Egyénileg megtett külföldi autótúra tapasztalatai alapján, amelynek nem egy nehézségére emlékeztem – örömmel olvastam az Autó-Motor ez évi márciusi számában az Autóklub külföldi túraprogramját. Így nyilván jobban szervezve, nyugodtabban, többet lehet látni s tanulni – gondoltam; s részt vettem az augusztus 23-tól szeptember 9-ig tartó túrán, Budapest-Kassa-Ungvár-Lvov-Kijev-Poltava-Harkov-Zaporozsje-Jalta-(hajón Ogyessza-Constanza) majd Bukarest-Brassó-Kolzsvár-Budapest útvonalon. Ez 3700 kilométert jelentett tengelyen és mintegy 700 kilométert hajón. Még egy Trabant Kombi, egy Simca, egy Volga és két Moszkvics voltak kísérőim.
A Trabim kilométerórája 40 000 km felett mutatott az indulásnál. És ha a megszakítókalapács rugója közvetlenül Pest határában nem mondja fel a szolgálatot és nem kell kicserélni, akkor a többi kocsihoz hasonlóan nekünk is sikerül minden hiba nélkül teljesíteni ezt a helyenként nem kimondottan könnyű útvonalat. Kétszer a Kárpátokon és egyszer a Krim hegységen át… De még annál is fárasztóbb volt a mi dunántúli terepünkhöz hasonló 536 km-es szakasz Lvov és Kiev között.
Az udvarian, gyors magyar és csehszlovák vámvizsgálat után, rövid pihenő a kassai dóm tövében, majd 17 órakor elérjük a Szovjetunió határállomását, Uzsgorodot. Ostornyél lámák, ragyogó tisztaság, ápolt kertek. Itt már a moszkvai idő érvényes: óráinkat 2 órával előbbre kellett igazítani. A városban meglepődtünk, hogy mennyien vannak az utcán. Később is nehezen szoktuk meg a nagy forgalmat, a sok sétálót a városokban.
Nagyon jó úton, sokszor kilométereken át kétoldalt virágos sáv között folytattuk másnap utunkat. A hegyek mind közelebb jöttek, közrefogták az utat és szinte lezárták a látóhatárt. Hosszú, nyújtott emelkedők, amelyeken ugyan direkt sebességben is elment volna sokszor a Trabi, de már csak a jobb hűtés miatt is célszerűnek látszott pörgetni a motort. Harmadik sebességben pedig szinte szárnyakat kapott. Kanyar, kanyar után, fel-le, amíg fel nem értünk a Pereval nevű nagyon kedves pihenőhelyre. Gépnek, embernek jólesett a pihenő. Azután már nagyjából végig lefelé elindultunk Lvov irányába. Talán három órát voltunk a hegyek között, szép volt látványnak is, sportnak is.
Lvov régi egyetemi város. Több dombra épült, csupa park, csupa fa. Az utcákon itt is nagy a forgalom, de a néhány óra nagyon is kevés volt a város megismeréséhez.
Korán feküdtünk le, és még sötét volt, amikor már a kocsikat ellenőriztük a szálloda udvarán. Rögtön a város után campinghelyet és benzinkutat jelzett a hatalmas tábla, de megállni nincs iső; 10-12 órás út áll előttünk. Az eső is eleredt s délig rendületlenül esett. Újra egy tapasztalat: jó annak, akinek a kocsiján van ablakmosó berendezés is. Bizony sokszor kellett a szélvédőt letörölni, ami értéket perceket jelentett.
