A második világháború után az állami irányítás alatt álló Alfa Romeo célja a minél szélesebb vevőkör kiszolgálása volt, ettől függetlenül nem fordítottak hátat a sportos arculatnak. Ennek a korszaknak a legnépszerűbb típusa a vagány Giulietta volt, nem csoda, hogy Olaszország menyasszonyaként emlegették. Bármilyen sikeres volt, előrelátóan gondoskodtak róla, hogy az ő Julcsijuk felnőjön a 60-as évek kihívásaihoz, és még idejében hozzáfogtak egy frissebb limuzin fejlesztéséhez. A feladatot ugyanarra a csapatra bízták, akiknek az első modern Alfa Romeót, az 1900-ast és a Giuliettát köszönhették az olaszok.
Miközben Orazio Satta Puliga irányításával elindult a munka, a vezetőség nekilátott egy vadonatúj gyár felépítésének, mert a gazdaság robbanásszerű fejlődése miatt égető szükség volt a darabszámok növelésére, a milánói Portello üzem azonban nem volt alkalmas a bővítésre. Az Arese közelében felépített, 2,5 millió m2-es gyárat évi 150 000 autóra méretezték, ami jelentős előrelépés volt, hiszen a Giuliettából a 11 éves pályafutása alatt összesen 177 690 darab készült. Mivel az utak egyre forgalmasabbá váltak, a közúti tesztelés is egyre nehézkesebb volt, ami egy saját tesztpálya építésére ösztönözte az Alfa Romeót. A 190 hektáron fekvő létesítmény számára több híres versenypálya jól ismert kanyarját reprodukálták. A gyáriak mellett a fejlesztők is igyekeztek a legtöbbet kihozni a projektből. Mivel szabad kezet kaptak, ezért nem a költségek alacsonyan tartása miatt döntöttek úgy, hogy megtartják az elődmodell műszaki alapjait, egyszerűen úgy érezték, hogy a már bevált konstrukció esetében célravezetőbb az alapos modernizálás.
Ezt az elképzelést az 1959-es Londoni Autószalonon kénytelenek voltak újragondolni, ugyanis a kiállított újdonságok több olyan megoldást is felvonultattak, amelyek emlékeztettek a félkész autó részleteire. Otthon nehéz, de helyes döntést hoztak, a prototípusok a tervekkel együtt a raktárba kerültek, a csapat pedig nekilátott egy vadonatúj modell tervezésének. Ami a formát illeti, elhatározták, hogy nemcsak modern, hanem áramvonalas karosszériát rajzolnak, mert egy minden addiginál nagyobb teljesítményű limuzinon dolgoztak. Bár a cseppforma előnyeit jól ismerték, kitartottak a szögletes külső mellett, és inkább a függőlegesen elvágott hátsóval oldották meg a légörvények hatékony elvezetését. Elöl alacsony orral, sima felületekkel és hajlított szélvédővel, oldalt a lemezek speciális kialakításával érték el a 0,34-es légellenállási együtthatót, ami rekordalacsonynak számított a korabeli limuzinok esetében.
A szokatlan menettulajdonságokra nemcsak a futóművet, a kormányzást vagy a fékrendszert készítették fel, hanem a passzív biztonság terén is nagyot léptek előre. Az utascellát megerősítették, az első és a hátsó részben energiaelnyelő zónákat alakítottak ki. A mechanikai részegységeket úgy rögzítették, hogy ütközés esetén ne jussanak be az utastérbe, a kormányoszlopot pedig úgy alakították ki, hogy ne csapódjon a vezető mellkasának vagy a fejének. A műszerfalról a veszélyes éleket eltüntették, és az ülések párnázását is megvastagították, hogy elnyeljék az intenzív mozgási energiát, ezzel az európai és az észak-amerikai előírásokat is megelőzte a márka. Az 1962. június 27-én, Monzában tartott hivatalos bemutatón azonban mindenki arra koncentrált, hogy mit tud az immár Giuliának hívott középkategóriás Alfa Romeo. A szakírók ugyan elsőre szokatlannak találták a formatervét, de őket is hamar meggyőzte az autó élénk kezelhetősége, gázreakciója és a kiemelkedő teljesítménye.
A Giulietta régi, 1290 köbcentis motorját 1570 köbcentisre alakították át, a dupla vezérműtengellyel és a Solex karburátorral 92 lóerőt adott le, ami 170 km/órás végsebességet tett lehetővé. Ezzel már a Porsche 356 B ligájában játszott, csak sokkal több utast és csomagot tudott magával vinni! Igazi kedvenc és korszakos ikon vált belőle. 1978-ig összesen 572 646 darabot adtak el, nem számolva azt a több mint fél tucat sportmodellt, melyek a műszaki alapjaira épültek…
MATULA ÉS A GIULIA
Az egyik legnépszerűbb nyugatnémet krimisorozat, a Két férfi, egy eset magánnyomozóját, a talpraesett Josef Matulát alakító Claus Theo Gärtner az első 3 évadban a saját, 1976-os Alfa Romeo Giulia Nuova Super 1600-asával járt. Mivel sosem használt kaszkadőrt, a 4. évad 1. részének autós üldözése közben egy félresikerült manőver miatt ő borult fel a 7 éves Alfával! Szerencsére nem sérült meg, a felvétel használható volt, és végül az olaszok is szponzorálni kezdték a sorozatot, Matula ezután mindig a legújabb típust vezethette.
