolhatott a veterán Alfa Romeo Giuliáját előző nap megvásároló úriemberrel, aki épp autójának tudását próbálgatta, és figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést. A frontális ütközésben megsérült a Moke homlokfala, lökhárítója és bal első sárvédője, és elgörbült a kormány-összekötő is. Utóbbit egy közeli műhelyben kiegyengették, és Frank és Lisa rendben megérkezett Balatonfüredre. Itt örült a jó időjárásnak, hiszen egész úton idefelé végig esőben-viharban haladtak, márpedig az 1965-ös Moke-nak nincsenek ajtajai, és a vászontető és a szélvédő közötti résen is folyamatosan bejön az víz. A most 63 éves Franknek már fáj a válla az ilyen kalandok után, ami miatt nehezen alszik, ezért döntött úgy fájó szívvel, hogy megválik az autótól. Természetesen a következő autó is Mini lesz, mégpedig egy olyan, aminek vannak ajtajai és fűtése. Más elvárása nagyon nincs, és ha meglesz az új autó, akkor már megvan, merre megy az első nagy kaland. Skandináviába, oda ugyanis nem mert elmerészkedni a huzatos Moke-kal.

Amikor a sztori végére értünk, befejeztük a reggelit is, és a találkozó résztvevői is kezdtek felkelni-magukhoz térni, és Frank is úgy döntött, hogy visszatér sátrához, ahol többek között Minis palákat árult, és hát egy jó árust leginkább arról ismerni meg, hogy ott áll a portékája mögött. Nekem így indult a Mini Világtalálkozó, de egészen biztos vagyok benne, hogy minden látogató remekül érezte magát a Balaton partján. Vagy épp a vízen, hiszen a gyorsulási verseny rendhagyó módon Mini karosszériás vízibiciklikkel zajlott. A Mini Világtalálkozón készült fényképeimet megtekinthetik az Autó-Motor Facebook oldalán.