Kijevben már a lemenő nap fogadott bennünket, – no meg a meleg víz a fürdőszobákban…
Másnap pihenő nap. Délelőtt autóbusszal városnézés. Kijev Ukrajna központja, milliós város. A Dnyeper feletti magaslatról jól látni kiterjedését, gyárait, kikötőjét. Húsz felsőoktatási intézmény is működik a városban. Műemlékei a XI. századot idézik. A háborúban a németek által lerombolt Krestyatik szokatlan szélessége, a többsoros járműforgalom, a nagyon szép új épületek, felhőkarcolók mutatják a fejlődést, amit másutt is lépten-nyomon láttunk. A népi motívumok nagy szerepet kaptak az épületek díszítésében, de mintha az újabbakon már háttérbe szorulnának ezek. Az épületek burkolata fehér, mosható. Minden ragyogóan tiszta. A hatalmas Dnyeper túlsó partján a remek strand mögött pedig a toronydaruk erdejében új város születik. A most épülő kijevi metró kész szakaszát is kipróbáltuk. A mozgólépcső több mint 100 méter mélyre vitt le bennünket a föld alá, de sehol nem volt rossz a levegő.
Nagyon rövid volt ez a pihenőnap egy metropolis látnivalói számára.
És ez volt a megállapításunk akkor is, amikor Poltaván keresztül – amit autóbusszal szintén átfutottunk – Ukrajna második nagyvárosába, Harkova érkeztünk. Az egynapos pihenő alatt csak ízelítőt kaphattunk a jelentős iparvárosról, ahol nem kevesebb, mint 70 000 főiskolai hallgató tanul.
Idáig mindig keletnek jöttünk. Itt találkozik az út az észak-déli autóúttal, amelyen mi is továbbmentünk – dél felé. Zaporozsje új város Ukrajnában. A szovjet hatalom évek alatt keletkezett A németdúlás nyomait már itt sem látni, sőt az újjászületett város mellett épül az új Zaporozsje. A mezőkön végighúzódó járdaszegély-kövek jelzik már az új utat, amely a régi és az új várost majd összeköti. A város mellett létesült 1932-ben a Dnyeprogesz vízierőmű, az első a Szovjetunióban. Hat ember kezeli. A gát két oldalán a vízszintkülönbség 36 méter. Maga a gát 720 méter hosszú, koronáján szabályos úton, rendszeres forgalom bonyolódik le. A gát által felduzzasztott mesterséges tó 90 km hosszú.
Bármennyire is szerettük volna, az itt készülő „Zaporozsec” kisautók gyártását már nem tudtuk megtekinteni. Az országúton pótoltuk, és jól megnéztük őket, különösen hátulról, mert bizony nemegyszer leelőzték konvojunkat.
A távirati stílusban tovább. Találkozás az Azovi tenger egyik kiszáradt öblével. Az egész környék hófehéren, vakítóan csillog. Minden só! Fényképezés – és tovább Szimferopol felé. Gyors ismerkedés a várossal és az emberekkel. Az egyik kisfiútól kapott fababa mindig figyelmeztetni fog bennünket vendéglátóink barátságáról, amely egész utunkat végigkísérte.
Ahogy elhagyjuk Szimferopolt, újra hegyek közé érünk. Ez már a Krim. A tükörsima aszfalton elindulunk, a troli vonalát követve, ahogyan tanácsolták. De hiába vártuk a házak elhagyása után a troli végállomását. Azt csak 90 kilométerrel odébb, az 1500 méter magas hegy túlsó oldalán – Jaltában találtuk meg. Jalta-Szimferopol, rendszeres trolijárat, mint Kossuth Lajos tér – Keleti pályaudvar. Az út is éppen úgy van este világítva, csak éppen 90 km hosszú, széles és jól vezetett. A benzinállomások mellett nemcsak pihenőhelyek, hanem még szerelőakna is áll az autósok rendelkezésére. És délután félhat tájban, alattunk lennt, mint egy végtelen nagy tintás rajzlap – a Fekete-tenger.
A Szovjetunióban az országutakon nagy a forgalom. Teherautó-konvojok és campingből visszatérő magánkocsik, sokszor szinte városi zsúfoltsággal, mindig nagyon tempósan, de fegyelmezetten. A benzinállomások a mi méreteinkhez viszonyítva jó messze vannak egymástól. Hja, 50-100 km itt nem távolság! De azért sohasem kellett a biztonságból vitt 20 literes kannához nyúlni.
Minden műút mellett földút is halad, azon bonyolódik le a helységek egymás közötti forgalma, traktorokkal, lovaskocsikkal. Annak ellenére, hogy a benzinállomásokon 6-8 motoros kút szolgál ki, mégis mindenütt sok kocsi gyűlik össze. Bennünket ez nem hátráltatott, mert az idegen soron kívüliséget élvez. Nem kényszer – udvariasság. A kocsik várakozását sokszor a szükséges pihenővel is összekötik. Evés, mosdás, szórakozás, mert bizony a távolsági buszokon majdnem egy napra vannak összezárva az utasok. Például az 536 km-es Lvov-Kijev útvonalon is távolsági busz jár. A teherautók oldalára krétával felírva az útvonaluk. Láttunk Lvov-Voronyezs feliratot is.
A Trabantot nem ismerik, s ezért ezeket a kocsikat mindig embergyűrű fogta körül, ahol csak megálltunk.
A krími hegyek félkörbe húzódó, meredek leszakadt oldalai lábánál kilométer szélességű sávon üdülő üdülő mellett. Ezeknek központja Jalta. Cédrusok, pálmák mindenfelé. Évente mintegy 750 ezer ember üdül itt, köztük mind több külföldi is. A szállodánkban ottlétünkkor angolok, franciák, amerikaiak és skandinávok tanyáztak. Az Inturiszt autóbusszal és motorhajóval megmutatta a környéket. Szőlőlugas az országút felett és a modernnél modernnebb üdülők a víz partján. Az 1945-ös konferencia székhelye most szívbetegek szanatóriuma.
Jaltában vittük először a kocsikat szervizbe. A műhelyek, a szerszámok és az emberek tisztasága szembeötlő. Mintha nem is dolgoznának olajjal, zsírral. A műhelyek felszerelése a legkorszerűbb.
A délutáni behajózás izgalmas pillanatokat hozott. De a darusok ügyessége hamarosan megnyugtatott. Mint a hímestojást, tették le a kocsikat a „Litva” fedélzetére. Nemhiába dolgoznak kesztyűben a rakodómunkások. A hajó 1960-ban épült az NDK-ban. A hajóétterem magyarul is tudó vezetője nagyon kedvesen és figyelmesen igyekezett a kedvünkben járni. De vigyáztak a kocsikra is. A fedélzethez csavarozott speciális keréktartó bakok rögzítették a kocsikat, amelyeket oldalmozgás ellen vastag kötelek biztosítottak. Nem ártott volna, ha a fémrészeket bezsírozzuk, mert bizony a sós pára helyenként mattulást okozott, amit elég nehéz volt később újra teljes fényére hozni.
Percnyi pontossággal futottunk be Constanzába, a szépen épülő romániai kikötőbe. Búcsúreggeli a hajón, és 11 órakor már az összes kocsik elvámolva, rajtra készen álltak. A vámkezelés, az előzőkhöz hasonlóan, itt is gyors és udvarias.
A tengerparti gyönyörű Mamaián keresztül a már leírt útvonalon fejeztük be a túrát. Újra vizsgáztak a Traabantok a Brassó-Pojána útszakaszon. Egyébként ez a rövid, 4 kilométeres éjszakai autózás, ami jó sport volt, tette lehetővé, hogy drótkötélpályán ugyan, de mégis feljussunk 2000 méter fölé és szétnézhessünk a Kárpátoknak ezen az oldalán is.
A hűséges Trabi órája 43 690 kilométert mutatott, amikor felejthetetlen élményekben gazdagon, kissé fáradtan ugyan, de nem összetörve, hazaérkeztünk. Mint egy hatalmas film után, kavargó gondolatok tömegével, amelyeket még nagyon hosszú ideig kell rendezgetni. Egy biztos! Csodálattal kell adóznunk a látottaknak, és szeretettel gondolunk a barátságos vendéglátókra, akik olyan sok kedvességgel, előzékenységgel segítettek át bennünket a nehézségeken, és tették felejthetetlenné az ott töltött szép napokat.
Bence Pál
(A szerző felvételei)
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
